A nyolcvanas évek közepén megjelent egy folyóirat, a Századvég. Egyetemi, pontosabban szakkollégiumi kiadványként jelentkezett, pályakezdő értelmiségiek orgánumaként. Néhány esztendő alatt, gyakorlatilag néhány szám alatt – hiszen az elméletileg negyedévenként megjelenő társadalomelméleti folyóirat nagy kihagyásokkal jelentette meg újabb számait – a Századvég a szellemi életre figyelők számára megkerülhetetlenné lett, a pályakezdők pedig számról számra lettek amatőr lapcsinálókból profi szerkesztőkké, szerzőkké.
A hőskor immár végleg lezárult, a Századvég is új helyét keresi az új körülmények között. Ezt jelzi az az április végén létrehozott Századvég Alapítvány is, amely az egyik apropóját adja e Gyurgyák Jánossal készített beszélgetésnek. Gyurgyák János a folyóirat első számától az egyik felelős szerkesztő, az utolsó, éppen e napokban megjelenő új számban pedig mint a Századvég Kiadó főszerkesztője jegyzi a lapot, s mellesleg az említett alapítványnak is ő a titkára.
– A folyóirat méltatásától tekintsünk most el, azt gondolom, kiindulópontul elfogadhatjuk azt, amit az alapítvány okiratában is olvashatunk: a lap legfőbb célkitűzése a nyugat-európai szellemi értékek képviselete, az európai tudományos irányzatok bemutatása, Magyarország és a közép-európai országok XIX–XX. századi történelmének ideológiai torzításoktól mentes bemutatása, valamint az egységes magyar nyilvánosság megteremtése – volt. E vállalt feladatának a folyóirat eddig megfelelt. Ám az elmúlt esztendők politikai változásai közepette a Századvéggel is történt valami – a folyóirat akadozva jelent meg, de: voltak különszámok és voltak könyvek. Végül is mi történt?
– A folyóirat népszerűsége 1988 elejére érte el a csúcspontját. Ekkor a példányszámunk már 12 ezer volt, de a veszteségünk egy-egy Százdadvégen tetemes maradt, amit mindig az MTA–Soros Alapítvány segítségével hidaltunk át. De mivel a magyarországi könyvkiadásban a politikai témáknak konjunktúrája indult meg, akkoriban elhatároztuk hát, hogy könyvkiadással is foglalkozni kezdünk. A nagy példányszámok azzal kecsegtettek, hogy a nyereségből majd a Századvéget mint folyóiratot is eltarthatjuk. De még szinte bele sem foghattunk e tevékenységbe, a nagy példányszámos könyvpiac összeomlott. Ennek okait nem akarom részletesebben elemezni, a tény az, hogy mi nagyot buktunk két olyan könyvvel, amit a Nyilvánosság Klubbal együtt jelentettünk meg. A forradalom hangja című összeállítás, amely az 1956-os irodalom talán egyik legfontosabb forrása, hiszen a magyarországi rádióadások szövegét tartalmazza, valamint Az igazság a Nagy Imre-ügyben című ellenper-kötet, ami az 1959-es brüsszeli kiadást követte, idehaza először. A Nagy Imre-kötet ötvenezres példányszámából csupán harmincezer fogyott el, A forradalom hangja összeállításból pedig mindössze ötezer. Nagy bukás volt hát mindkét kiadványunk.
– Üzletileg bizonyosan, igazad van, történetileg, politikailag viszont a Századvég múlhatatlan érdeme e két kiadvány.
– Csakhogy ezzel nem sokat érünk a könyvpiacon. E két könyv látványos bukása után a folyóirat példányszámát is négyezerre csökkentettük, s a könyveink átlag példányszáma is ötezer alá került; hogy a legutóbbit említsem, Charles Gati A Kreml árnyékában című politológiai elemzését csupán háromezer példányban mertük kiadni Mindezt nem panaszképpen mondom, a vásárlókra amúgy sem lehet panaszkodni…
– A könyvterjesztésre annál inkább…
– Ez igaz, de mégis arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy sem a folyóiratból, sem a könyvkiadásból nem tudunk fennmaradni. A száz-százötven forintért kínált kiadványaink 3-400 forintba kerültek. Az a kérdés merült hát fel, hogy ha a profilunkon nem akarunk változtatni – márpedig: nem akarunk változtatni! –, akkor a veszteségeinket ki fizeti majd ki? Így jutottunk el az alapítvány gondolatáig.
– De hát úgy tudom, hogy egy időben a Századvég kft. formában próbált megélni, s különböző bérmunkákat is végzett…
– Immár ez is a múlt. Mint említettem, egy ideig a Soros-támogatással hidaltuk át a veszteségeinket, aztán valóban a Századvég kft. tartotta el a veszteséges folyóiratot és könyvkiadást. Nem egykönnyen szereztünk egy húszesztendős nyomdai kócerájt, s ebben bérmunkában plakátokat, boroscímkéket, szórólapokat készítettünk, más lapok nyomását végeztük. Az üzleti vállalkozás azonban hosszabb távon nem bírta el a keletkezett veszteségeket.
– Ezért válik most szét a kft. és a Századvég folyóirat?
– Ez a szétválás annak a felismerésnek a következménye, hogy az üzleti vállalkozást – mivel az nem bírja el – nem lehet folyamatosan megterhelni a folyóirat- és könyvkiadás veszteségeivel. Az alapítványi forma maradt az egyetlen lehetőségünk, hogy a munkánkat folytathassuk. A Századvég Alapítvány elnöke Király Béla, társelnöke Kende Péter lett, az ő segítségük és személyiségük vonzása reményteli.
– Milyen lesz a Századvég Kft. és a Századvég Kiadó kapcsolata?
– Az eddigi formális kapcsolat megszűnik, a megállapodásunk értelmében a kft. – melynek vezetője Varga Tamás – a közeljövőben nevet is változtat. De mivel a folyóirat szerkesztői között változatlanul ott vannak a kft.-sek, hát joggal mondhatom, hogy a Századvég számíthat a kft. lojalitására, segítségére. A kft. adja majd az „infrastrukturális hátteret”: méltányos áron kapjuk majd a szolgáltatásokat, a nyomdai szerkesztést, a lapelőállítást és nem mellesleg: a terjesztést.
– Remélve, hogy az alapítványi forma beválik, s a Századvég zavartalanul folytatja a munkáját, Bergyajev-, Király Béla- és Vajda Mihály-, valamint a már említett könyveket mely kiadványok követik?
– Először is megemlíteném, hogy a negyedévenkénti folyóiratot ezután valóban negyedévenként szeretnénk közreadni. A nyomdából hamarosan kikerül majd a második számunk, amely a népi-urbánus vita történetét, múltját és jelenét járja körül. A hónapokkal ezelőtt szétküldött körkérdésünk már akkor kisebb vihart kavart, a beérkezett válaszok közreadása reményeink szerint segít a tisztázásban. A Századvég harmadik száma a magyarországi változások értelmezéséről szólna. E tematikus szám a Magyar Füzetekkel közös kiadás lenne, ami egyben a párizsi vállalkozás búcsúzása is. Terveink szerint a negyedik számunk ugyancsak ebben az esztendőben jelenne meg, ugyancsak tematikus összeállításként. Választott címünk: A birodalmak vége.
– S a könyvkiadás?
– Elsőként említeném – mivelhogy reményeink szerint hamarosan a boltokba kerül egy ugyancsak alapvetően fontos munka – A forradalom kronológiája és bibliográfiája című kötetet, amely alaposan kibővített változata az 1987-es párizsi kiadásnak, s amelyet az Atlanti Kiadóval (ez Király Béla cége), valamint az alakulóban lévő 1956-os Intézettel közösen jelentetünk meg. Hosszú idő óta tervezzük a szamizdat irodalom egyik legfontosabb kéziratának, a Bibó Emlékkönyvnek a közreadását is. Terveink között szerepel Kenedi János esszékötete is. Sorozatba kezdünk Modern ideológiák címmel, az első kötet az anarchizmus, a második a liberalizmus, illetve a konzervativizmus „alapszövegeit” is tartalmazza. A Hajnal István Körrel közös társadalomtörténeti sorozatot jelentetnénk meg Metamorphozis históriae címmel, a Nyilvánosság Klubbal közösen pedig az Ars scribendi sorozatot indítjuk el, elfeledett magyar publicisták írásait adjuk közre. Az első két kötetben K: Havas Géza és Gáspár Zoltán (mindketten a Szép Szó szerkesztői voltak egykoron) munkái olvashatók majd. S ha már Bergyajevet említetted, az orosz eszmetörténet fontosabb írásait a Mérföldkövek című kötetben adjuk közre, Kiss Ilona szerkesztésében.
Lapzártakor olvastuk a hírt a napilapokban, hogy a Századvég Kft. nyomdaüzeme különös „betörés” színhelye volt a hét végén: a kft. néhány volt dolgozója ily módon akarta visszaszerezni „saját tulajdonának” tekintett nyomdaeszközeit. Mint Varga Tamás, a kft. felelős vezetője kérdésünkre elmondotta, ez a rendkívül sajnálatos eset semmiképpen sem befolyásolja a Századvég Kiadó munkáját, mind a könyvkiadási, mind a folyóirat-szerkesztési tevékenység továbbra is a megszokott rendben folyik, és ehhez a kft. igyekszik biztosítani az „infrastrukturális hátteret”. A kft. a továbbiakban nem sajtóvitákban, hanem kizárólag korrekt jogi eljárás keretében kívánja rendezni volt dolgozóival ezt a tulajdonvitát.
(a szerk.)
- Kultúra [6]