Az Expo és a pártok
Eredetileg budapesti világkiállítást terveztek 1895-re, de a tíz évvel korábbi „országos kiállítás” rossz tapasztalatai miatt inkább millenniumi ünnepségekre kért parlamenti felhatalmazást a kormány. A magyarországi tőkés gazdaság száz évének legjelentősebb konjunkturális időszakában az ünnepségeket finanszírozási problémák miatt nem tudták időben megrendezni. A honfoglalást egy évvel el kellett halasztani: a millenniumi ünnepségeket 1896-ban tartották. Szerencsére a történettudomány igazolta a késést. Attól tartok, könnyebb feladat volt elhalasztani a honfoglalást, mint az 1995-ös Bécs–Budapest világkiállítást lenne. A történeti hűségnél nagyobb kötöttség a két helyszínű rendezés és a mai nemzetközi rendezvények évekkel ezelőtt precízen előre programozott műsora. Pedig a halasztásra volna ok elég.
1989. május
A politikai szervezetek közül korábban egyedül a Fidesz foglalkozott a világkiállítással. Éppen ezért, igazolandó a demokratikus és nyilvános előkészítési munkálatokat, többször is ígéretet kaptak, hogy képviselőik találkozhatnak az Expo megrendezésének jogáról döntő, párizsi székhelyű BIE Magyarországra látogató illetékeseivel. A küldöttség látogatásának utolsó napjára szervezett találkozót a búcsúbankettel kötötték egybe. A Fidesznek (két személynek) szóló meghívó ellenére – valami közbejöhetett – mégsem engedték be a megjelenteket. (A Fidesz megjelent két ifjú titánja Harminc- és Ötvenéves volt.)
A két kiebrudalt élvezete csupán annyi volt, hogy végignézhették a meghívottak és beengedettek sorát. Miniszterek, építészek, vállalkozók, neves városvédők. Amikor Irodavezető érkezik, zavartan fedezi föl régi ismerőseit. Mit csináltok itt? Nézzük, kik azok, akik megvásárolhatók – válaszolja zavar nélkül Ötvenéves. Mosoly, néhány további keresetlen kérdés feleségekről és gyerekekről, aztán el. Irodavezető a bankettre, Harminc- és Ötvenéves sörözni.
A Fidesz később elfelejtkezett a világkiállításról. Egy Expóval kapcsolatos kampány ellen azzal a felkiáltással szavazott a választmány, hogy „nem vagyunk kompetensek a témában”. Tehát egy parlamenti képviseletre törő párt nem kompetens egy 150-200 milliárd forintos beruházási program ügyében. 1990-re aztán megjött a Fidesz kompetenciája. A tavaly decemberi világkiállítási „vita” után, ahol újólag elkötelezte a parlament az országot az Expo mellett, megjött a Fidesz is, hallatta a hangját, s radikálisokhoz méltó határozottsággal mondanak ma nemet a világkiállításra, egyetlen szempontra, a költségvetési hiányra hivatkozva.
A megújuló Expo-érdeklődésben mintha másolták volna az SZDSZ-t. Az összes párt közül talán a szabad demokraták körében esett a legtöbb szó a világkiállításról; bőségesen vonultattak föl pro és kontra érveket már 1989 első felében is, de a párt szakértői megosztottak voltak. Tardos Márton és Ráday Mihály (aki talán a legtöbbet képviselte a szabad demokratákat világkiállítás-ügyben) támogatta a megrendezést, de a gazdasági szakértők többsége – például Bauer Tamás és Greskovits Béla – súlyos kifogásokat emelt ellene. E belső vitánál is fontosabb szempont volt azonban később, hogy közös álláspont kialakítása helyett az SZDSZ sokáig alárendelte egyéb politikai törekvéseinek az Expót. Kerülték a világkiállítás ügyének nyilvános megvitatását, a kérdés valóban hangsúlyos fölvetését, mert úgy vélték, hogy a népszavazási és a választási kampány idején ez megoszthatta volna szavazótáborukat. Jellemző, hogy a párt akkor egyetlen képviselőjének a decemberi parlamenti világkiállítási vitához – két távoli, frankfurti levél kivételével – semmiféle segítséget nem adtak. Igaz, aztán pártszakértők gyakran hivatkoztak arra, hogy Balla Éva az ő véleményüket képviselte…
A Fórumot ilyen belső kétségek nem gyötörték – legalábbis a vezetőséget nem. Az MDF, attól a pillanattól kezdve, hogy a sajtóban megjelenhetett a véleményük, következetesen és harcosan kiállt a megrendezés mellett. Előretolt harci bástyája ez ügyben dr. Szabó Iván volt, egy építőipari kisszövetkezet elnöke, aki legtöbbször képviselte pártját.
Az MDF határozott állásfoglalásai mellett igazán meghökkentő volt például az MDF második – még tavalyi – országos gyűlésén a gazdasági szekció ülése. Ott a megrendezés mellett mindössze „másfél” hozzászólás hangzott el. Az egyik a már említett lánglelkű kisszövetkezeti vezető volt. Az érvei között döntő fontosságúnak tetszett, amit e sorok írójának nyilatkozott: „Zacsek Gyuszi kiszámolta, ha kétmilliárd forintot adunk a magánvállalkozóknak, akkor azok kitermelik az egész világkiállítás költségét.” A másik, Expo melletti hozzászóló (belsőépítész) szerint, ha már belekezdtünk, nem hagyhatjuk abba. A közgazdászok közül ott, akkor, senki nem értett egyet a megrendezéssel…
A leghatározottabb Expo-pártiak a kisgazdák. Állásfoglalásaikból csupán annyi derül ki, hogy a világkiállítás jó dolog, bár megfelelő feltételek is kellenek a megrendezéshez. Ezeket biztosítani kell. Ennyi. S hogy ennek érdekében mit kell tenni, arról – azon kívül, hogy gyorsan kell néhány tanulmányt csinálni – semmit nem hallani tőlük.
Az MSZMP–MSZP nyilvánított talán legritkábban véleményt a rendezvényről az elmúlt egy évben. De erre nem is volt szükség, hiszen álláspontjukat megfelelően árnyalta a kormányzat, amely még a saját praxisához képest is ritka tehetetlenséget árult el. Sorozatosan halogatott döntések; világkiállítás előkészítése címén bizalmas információk és hivatali kapcsolatok fölhasználásával folyó átmentések előkészítése folyt. Az MSZMP-kormány tehetetlenségére mi sem jellemzőbb, hogy a rövid idő után roppant kényelmetlenné vált Somogyi László kormánybiztostól is milyen sokára szabadultak meg. Pedig az új kormánybiztos személye, Baráth Etele, már tavaly október végén eldöntött tény volt. Az alábbi párbeszéd akkor zajlott a parlamentben.
– Hallom, Baráth úr lesz az új kormánybiztos.
Derzsi András, miniszter (nevet): És mit szólnak hozzá a világkiállítás ellenzői?
– Annyival lesz rosszabb a mostani kormánybiztosnál, amennyivel okosabb és jobb szervező elődjénél.
A kereszténydemokraták még két héttel ezelőtt sem tudtak elfogadott pártálláspontot ismertetni a világkiállításról. De ez nem is változtatott volna azon a helyzeten, hogy ma nincs egyetlen parlamenti (és parlamenten kívüli) párt sem, amely belső vitákban kiérlelt és pragmatikusan végiggondolt álláspontot képviselne a világkiállításról. Nincs párt, amelyik együttesen végiggondolta volna a finanszírozással, az infrastruktúra-fejlesztéssel, a vállalkozásélénkítéssel, a változó önkormányzati szerepvállalással és egyéb kérdésekkel kapcsolatos problémákat. Így a közvélemény, a választópolgárok sem készülhettek föl egy esetleges visszalépésre, nem, vagy alig ismerik a legvitatottabb pontokat. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság nagyobb része támogatja a megrendezést. A leginkább a legkevésbé tájékoztatott rétegek.
Még tavaly február–márciusban a Fidesz állásfoglalásaiban úgy vélte, hogy a világkiállítás annyira előkészítetlen, végiggondolatlan, hogy sem a megrendezés mellett, sem ellene nem lehet elkötelezni az országot. De minden nap – az idő rövidsége miatt – ellenérv az Expóval szemben.
Az idő halad – mondhatnánk roppant mélyértelműen. Annyi azonban biztosan igaz, hogy a világkiállítás egyre kevésbé rendezhető meg magyar szervezési módszerekkel, magyar tudással, magyar technológiával, hazai tőkeforrásokból. Nyilatkozza is Baráth Etele: a gyors modernizálás kulcsa a koncesszió. Értsd: csak úgy rendezhető meg az Expo, ha a létesítmények döntő részét külföldi építi meg, s utána annak „hasznát meghatározott ideig, általában 10-30 évig, maga élvezi”. Itt természetesen nem csupán – például – úthasználati díjról van szó, hanem az út mentén építhető benzinkutak, szervizek, éttermek, motelek összes hasznáról is.
Már-már sajnálni kezdem szegény kormánybiztost, hogy mit kap mindezért a nemzetietlen, vagyont kiárusító tervéért, amikor elolvasom Szabó Iván legújabb nyilatkozatát: „ma viszont már látjuk, hogy koncessziók ellenében mind az útépítés, mind a telefonhálózat fejlesztése megoldható”. Megkönnyebbülök, a kormánybiztos ezt épségben megúszta.
Sőt. A korábban az MDF által is vitatott közlekedésfejlesztési beruházásokat is pontosan azokkal az érvekkel támogatja, mint az 1979-ben elfogadott, s azóta is érvényes koncepció. Úgy tűnik tehát, hogy az idő sürgetése elfogadtat olyan infrastrukturális beruházásokat is, melyek pedig a levitézlett tervgazdaság centralizációs, központosító logikájához illeszkednek. Egy ilyen kényszerpályán azonban még az Expo megrendezése mellett szóló valódi érvekhez sem juthatunk el. Csak megrendezzük…
Egyetlen új érv merült fel mostanában. Több párt is érvelt vele, de legformásabban újra csak Szabó Iván fogalmazta meg. „Meg kell rendeznünk a világkiállítást azért is, mert már három csehszlovák város és Velence is jelentkezett, hogy a helyünkre lép. Én nem szeretnék annak a kormánynak a helyében lenni, amelyiknek 1995-ben meg kellene magyaráznia, hogy miért a szomszédban rendezik…”
1990. május
A szereplők részben ugyanazok, mint egy évvel ezelőtt. Harminc(egy) és Ötven(egy) éves az Irodavezető titkárságán. Ő csak lélekben van jelen, nagy ember lett, kormánybiztos, államtitkár. Harminc- és Ötvenéves a beosztottakkal társalog. Például E.-vel. Elég kínos lehet szegény E.-nek, hogy régi ismerőseit kell becsapnia. De teszi a dolgát. S bizonygatja, mennyire rossznak tartja azt a közlekedési koncepciót, melynek – titkosított – vitája éppen aznap délelőtt volt. Sőt, tulajdonképpen azt az elképzelést támogatja, amit Ötvenéves már tíz éve. S ő természetesen nem tehet arról, hogy a délelőtti vitán senki nem lehetett jelen azok közül, akik az eltérő koncepciót képviselik. S másfél éve már az Expo kapcsán is megfogalmazták azt, amiről most E. mesél.
De szegény E.-nek tényleg nehéz a dolga. Mennyiért adod az információkat? – ripakodik rá tréfásan munkatársa, amikor Harmincévest és Ötvenévest bevezeti abba a szobába, ahol a tanulmányokat tárolják. Ripakodó az agresszivitás okát firtató barátságos kérdésre hasonló kedvességgel meséli, hogy az információs rendszernek is önfinanszírozónak kell lennie. E. gyorsan visszakéri az előző nap örökbe adott tanulmányt. 1900 forint a másolása, jegyzi meg. (Ők biztosan nem hallották mostani főnöküket decemberben a parlamentben, amikor azt kérte a képviselőktől, hogy kötelezze a kormányt, hogy olyan információbázissal rendelkezzen… „hogy nyílt legyen minden, ami van”. Biztosan csak azt hallhatták, amikor ezzel egy szuszra inkorrektnek nevezte a KOPINT-tanulmány nyilvánosságra hozatalát…)
Ha már megrendezik a világkiállítást, akkor… Nem, nem, vág riadtan E. Harminc- és Ötvenéves szavába. „Május 15-e már lejátszott.” Ekkorra kell elkészülnie az új koncepciónak, az ütemezésnek, a finanszírozási tervnek. Addig már nincs módosításra lehetőség. De hát nem kell elkapkodni – biztat –, nem szalad el az a világkiállítás.
Elmenőben Ötvenéves vörös, Harmincéves vigyorog. Nem szalad el az a világkiállítás…
- gazdaság [6]