Skip to main content

Valaki hiányzik

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Horváth Mihály 1953–1988


37 éves lenne, szabad demokrata, és ott ülne velünk a Parlamentben…

Már két éve, hogy itthagyott minket váratlanul és érthetetlenül. Mennyi minden történt ebben a két évben. Legjobban az fáj, hogy nem örülhettünk együtt ezeknek a történéseknek.

Igazságtalan, hogy éppen ő nem lehetett ott tavaly június 16-án a Hősök terén, aki annyi embert meggyőzött Nagy Imre igazáról, mert történész lévén lázadnia kellett a hamis történelemértelmezés ellen.

Igazságtalan, hogy nem örülhettünk együtt a diktátor bukásának, hogy többé nem lépheti át a román–magyar határt, pedig hát hányszor megtette – éveken át –, hogy könyveket csempésszen ki erdélyi barátainak, míg Romániában nemkívánatos személlyé vált.

Mélyen igazságtalan, hogy nem izgulhattuk együtt végig az első szabad választás időszakát, hogy a rendszerváltás örömeiből épp neki nem jutott, aki a diktatúra fénykorában konok következetességgel, lassan, nyugodtan nekilátott környezetében lebontani a félelem építőköveit. Megtanulta Bibótól, hogy demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni, és példaértékűen vállalta ezt a „ne szólj szám, nem fáj fejem” bénító korszakában. Hitte, hogyha elkezdünk hangosan, őszintén beszélgetni egymással, megváltozik minden…

Legendás hírű klubot csinált: a Rakpartot.

Az őszinte beszélgetéseknek immár legálisan is eljött az ideje, de vele már csak gondolatban beszélgethetünk.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon