Amikor szombaton váratlanul Prágába érkezett Hans-Dietrich Genscher, tudni lehetett, hogy véget ér egy történet, ami tragédiába is torkollhatott volna, de most már jól végződik. Tudni lehetett, hogy ütött a szabadulás órája a nyugatnémet nagykövetség helyiségeiben, illetve kerthelyiségeiben, az isten szabad ege alatt összezsúfolódó, ázó, fázó – de se szép szóra, se fenyegetésre nem tágító – 6000 keletnémet menekült számára. És így lőn. Vasárnap már az NSZK-ban hajthatták fejüket a megszolgált álomra a prágai (meg a velük azonos alapon útra bocsátott) varsói menekültek.
Voltaképp ugyanaz történt velük, mint elődeikkel, az úttörőkkel, akik – nekik is példát adva – Magyarországon át távoztak: kimentek az NDK-ból, bementek az NSZK-ba. Ugyanaz és mégsem ugyanaz. Az úttörők a budapesti kormány egyoldalú, precedens nélkül álló döntése alapján távoztak, s ezért a keletnémet vezetés – érdekes történetekkel körített – szemrehányásokkal halmozta el a magyar hatóságokat. Az új menekültek távozása viszont a két német állam megállapodása, azaz a berlini vezetők jóváhagyása alapján megy végbe. Vagyis: a tanulságokon, amelyek a nyugati határainkat elcsúfító vasfüggöny elhúzásából adódtak, a vártnál korábban elgondolkodtak az NDK vezetői, és – megszívlelve a Moszkvából, Bonnból odahallatszó noszogatást – léptek egyet a peresztrojka irányába.
Az ügyben ugyancsak érintett csehszlovák vezetők úgy tesznek, mintha nem tartoznék rájuk a dolog. Egyelőre a magyar Duna 1946-ban kidolgozott elragadásának szívósan képviselt programjával vannak elfoglalva. De kevéssé valószínű, hogy a változások elkerülnék épp ezt az országot, ahol a demokráciának igazi és mindmáig eleven gyökerei vannak. Ahol az áttérés a piaci gazdaságra könnyebb lenne, mint a környező országokban, mert a lezüllesztett, de hajdan európai színvonalon álló ipar korszerűsítését, szerkezetének átalakítását nem lassítaná, nem fékezné az eladósodás, az egyensúly megbillenése. Ők sem fognak sokáig ellenállni a Genscher által kidolgozott és most a prágai vándorok révbe érése alkalmából ismét kifejtett Európa-terv vonzerejének. „A külügyminiszter nyugati Európa-tervet követel, amelynek célja, hogy az európai útra térő reformországok fokozatosan bekerüljenek az Európai Közösségbe, s hogy ezen a kerülő úton végül is megszűnjék a németek megosztottsága. Mert egész Európa számára jó, ha azok az országok, amelyeknek negyven esztendővel ezelőtt nem volt szabad részt kérni a Nyugat-Európát talpra állító Marshall-tervből, most nyugati segélyt kapnak. Ez az út, ami nem járható további leszerelés nélkül, ami nem fér össze semmilyen nemzeti különúttal, az európai együttélés új formái között össze fogja hozni a németeket is” – írja a Süddeutsche Zeitung.
(Világ, 1989. október 5.)