Gija G. Zsorzsoliani történész, a Tbiliszi Politikai Klub vezetője, a most alakuló grúziai Szabad Demokrata Párt egyik szervezője a Fidesz kongresszusára érkezett Magyarországra. Küldetésének másik célja az volt, hogy kinyomozza, hogyan válhat egy viszonylag szűk liberális értelmiségi csoportból országos párt, mely szinte minden réteg érdekeit képviselni tudja. Miközben az őt érdeklő kérdéseknek próbált utánajárni, délies lendülettel, készségesen mesélt Grúziáról. Így hát Zsorzsoliani úr szerint Grúzia…
…egy hónappal ezelőtt politikai helyzetét tekintve a legzűrzavarosabb szovjet köztársaság volt. Úgy is lehetne mondani, hogy politikai helyzet egyáltalán nem volt, és jelenleg is csak kialakulóban van. Igaz ugyan, a két tömegszervezet, a Grúz Népfront és a Rusztaveli Társaság taglétszáma meghaladja a százezret, ezeket a tömörüléseket azonban a legnagyobb jóindulattal sem lehetne politikaiaknak nevezni.
Radikálisak-e a radikálisok?
A zűrzavar egyik biztos ismérve, hogy eddig még nem alakult ki használható politikai terminológia. A pártok közül a „radikálisok” azért kapták ezt az elnevezést, mert elvből bojkottálnak mindennemű választást addig, amíg Grúzia szovjet megszállás alatt áll. A „liberálisok” (akiket másutt alighanem mérsékelteknek neveznének) közé azokat a csoportosulásokat és pártokat sorolják, melyek a meglévő struktúrákba – a parlamentbe és a tanácsi szervekbe – beépülve, a hatalom fokozatos átvételét tűzték ki célul. A két irányzat között a vízválasztó szerepét tölthettek volna be az idén március huszonötödikére kiírt választások, ezeket azonban Grúziára jellemző komikus módon bizonytalan időre elhalasztották. Az történt ugyanis, hogy az ellenzéki jelöltek nagy többségét tömörítő Rusztaveli Társaság Moszkvában tartózkodó vezetői időben észbe kaptak, és megtáviratozták honfitársaiknak, hogy lehetetlen többpárti választásokat tartani egy olyan országban, ahol még nincs is párttörvény.
E kérdés fölött valahogy még a „radikálisok” figyelme is átsiklott, mert mióta büntetlenül szervezkedhetnek és terjeszthetik kiadványaikat, jogi kérdésekkel már nemigen foglalkoztak. Az 1978-ban alakult illegális Republikánus Pártot és az 1981 óta működő Nemzeti Demokrata Pártot (NDP) azóta sem jegyezték be.
Vezérkultusz vagy bolondéria
A „radikálisok”, azaz az „elvből bojkottálók” két legbefolyásosabb szervezete a Gija Csanturia vezette NDP és az Irakli Cereteli irányítása alatt működő Grúz Nemzeti Függetlenségi Párt (GNEP). Ez a két tehetséges fiatal politikus hosszú ideig közös platformon állt Zvjad Gamszahurdival, a grúziai Helsinki Szövetség és a Szentéletű Ilija Társaság elnökével. Gamszahurdi az a személyiség, aki ügyesen ki tudja használni az orosz elnyomás kétszáz éve alatt a grúzokban kifejlesztett vezérkultuszt, a populizmus és nemzeti demagógia iránti fogékonyságot, s ily módon jelentős befolyásra tett szert. Nyilvánvaló volt, hogy a fiatal radikálisokkal egy ilyen irányvonalat képviselő, politikus nem maradhat sokáig egy táborban.
Az NDP és a GNFP programja között alig találunk különbséget, ha eltekintünk persze az NDP egynémely eredetieskedő bolondériájától. Ilyen például az a kitétel, miszerint ők a teodemokráciába akarják eljuttatni a társadalmat. Az ilyen fogalomhibridek nem ritkák Grúziában, különösen azoknál a pártoknál, melyek a kereszténységet belekeverik a politikába. Az NDP-től függetlenül alakult meg a Kereszténydemokrata Szövetség, melyet szintén a „radikálisok” közé soroltak, a befolyásuk azonban elhanyagolható.
Nehezen meghatározható a Föderatív Republikánus Párt és a Zöld Mozgalomból kinőtt Zöld Párt pozíciója. Egy hagyományos politikai konstrukcióban ezek alkotnák a centrumot, helyzetüket azonban az bonyolítja, hogy sok lényeges kérdésben nem foglaltak még állást.
„Inkább nemzeti, mint liberális…”
A liberális jellegű szervezetek közül a már említett Rusztaveli Társaság nemzeti-radikális szárnya a legnépszerűbb. Nemzeti-liberális irányvonalat követ az Ilija Csavcsavadze Társaság, mely a Csavcsavadze Társaságból vált ki. A szakadás eredményeképpen létrejött másik szervezet 1987-ben, névadójuk, a híres grúz író és szabadelvű politikus boldoggá avatása után vette fel a Szentéletű Ilija nevet. A nemzeti-liberális eszmék az ő interpretációjukban inkább nemzetiek, mint liberálisak. Szintén liberálisnak mondható a már említett nagy múltú Republikánus Párt, valamint a Tbiliszi Politikai Klub (TPK), melybe több ismert közéleti személyiség is belépett. Nemsokára hivatalosan is bejelentik a grúziai Szabad Demokrata Párt megalakulását, melyben az Ilija Csavcsavadze Társaság, a TPK és számos független értelmiségi vesz részt.
Az elmúlt hetekben az ellenzéki szervezetek stabilizációs törekvései jelentős eredményeket értek el. A nagy felfordulásban egyre tisztábban rajzolódnak ki a főbb politikai erővonalak. A „radikális” táboron belül szakadás következett be. A GNFP, az NDP néhány kisebb párttal szövetkezve megalakították a Fórum elnevezésű szervezetet, míg a Gamszahurdi vezetése alatt álló Helsinki Szövetség és a Szentéletű Ilija Társaság, valamint a hozzájuk időközben csatlakozott Monarchista Párt Kerekasztalnak nevezték el szövetségüket. Mindkét szervezet programnyilatkozatban jelentette ki, hogy Grúzia függetlenségéért fog küzdeni. A harcmodorbeli különbségek azonban igen nagyok.
Ezerfelé aprózódó nemzeti egység
Olyan helyzet állt elő, melyben minden politikai erőnek állást kellett foglalnia. A hatalmon lévő kommunisták például, akik az utóbbi időben a „nemzet szószólóinak” szerepében szeretnek tetszelegni, sajátos módon reagáltak a szakadásra: kongatták a vészharangokat, és teli torokból siratták az ezerfelé aprózódó nemzeti egységet.
A Kerekasztal elképzeléseit röviden „litván változatként” lehetne összefoglalni. Határozati úton, egyik napról a másikra kinyilvánítanák Grúzia függetlenségét, hatályon kívül helyeznék a szovjet alkotmányt, és kiírnák a szabad választásokat. A Kerekasztal és a Sajudis között azonban van egy óriási különbség: a Sajudis előbb lett a litván nép legitim képviselője, s mint ilyen hozta meg döntéseit, míg a Kerekasztalról nem dönthető el egyértelműen, kinek a nevében cselekedne. Nem ébreszt rokonszenvet az a kitételük sem, mely szerint a választásokig „igazi hazafiakból álló” ideiglenes kormányt kell felállítani.
A Fórum az észt utat tartja járhatónak, mondván, hogy a még teljesen érintetlen hatalmi struktúrák ellen nem lehet másként felvenni a harcot. Első lépésként egy pártközi koordinációs tanácsot hoztak létre, mely a Fórumban részt vevő szervezetek tevékenységét hivatott összehangolni. Ez a koordinációs tanács hívta össze a Grúz Nemzeti Tanácsot, mely május végén tartotta első ülését. Ezen a Fórum tagszervezetei, valamint a művészeti és értelmiségi szövetségek képviselői vettek részt. Úgy döntöttek, hogy észt mintára meg kell választani a Grúz Nemzeti Kongresszust. Mint Észtországban, Grúziában is a köztársaság egész lakossága szavazna. Így a bolsevik típusú legfelső tanáccsal párhuzamosan egy legitim, de gyakorlati hatalommal nem rendelkező parlament működne. Fő feladata a függetlenségi harc irányítása lenne, stratégiai szempontból pedig fontos szerepet játszana a hivatalos struktúrák aláásásában. Amennyiben ez sikerül, úgy a liberális ellenzék vágya teljesülne: a politikai helyzet stabilizálódna és végleg polarizálódna, létrejönne egy markáns, nagy tömegeket vonzó politikai szervezet. A Fórum azon az állásponton van, hogy az ellenzéknek is részt kell vennie az esetleges hivatalos parlamenti vagy tanácsi választásokon is. Ez egyrészt illeszkedik a struktúrák fokozatos leépítésének a koncepciójába, másrészt pedig egy esetleges visszarendeződést követően is biztos pozícióban lévő emberek képviselnék a hatalomban a Fórumot.
Nacionalista hullám vagy „demográfiai expanzió”?
A két újonnan alakult szervezet közötti elvi ellentétek a rendkívül kiélezett nemzetiségi kérdésben tanúsított magatartásban is megmutatkoznak. Gamszahurdi, a Kerekasztal vezető ideológusa gyakran hivatkozik a „demográfiai expanzióra”, és azt hangoztatja, hogy a „demográfiai helyzet javítására” is kísérletet fog tenni. Kijelentéseivel nacionalista indulatokat ébreszt a Grúziában élő azeri nemzetiségűek ellen, és eleve ellenséges hangulatot kelt az 1945-ben Grúziából kitelepített és most visszatelepülni szándékozó meszheti törökökkel szemben.
A Kerekasztallal ellentétben a Fórum távolról sem annyira borúlátó a demográfiai kérdésekben. Megoldást szerintük az hozna, ha jobb élet- és munkakörülményeket teremtenének a kivándorolni szándékozó grúz, örmény és orosz értelmiségieknek. Az azeri kisebbség problémáit az emberi jogok figyelembevételével (például önkormányzat biztosításával) kívánják megoldani, a meszheti törökök képviselőivel pedig tárgyalásokat kívánnak kezdeményezni a fokozatos letelepülésükről, hiszen a világ egy országa sem tudna hirtelen befogadni százezer menekültet.
Néhány hónapon belül kiderül, melyik elképzelés kerekedik felül. Egyelőre úgy tűnik, a Grúz Nemzeti Kongresszus szervezése jól halad, a Fórum „radikális” erői és a liberálisok egyre szorosabbra fűzik kapcsolatukat.
- Külföld [6]