Skip to main content

Egy kioktatott rebellis kérdései

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Lázadni csak pontosan, szépen… – megjelent a Beszélő 1990. június 9-i számában)


Elegánsan utasítgató és nem kevésbé hanyagul lekezelő stílusban írt Nagy W. András a Fidesz 3. kongresszusáról, amivel számos találgatásra adott alapos okot. Nem kívánván az SZDSZ hetilapját belső vitáink fórumaként felhasználni, csak néhány – sajnálatosan általános – újságírói fogásra utalnék.

Vajon hogyan értelmezhető az a – nagyvonalúságot nem mellőző – mondat, mely szerint az „ifjú rebellisek” (értsd: a változtatni akarók!) értelmes hadicél, távlat, terv és létszámbeli fölény nélkül indultak harcba, az kudarcuk oka?

Tán (ki-)oktatónk nem hallott még vitában megszerezhető létszámbeli fölényről?

És vajon hogyan definiálja az „értelmes cél” kategóriáját?

A szerző módszere világosnak tűnik („Ne hallgattassák meg a másik fél!”), a cél is („Légy fegyelmezett!” – javasolja, ismerős mentalitás ez, melyet enyhe túlzás „szabadságrautasítás”-nak nevezni), egyedül a módszer és a cél kiválasztása okoz fejtörést.

Hallott-e, tisztelt Nagy W. András, olyan véleményt, mely szerint a szervezeten belüli vizsgálatot a Fidesz Tanácsának határozatára többek között jogász, hivatásos revizor és bankszakember végezte? (Nekik mellesleg szakmai becsületüket is sérti a beállítás, mely szerint összekeverték a bevételt a kiadással, fizetést a lopással.)

Ismeri-e, tisztelt Nagy W. András, a Kongresszus eseményeit, ahol a „hatalomra törő Nemecsekek” – ahogyan ő látja (vajon kinek a szemüvegén át?) – szinte kivétel nélkül visszautasították a választmányi jelölést?

Nem tudom, kedves Nagy W. András, milyen forrásból tud a kongresszusi „puccs”-ról, de csodálom, hogy nem fordult meg a fejében pontosabb információkat szerezni, netán első kézből. Ez esetben kiderült volna, hogy nem hatalmi harcról volt szó (legalábbis a kisebbség szándéka szerint), hanem a működőképesség megőrzése és a belső munkamegosztás érdekében végrehajtandó szervezeti reformok vitájáról.

És a végső kérdés: mi a véleménye, tisztelt Nagy W. András, arról az újságírói mentalitásról, mely kritika nélkül és az ellenvéleményre tökéletesen érzéketlenül, csupán népszerűségük okán állít tényeket közismert politikusok véleménye alapján?


















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon