Skip to main content

„A pártpolitikai csatározások színtere”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Imádom ezt a kifejezést. Karrierje, mint a termékszerkezet-váltásé, később a közmegegyezésé, majd az Európához való felzárkózásé „fényesen ível” (ez is szép) felfelé.

Belső szerkezetét tekintve (szemantika) finomságokban gazdag, elemzéssel alig visszaadható a megszorítások egész sora, amelyet e kifejezés felvonultat: „csatározások”, és nem, mondjuk, csaták, mert apró-cseprők, kis csoportok között folynak és végeláthatatlanok. Színhely, és nem mondjuk, csatamező vagy terep, és jó, ha nem színpad: mert komolyan nem veendő, mert inkább a nézőknek érdekes, mint a résztvevőknek maguknak. Végül: pártpolitikai, és nem egyszerűen politikai, mert a pártokra redukált politika, és nem a valódi, az igazi, a nemzeti politika forog kockán; márpedig a párt, a széthúzás és pártoskodás turáni átok.

Ha mondatbeli előfordulásait vesszük (szintaxis), a p. cs. sz.* némileg hasonlít a fabatkához vagy a hajítófához: csak negatív kontextusban használható (ne legyen…), vagy ha másutt, akkor elítélőleg. Ez pedig átvezet a használat (pragmatika) aspektusához, ahol újabb gyönyörűségeket lelünk. Mert mire mondja a magyar, hogy ne legyen p. cs. sz.? A honvédségre például, a tudományos életre, meg a médiákra (a többes szám többes száma!). Vagyis: ezekre mondta eddig. De ez expanziónak nincs határa.

Állandóan fejlődő, gazdagodó nyelvünk és pezsgő politikai életünk azonban kimeríthetetlen tárház mintegy. Mert a p. cs. sz. most már gyakran a „szűk” és az „érdek” (pfuj!) szavakkal is összekapcsolódik, s bevonul a parlamenti retorika eszköztárába. Egy (már megint) független képviselő ehhez hasonló szavakkal fejezte ki rosszallását afelett, hogy az Országgyűlés többsége láthatólag nem a közvetlen elnökválasztás mellett áll. Felebarátaim, meg kell szívlelni a figyelmeztetést. Ne legyen p. cs. sz. a parlament sem. Egyáltalán: minek annyi párt? Jó, a képviselők maradhatnak, de legyenek szívesek a nemzet egészét képviselni, ahelyett hogy csatároznának. Azt intézzék el másutt, ha már többpártosdit akarnak.

* Ez csak a kifejezés rövidítése, nincs semmi malacságra gondolva.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon