Skip to main content

Chilei gyógyír a Szovjetunió panaszaira?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az egyre súlyosbodó kormányzati és gazdasági nehézségekkel küzdő szovjet vezetés legfőbb dilemmája, miként térhetne át országuk a tervutasításos gazdaságról a piacgazdaságra. Ismeretes, hogy ez a fajta útkeresés példa nélkül álló a történelemben; Gorbacsov tanácsadói ezért különös figyelmet szentelnek a lengyel, illetve a magyar váltás tanulmányozásának.

A probléma megoldásának lehetőségeit március végén új alternatívával gazdagította bizonyos Jurij Koroljov a Moszkovszkije Novosztyi hasábjain. Mint a szovjet hetilap írja, a szerző annak idején Chilében „az Allende-kormány gazdasági minisztériumában dolgozott”, s most azzal az ötlettel állt elő, hogy a Szovjetunió számára szerinte kiutat jelenthetne Pinochet modelljének alkalmazása.

Koroljov érvelését Allende gazdasági bukásának magyarázatával kezdi. Bő másfél évtized távlatából visszatekintve úgy véli, hogy Chilében „az államilag megfogalmazott gazdaságfejlesztési tervek, amelyek részben egy sor fontos külföldi társaság államosítására támaszkodtak, objektív ellentmondásban álltak a gazdasági élet nemzetközi szerveződésével, a transznacionalizálódás tendenciájával”. Cikkéből az is kiderül hogy Chilében a népi egységkormány idején szinte nem is létezett demokrácia, a „politikai pluralizmus gyakorlatilag csak a baloldali pártokra volt érvényes”. A fejlődés tehát – úgymond – zsákutcába torkollott, ám a beszűkült láthatáron egyszeriben felbukkant a megváltást hozó személyiség: Pinochet.

Koroljov leírja, hogy a gazdaságot intézkedéseivel szétziláló Allende-kormány bukását követően a katonák bebizonyították: alaptalanok azok a félelmek, hogy nem értenek a gazdasághoz. Ellenkezőleg. Nemcsak a chilei hadsereget korszerűsítették példásan gyors ütemben, nemcsak neves chicagói közgazdászokat nyertek meg maguknak, de képesek voltak rá, hogy a hadigazdálkodást békegazdálkodással váltsák fel.

A siker nem maradt el, Chilében a gazdasági növekedés üteme az utóbbi öt évben 5 és 6 százalékos volt, sőt, tavaly a 10 százalékot is elérte.

Mi következik mindebből, milyen tanulságokat lehet levonni? A Le Monde diplomatique szerint Koroljov a feltehetőleg egyre több szabadidővel rendelkező Pinochetet szeretné tanácsadóul ajánlani a szovjet vezetőknek. A tábornok ugyanis nemcsak a gazdaságban sikeres: értékes tapasztalatai halmozódtak fel a tüntetők, felvonulók, mindenféle tiltakozók elleni hadviselés terén is.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon