Skip to main content

A jó szakemberekre márpedig szükség van

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Antall József miniszterelnök és kormányának több tagja számos alkalommal kifejtette, hogy az államigazgatásban nincs helye semmiféle bélistázásnak, sőt a jó szakemberekre nagyobb szükség van, mint valaha. (Az persze világos, hogy ha valaki politikai érdemei elismeréseként jutott valamely magas beosztásba, annak előbb-utóbb át kell adnia a helyét a szakértő hivatalnokoknak.) A miniszterelnök – hogy jó példával járjon elöl – ki is nevezte azon melegében hivatalának helyettes államtitkárává a szakértelméről messze földön híres Szilvási Györgyöt, akinek korábbi pályafutása még a legkényesebb ízlésű rendszerváltóknak is biztos garanciát jelent. A (helyettes) államtitkár úr előbb (az akkor még Marx Károly) Közgazdaságtudományi Egyetem Kommunista Ifjúsági Szövetségének függetlenített titkáraként, később ugyanezen ifjúsági szervezet Központi Bizottságának osztályvezetőjeként szívta magába a politikai ismereteket, és tett szert vezetési gyakorlatra. Széles körű szakismereteiről utóbb képet kaphatott a közvélemény is, amikor a televíziót felügyelő boldog emlékezetű Kuratórium titkáraként tűnt fel a közéletben. Mindezeknél is pikánsabb azonban a hír azoknak, akik azt is tudják, hogy Szilvási György kuratóriumi másodállásával egy időben Pozsgay Imre államminiszter titkárságának vezetője volt. Ezek után persze csak a sötét gyanúsítgatóknak jut olyasmi az eszébe, hogy az új funkció biztosíték, hogy – köztársasági elnöki szék helyett csak a MSZP frakcióvezetőségével megelégedni kényszerülő – Pozsgay Imre a legautentikusabb forrásból fog tájékozódni a miniszterelnök (és annak hivatala) bokros teendőiről. Azt pedig már csak a legelvetemültebb politikai rágalmazók gondolhatják, hogy Pozsgay úr a szerencsés „véletlenből” adódó helyzetet esetleg arra találja felhasználni, hogy közvetve bár, de belekotnyeleskedjen a Tőle egyébként szellemében oly távol álló NEMZETI MEGÚJHODÁS PROGRAMJÁNAK megvalósításába.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon