„Aki többre képes, a kevesebbre is képes” – jegyzi meg mélyértelműen Estragon, miközben Godot-ra várakozik. Mintha csak az SZDSZ-en mélázott volna el. A politikai helyzetelemzések tucatnyi okot sorolnak és fognak még felsorolni, amelyek miatt a lehetséges többől végül is kevesebb lett. Én most csak kettőt emelnék ki.
Az első ok, ami miatt az SZDSZ alulmúlta önmagát, maga a választási mechanizmus, amely keveri az arányos – azaz listás – és az aránytalan – azaz egyéni választókerületi – elemeket. Ha ez a választási rendszer valami eleve kész adottság lett volna, akkor csak mint sorscsapást lehetne kezelni, ám a helyzet nem egészen ez. Ugyanis szemben sok javaslattal, amely a tisztán listás választásokat preferálta (korrigálva azt egy 4 vagy 5 százalékos mandátumszerzési küszöbbel), az SZDSZ szilárdan ragaszkodott az egyéni választókerületi elképzeléshez.
Végül is, mint tudjuk, olyan kompromisszum született, amelyből az SZDSZ ma már annak örülhet, ami nem az ő álláspontjából érvényesült.
Abban a koncepciónak teljesen igaza volt, hogy egy tisztán egyéni választókerületi rendszerben az állampárt tökéletesen visszaszorítható, akár 1% alá. Ám nem gondolt azzal a ténnyel, hogy egy aránytalan választási rendszerben elsősorban nem az a kérdés, hogy ki marad alul, hiszen minden közepes vagy annál kisebb erejű párt veszít. A döntő az, hogy melyik az az esetleg csak kis országos többséggel bíró párt, amely a választási rendszer logikája révén tényleges szavazótáborához képest aránytalanul naggyá duzzaszthatja parlamenti mandátumainak számát.
Az SZDSZ-koncepció nem számolt ezzel a ténnyel, vagy arra gondolt, hogy az SZDSZ lesz az a relatíve legerősebb párt. Bármelyik is igaz, hiba volt. Az állampárt háttérbe szorítása egy tisztán arányos, azaz listás választási rendszer esetén is megtörtént volna. Ám akkor most az MDF mandátumainak száma – bekalkulálva egy 4%-os küszöböt – legfeljebb 6%-kal haladná meg az SZDSZ-ét, és nem érné el a 30%-ot sem. A Fidesz a jelenlegi 5,5% helyett bő 10%-nyi mandátummal rendelkezne, vagyis az SZDSZ- és a Fidesz-frakció kényelmesen a kritikus 33% fölött volna, szemben a mostani nem egész 30%-kal etc., etc.
A másik fontos ok, ami az SZDSZ veszteségnek tekinthető választási eredményéhez vezetett, az paradox módon a győzelem volt. Pontosabban a győzelmek, amit az SZDSZ fél éve egyfolytában aratott. Az SZDSZ-t csak április 8-án érte az a hideg zuhany, ami az MDF-et a tavaly novemberi népszavazáskor. Az MDF akkor egyéves töretlen diadalútját időben szakította meg ez a fiaskó. Önbizalmát mérsékelte, figyelmét megsokszorozta. Az önvállveregető eufória helyébe a 2x2 józansága lépett.
Az SZDSZ számára az egyetlen intő jel, a március 15-i skandalum későn jött, és már nem tudta érdemben feldolgozni. Az április 8-i tapasztalat pedig végképp kései volt, olyan kései, hogy már csak a lehető legkorábbinak tarthatjuk – legalábbis a következő választások szempontjából.
- Belföld [6]