Skip to main content

„Folyamatos múlt”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Mélyen tisztelt és kedves Barátom!

…Igen örültem szép munkaprogramodnak. (…) Politikai leveledet is nagyon élveztem és sokban egyet értek Veled. Ami a szociáldemokráciára és a Népszövetségre vonatkozó kritikádat illeti, azt szinte 100%-ig osztom. Vagy 2-3 hónappal előbb szinte ugyanezeket az érveket használtam Szende barátunkkal szemben, sőt félek, hogy türelmetlenebb formában, mivel Pali azóta nem írt. A II. Internacionále halálra van ítélve, mivel politikája belső hazugságokra van felépítve, mivel elég kritikusok arra, hogy lássák a bolsevista politika lehetetlenségét Nyugat-Európában, de gyávák levonni a végső következtetést, s kijelenteni, hogy Marx egy egész csomó alapvető dologban tévedett, tehát egy új szocialista politika útjait kell keresni. S itt van a pont, ahol Tőled eltértem s eltérek. (…) Az újabb orosz s európai fejlemények ebben a meggyőződésemben csak megerősítettek, s úgy látom, hogy a köztünk fennforgó vitakérdés még mindig nincs eldöntve, s akkor sem volna eldöntve, ha Németország is bolsivá fordulna. Ugyanis a politikai siker, a taktikai és hatalmi siker éppoly kevéssé lehet egy politikai princípium értékének a kritériuma, miként a Bethlen átmeneti hatalmi és taktikai sikere mit sem változtat azon a tényen, hogy ő egy tökfilkó és egy gazember.

Én mindig elvi politikát igyekeztem csinálni, s nem törődtem taktikai sikerekkel. Persze ez azt mutatja, hogy rossz gyakorlati politikus voltam, de amire én vágytam, s amit én ambicionáltam, az nem a hatalom elnyerése volt, hanem egy jobb s emberségesebb jövő előkészítése. Hogy ma csak a dialektika végzetes túlzásai szerint lehet aktív politikát csinálni: ebben teljesen igazad van, s én akkor is lemondanék a gyakorlati politikáról, ha nem Amerikában, de az európai válság középpontjában élnék. Hogy ez a lemondás nem egy erkölcsi hiba-e? ezen sokat tépelődöm s nemegyszer kínzom magamat. De sosem voltam képes kompromisszumokat kötni elvekben és erkölcsi igazságokban. A lélek és a kritika szabadságát képtelen vagyok feláldozni a „has szabadságának”. In nuce: itt van a véleménykülönbség forrása közöttünk. Az idők ellenem vannak, jól tudom, s olykor fájdalmasan érzem egyedüllétemet ebben a bolsevizált és fasizált világban. Annál fájdalmasabban, mivel intranzigenciám végül a fiamtól is el fog választani. Ilyenkor csak a múltba menekülhetek s megnyugtat az az érzés, hogy a múlt legnagyobb szellemei velem vannak s megerősítenek, s hogy a nagy alapvető emberi értékeket s ezek legnagyobbikát, a szellemi s erkölcsi szabadságot nem lehet tartósan megsemmisíteni.

A világnak egy új igazi szocialista szintézisére van szüksége, s én minden nap, mint valami oberlini Robinson, kémlelem a szellemi tenger horizontjait, hogy vajon nem bontogatja-e szárnyait egy megváltó új világnézet sirálya? Én látni vélem nem egy elemét ennek az új élethitnek, de már túl öreg, fáradt s a napi munka által lefoglalt vagyok ahhoz, hogy ezeket az elemeket rendszerbe öntsem s szimbólumokká kovácsoljam…”








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon