A szabad demokraták kivonultak a parlamentből – no persze csak ebből a parlamentből. Balla Évával összenéztünk, és úgy döntöttünk: elég volt. A parlamentet eddig csak-csak fegyelmezte a háromoldalú tárgyalások réme és a kormány fenyegetése; de ahogyan a kormány a választási harc közeledtével egyre inkább úgy érezte, hogy a „Nemzeti Háromszög” megegyezéseit nem érdemes betartani, a parlamentnek – ezúttal az ország érdekeit is szolgáló – pártállami szolgalelkűsége is szétbomlott.
A lehallgatási botrány körüli manipuláció csak az utolsó csöpp volt a pohárban. Mi előzte meg?
Első csöpp: Király Zoltán alkotmánymódosító javaslata. Király Zoltán lelki egyensúlyát láthatólag megzavarta a november 26-i népszavazás. Ezt azonban remekül kihasználta az MSZP és az MSZMP, amely a fél-ellenzék háta mögé bújva még utoljára borsot törhetett a jövendő magyar demokrácia orra alá. (Mellesleg aggasztónak tartom, hogy az MDF-ben ilyen gyönge a frakciófegyelem: a Fórum elnökségének egyértelmű nyilatkozata ellenére – nem támogatták képviselőjelöltjük, Király javaslatát – az MDF-frakció háromféleképpen szavazott.)
Második csöpp: a „nemzetiségi” törvényjavaslat. A javaslat – amely minden nemzeti kisebbségnek egy-egy jelképes képviselői helyet biztosítana az új parlamentben, evvel az utolsó pillanatban megváltoztatva választási rendszerünket – a maga képmutató és ostoba jellegében egész rendkívülien fölháborító. Ugyanis vannak kisebbségi jogokat biztosító, valóban garantáló jogintézmények. A parlament többségi elve nem kedvez a kisebbségeknek, ez a demokrácia régi hibája, ezt kívánják a szabad demokraták a kisebbségi ombudsman (szószóló) vétójogával és a kulturális autonómia intézményeivel fölváltani. Hasonló korporatív-szimbolikus helyekért azóta már az egyházak, sőt a nyugdíjasok is jelentkeztek – ez a parlamentarizmus vesztét jelentené. Akárcsak a Király-féle „elnöki” javaslat, ez is korlátozta az első szabadon választott Országgyűlés szuverenitását.
Harmadik csöpp: a pártvagyon kérdése. Emlékszik, kedves olvasó, hányszor mennydörögte a fülébe a pozsgaysta és a neopozsgaysta tömegkommunikáció, hogy a szabad demokraták és három szövetségesük népszavazási kezdeményezése már megoldott problémákat bolygat? Nos, Székesfehérvárott még mindig tevékenyek a „volt” munkásőrök, az elnöki kérdésben a parlamenti többség fittyet hányt a nép határozatára – s evvel a népre –, az MSZMP-vagyon pedig továbbra is a diktatúra híveinek céljait szolgálja. Cinikus ürügyekkel utasította vissza a kormány és ez esetben engedelmes képviselői kara az elszámolást – jól jön az a vagyon a választások alatt! Eközben az SZDSZ-nek a feneke is kilátszik a rongyos nadrágjából, és még bennünket vádolnak a nagy „kozmopolita” pénzekkel – hol vagytok, kedves kozmopoliták, és főleg: hol a kedves pénzetek?!
Negyedik csöpp: a parlament megszavazta, hogy a Hazafias Népfront – mint érdekvédelmi és jótékony szervezet! – kapjon véletlenül épp most 125 millió forintot. No persze, a legtöbb jelenlegi képviselő az ún. „Hazafias Választási Koalíció” színeiben indul a választásokon. Pedig a javaslat bevezetője kimondja, hogy ebből a pénzből pártok nem kaphatnak. Ezek szerint a „HVK” nem választási párt. Egy okkal több – ha kell még… –, hogy ne szavazznak jelöltjeire.
Ötödik csöpp: a kormány és az SZDSZ együttes nyomására volt szükség ahhoz, hogy az Országgyűlés meg ne szavazza a katasztrofális, demagóg Tallóssy- és Sztrapák-féle javaslatokat. Ezért a „ közös” akcióért én szemrehányásokat is kaptam a gratulációk mellett. Azon túl, hogy az SZDSZ szeret igazat beszélni, erre azért volt szükség, nehogy összeomoljék az ország. Március 14-én tárgyalja a Valutaalap Magyarország ügyét. A Tallóssy–Sztrapák-féle MSZP–MSZMP–MDF-javaslatok az államcsőddel fenyegették volna hazánkat. Hallgathatott-e itt a szabad demokrata képviselő? Nem. Magyarország mindenekelőtt, ehhez képest másodlagosak a kellemetlen látszatok. A képviselőknek nem számított a nemzet érdeke. Az évtizedes pazarlást, Bős–Nagymarost megszavazták, az MSZMP milliárdjait nem bánják, de miért ne legyenek népszerűbbek az összeomlás árán? Micsoda társaság!
Utolsó csöpp: a lehallgatási botrány. A Dunagate-ügy – Marosán bátyánk olvasatában: a Dunagát-ügy – végképp leleplezte „reformer” kommunistáink politikai arculatát. A parlamenti bizottság – mellesleg a belügyminisztériumi és az ügyészségi vizsgálat is; jó volna, ha nyilvánosságra kerülnének – föltárta a dolog igazi dimenzióit. Ezért döntött úgy a bizottság, hogy dr. Mezey Károly elnöknek teljes egészében föl kell olvasnia dolog igazi dimenzióit. Ezért döntött úgy a bizottság, hogy dr. Mezey Károly elnöknek teljes egészében föl kell olvasnia a jelentést az ország színe előtt. Ezt Fodor István házelnök és a többség megakadályozta. Én mindenesetre fölolvastam azok nevét, akik az alkotmány- és törvényellenes módszerekkel beszerzett adatokon alapuló jelentéseket megkapták, a Ház morajlása közepette. Megismétlem itt ezeket a neveket, sose feledje őket a nyájas olvasó; legyen ez azok névsora, akiket a demokratikus érzésű magyarság nem juttat be az új parlamentbe:
SZŰRÖS MÁTYÁS
NÉMETH MIKLÓS
POZSGAY IMRE
HORN GYULA
NYERS REZSŐ
KOVÁCS JENŐ
MEDGYESSY PÉTER
KÁRPÁTI FERENC
Még egyszer arra kértem a Házat, tegye lehetővé, hogy Mezey dr. fölolvassa a jelentést. Leszavaztak. A demokrácia fölséges színjátékából bohózat lett; ebben nem akarunk részt venni. Távoztunk. Utána Németh Miklós, ez a jobb sorsra érdemes fiatalember elmondta tündérmeséit az „MSZMP-puccs”-ról, hogy föllépésünk hatását semlegesítse.
Ennek az Országgyűlésnek vége. A benne többséget élvező kommunista állampártnak vége. A rendszernek vége. Tanúi voltunk ennek a végvonaglásnak. Majd elmondhatom a dicső utódoknak: pár hónapig egy Házban ültem a diktatúra képviselőivel. S ők majd megkérdezik: „Ki volt az a Grósz Károly, nagypapa?”
Addig játszotta ez a parlament a rá kiszabott szerepet, ameddig még ott ült soraiban Kádár, s amikor én még csak kívülről, a Kossuth térről szóltam be a Házba 1988. március 15-én, hogy ideje csomagolni. Ahogy vége lett a kádári drillnek, kiderült, milyen képviselőket nevezett ki ide a pártállam: ijedt, zavarosfejű, felelőtlen, kicsinyes, rossz embereket – tisztelet a csekély számú kivételnek.
Reméljük, most majd jobb lesz.
Avval ijesztgettek bennünket, ha vége a bolsevik uralomnak (amely ha pocsék is, a legrosszabbtól megvéd bennünket), akkor Magyarországon kitör a fasizmus, a sovinizmus, az idegengyűlölet, a zűrzavar, az antiszemitizmus, fölülkerekednek a szélsőjobboldali tekintélyuralmi törekvések.
Már csak dacból, vagányságból is – cáfoljunk rájuk, honfitársak!
- Beszélő [6]