Néhány héttel ezelőtt jelent meg Washingtonban, az Occidental Press kiadásában Szellemi honvédelem címmel Szabó Zoltán összegyűjtött írásainak első kötete. „Szabó Zoltán életműsorozatát indítjuk útjára – írja a bevezetésben a két szerkesztő, Kenedi János és a Washingtonban élő András Sándor. Majd így folytatják: Az út nem ígérkezik kevésbé nehéznek, mint amelyen eddig haladt – pontosabban nem haladt – Szabó Zoltán munkássága az olvasó felé 1946 után. 34 éves koráig 7 önálló könyvet, 3 antológiát és több mint 2000 oldal terjedelmű cikket jelentetett meg különféle lapokban. És 34 éves kora után? A rá következő 38 év alatt kevesebbet nem írt, mint annak előtte, de élete felezőpontjától jórészt cserbenhagyta a könyvkiadás. Amint átlépte a krisztusi kor határát, szavainak jelentős része pusztába kiáltott szó maradt. Rádió sugározta, levegő elnyelte.” Idézet vége.
A két szerkesztő tíz kötetben kívánja egybegyűjteni Szabó Zoltán írásait. Az első két kötet, a Szellemi honvédelem azokat a cikkeket tartalmazza, amelyeket az író a Magyar Nemzetben tett közzé 1939 és 1944 között. A harmadik, negyedik és ötödik kötet Hazugság nélkül címmel összes többi publicisztikáját foglalja magában az 1932 és 1948 közötti időszakból. A hatodik kötet címe: Nép, nemzet, magyarság. Ez a befejezetlen kézirat az emigráció éveiben született. A hetedik kötet – Forradalom – az 1956-ról szóló kiadott és kiadatlan írásokat közli, valamint az 1944–45-ről szóló, Korszakváltás című emlékiratot. A nyolcadik és a kilencedik kötet Nyugati jegyzetek. A tizedik kötet címe: Útinaplók. E kötetben kerül közlésre az emlékezetes Szerelmes földrajz, valamint a Vaskapun túl, az Angliai vázlatkönyv és egy New Yorkról szóló kiadatlan kézirat.
A Szellemi honvédelemmel indul tehát az életmű kiadása. E cikksorozatnak és az azonos című rovatnak is megvan a maga története, amelyről Vásárhelyi Miklós számolt be a Jel-Kép 1981. évi 4. számában. 1938 márciusában vonult be Hitler Ausztriába. E dátum fordulópontot jelentett a 25 éves Szabó Zoltán életében. A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság írója addig társadalomkutató volt, az észak-magyarországi parasztság, munkásság és középosztály társadalmi viszonyainak és magatartástípusainak ábrázolója, egyben az ország minden kizsákmányolt rétegét kielégítő társadalmi reform sürgetője. Most a nemzetet fenyegető halálos veszély került előtérbe. Alapfelismerését így fogalmazta meg az író: „A becsületes magyar 1938 márciusában a forradalmas népkövetelés állapotából a szabadságharcos nemzetvédelem állapotába jutott.” A következő években ez a felismerés diktálta leírt szavait. A halálos veszélynek csak egyik fele volt a Lajta másik oldalán álló német hadsereg, másik fele az ország lelki állapota. A középosztály és a munkásság többsége németbarát volt, bizonyosra vette Hitler világháborús győzelmét, tőle várta a határok revízióját, és az ország belső életét is német mintára akarta átalakítani. Csak kevesen akarták védeni a magyar függetlenséget, csak kevesen gondolták úgy, hogy a németbarát politika és a nácik utánzása újabb belső és külső katasztrófába sodorja a nemzetet.
A forradalmas író e helyzetben azt látta a legsürgetőbbnek és legfontosabbnak, hogy a magyart kell felébreszteni a magyarban. Már 1939 áprilisában lelki mozgósításról írt a Magyar Nemzetben: Diagnózisként Adyt idézte: „Most alszik a magyar a magyarban.” Orvosságként Berzsenyit: „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!” Saját diagnózisát így fogalmazta: „A magyarságot már esztendők óta két válság rázza, az egyik válság testi, és a társadalomban zajlik. Magyarjaink balítéletei, eszméik magyartalansága jelzik. Parasztjainkat elmulasztottuk jólétbe emelni egyrészt, s magyarjainkban romlik a magyarság másrészt. A képlet kísértetiesen mohácsi.” A cikk második passzusának alcíme: „Magyarosítani a magyarokat.” Itt olvasom: „odáig jutottunk, hogy középosztályunk jelentős részének már a nacionalizmusa sem volt magyar »Ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!« –mondhatnánk Zrínyivel.” E sorok mai olvasójának gondolnia kell arra, hogy akkoriban Magyarország a hitleri Németország szövetségese volt, és cenzúra őrködött azon, hogy magyar újságok német érzékenységet ne sértsenek. Kiegészítendők tehát a mondatok. A nem magyar nacionalizmus német nacionalizmus, az emésztő tűz, a veszedelem német veszedelem. Zrínyi pátosza után Széchenyi programját idézte a cikk. Ő ugyanis „magyarosítani a magyarokat akarta.” Mert, vonta le a tanulságot Szabó Zoltán, „egy nemzet nem akkor jut a végső veszélyek partjaira, ha sokan fenyegetik, hanem akkor, ha elveszti önmagát… Ma sokakban ez történt. S itt láthatjuk azt a tennivalót, ami ma a legelső s talán a legfontosabb… magyarságában óvni a magyarságot, s ha valamiért, ezért kellene fegyverbe állni fénylő szavakkal. Ezt értem »lelki mozgósítás« alatt. Mozgósítani kellene a lelkekben azt, ami magyar.” A cikk befejező részében az író meg is jelölte a lelki mozgósítás feladatait. Az írók és újságírók feladata: „kiásni a szebb és teljesebb magyarság forrásait, megmutatni a magyart a történelemben, a magyart az irodalomban, a magyart a magatartásban, s megmutatni helyünket Európa többi népei között.”
Már e cikkben készen állt a szellemi honvédelem terve, az elnevezés nélkül. Ez utóbbi két hónap múlva, júniusban érkezett Svájcból. A Magyar Nemzet berni tudósítója, Katona Jenő adott hírt arról, hogy Svájc huszonkét kantonja törvényt fogadott el a szellemi felfegyverkezésről, az ország történelmének és a demokratikus értékeknek tanfolyamokon való oktatásáról. A példa ihlető volt. A lap június 18-i számában, a „Jámbor szándék” című cikkben mondta ki és bizonyította az író a szellemi honvédelem szükségességét, a következő vasárnapon adta elő e belső honvédelem tervét, és a harmadik vasárnapon sorolta föl ennek néhány eszközét. A negyedik vasárnapon, július 9-én indult útjára a rovat, amely nem volt más, mint a nemzeti múlt breviáriuma és képeskönyve. A rosszabbodó politikai helyzet miatt nem sokáig maradhatott meg, de az író Magyar Nemzet-beli cikkei a lap fennállásáig, 1944 márciusáig a szellemi honvédelem jegyében íródtak.
A kezemben lévő szép kiállítású könyv azonban csak a cikkek felét, az 1941. június 15-ig írottakat tartalmazza. Nem a Szellemi honvédelem jelent meg, hanem csak annak első kötete. Annál fájdalmasabb ez, mivel az összegyűjtött anyag 1984-ben jutott el a kiadóhoz. Hat évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy az első kötet napvilágot lásson. Vajon hány évet kell várnunk a másodikra? És az életműsorozat többi kötetére?
- Kultúra [6]