11. számunkban (1990. március 24.) a Zichy Galéria – Képző- és Iparművészeti Alkotóközösség igazgatója, Iványi Péter szerkesztőségünkön keresztül a közvéleményhez fordult. Levelében arról tájékoztatott, hogy a Művészeti Alap vezetése „1990. január 2-án bankemberek, lakatosok és még sokan mások segítségével hozzákezdett” az alkotóközösség „erőszakos és embertelen megszüntetéséhez”. Iványi Péter azzal vádolja a Művészeti Alapot, hogy „ezen akciók is – a Képcsarnok és a Művészeti Alap kiállítótermeinek elkótyavetyélésén túl – művészek tevékenységéből származó vagyon elrablására irányulnak”.
Már a levél közzétételekor jeleztük, hogy visszatérünk a történetre. Kevés előzetes információnk alapján is sejtettük ugyanis, hogy ennek az ügynek kettőnél több ága-boga van.
Ha akartunk volna, sem feledkezhettünk volna meg tartozásunkról, ugyanis több irányú érdekeltek kerestek meg bennünket, s saját álláspontjuk nyilvánosságra hozatalát szorgalmazták. Így a Művészeti Alap jogi képviselője és a Zichy Galériából korábbi konfliktusok folytán kivált művészek.
Munkatársaink jelen voltak a „bankemberek” egyik kísérleténél, beszéltek az Alap jogi képviselőjével, a Zichy néhány kivált és bennmaradt munkatársával, átrágták magukat levelek, jegyzőkönyvek és felszólítások kilóin. Végeredményképpen megállapították, hogy a főszereplők egyikét sem lehet áldozati báránynak, a Grál lovagjának, avagy gátlástalan gonosztevőnek minősíteni – legalábbis ebben az ügyben.
Nem tarthatnak igényt lapunk nyilvánosságára a Zichy Galéria belső érdekharcainak részletei. Vannak azonban általánosabb tanulságok, ezek kedvéért akartunk foglalkozni a Zichy Galériával.
A „képzőművészeti alkotóközösség” intézményét 1983-ban alkotta meg a Minisztertanács jellegzetes posztsztálinista gazdasági-jogi konstrukcióként. Valamelyes piaci önállóságot adott az önként tömörülő művészeknek, kivonta őket az Alap, illetve a Képcsarnok Vállalat felvásárlási egyeduralma alól, de az engedélyezett kisvállalkozások fölött kegyúri jogokat biztosított a korábbi monopolszervezetnek, az Alapnak. Az alkotóközösségeket az Alap például minden különösebb indoklás nélkül megszüntetheti. Az alkotóközösségek gazdálkodó tevékenységét a kultúrhatóságok nyilvánvalóan mellékes, szűkre szabott területként kezelték. A Zichy például igen hamar kinőtte ezeket a kereteket, s igazi vállakozássá változott. Sokkal nagyobbá, mint társai. Például vagyont is gyűjtött, ingatlanokat vásárolt. A vagyon kezeléséről, s főképpen az alkotóközösség megszüntetésének vagyoni oldaláról a ’83-as minisztertanácsi rendelet nem szól. A Művészeti Alap a Zichy belső konfliktusai során távozott vagy kiebrudalt tagok számos – feltehetően jogos – sérelmére, s egyéb pénzügyi, könyvviteli szabálytalanságokra bőven hivatkozhatott a Zichy Galéria megszüntetését magyarázva, de mint alapító és felügyelő szerv felszámolási eljárást nem rendelhetett el, és nem kezdhetett volna annak végrehajtásához. A bankemberek, lakatosok a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó jogszabályok értelmében nem jelenhettek volna meg a Zichyben, mint ahogy egyetlen állampolgár sem veheti vissza erőszakkal, amit jogos tulajdonának vél. A Zichy igazgatója viszont nem tekinthet el a tb-járulék és az adó befizetésétől. (Ámbár lapunk tudomása szerint a Társadalombiztosítási Alapnak jelenleg 15 milliárddal tartoznak a magyar vállalatok…)
A Zichy Galéria számos tagja s vagyonának jogos tulajdonosa nem akarja feloszlatni a Zichyt, nem akarja elbocsátani az igazgatót, más tagok követelik vagyonrészüket, és elmenekültek az igazgatótól. Mindkét fél kalózháborút vív, s úgy lépett fel az érdekharc döntő szakaszában, ahogyan törvények szabályozta jogállamban nem lehet. Mindkét fél morális érveket sorakoztat fel igaza bizonyítására. Tisztelt Iványi Igazgató Úr! Tisztelt Művészeti Alap! Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a jog tekervényes útjain kell közlekedniük, ha emberemlékezet óta úgy jártak is el, hogy annak van igaza, aki erősebb, s akinek nagyobb a hangja.
- Visszabeszélő [6]