Van-e művészet túlzás nélkül? Van-e túlzás figyelmeztetés nélkül? Van-e kaland a figyelmeztetés céltudatos mellőzése nélkül? Van-e művészi cél, amely nem a soha és a sehol környékén motoz?
A síugró transzcendál egy nagyot, aztán szép ívben lepottyan. Ennyi! Eddig jutott.
A művészetre ránehezedik a hülyeség gravitációja, legelsősorban a művészé.
Az atyától sem várható el, hogy ne ismételje magát. Természetesen a fiútól sem. Legkedvesebbjeink sem kivételek.
Másrészt viszont: ha egy cipő nem ismételi magát, ez annyit jelent, hogy kilyukadt, amintha egy írógép nem ismételi magát, akkor írhatok kézzel. Ismétlés a világ anyja, kevés mutációval fűszerezve.
Az olyan ember, aki magát folyvást mutációnak véli, vicces és előbb-utóbb a viccesek között leli a helyét. Ha egy barátom nem ismételi magát, akkor hegyezem a fülem. Persze azért a kedves fintorait és szójárásait legyen szíves megismételni. Ismétlés, standard, verifikáció, ez a technológia normája, itt a NA-NE is verifikálható, de ahol az egyetlen, a maga nemében egyetlen jön szóba, ahol a norma varázslat és emlékezés, ott páváskodhatott ereje teljében a NA-NE, amely akár a főniksz, poraiból szüntelen megélemedik. Valaha úgy képzeltem, hogy a cenzúraszegők amolyan cenzúrakutatók: csavargatják azt a végtagot, nyomkodják azt a bendőt, kocogtatják azt a zápfogat – itt fáj?
Nem tehettünk róla, ha annak a szerencsétlen államtatának mindenütt fájt.
Minden jó, ha csakugyan NA-NE! Most már igazán NE! Ha csakugyan odanézz, na ne, nem hiszek a szememnek! Ha csakugyan NA-NE az idétlenségeknek, amelyek jönnek, mint a légy.
Ha csakugyan NA-NE annak az erősbödő sejtésnek, hogy innen lassacskán menni kell.
Essen meg valami még ma este! Egy kinek így, kinek úgy sikerült víkendje után.
Hogy megint egy hétnek vége van? NA-NE.
Lamentáljunk, a nyugállományba küldött szellemi csendőröktől deformálva? Na-ne.
Megszeppenjünk bármilyen posztmodern csendőrlelkiségtől? Na-ne. Elhiggyük körös-körül nézve a fogyasztható – vagy inkább fogyasztott – szerepek viselőinek, hogy ők így születtek?
Higgyünk szerep és személy édes konstans frigyében? Na-ne. Ami azt illeti, vannak konstans dolgok.
Ha például Rajk László megkér, hogy nyissak meg egy kiállítást, amelynek e sorok írásakor még csak a névsorát ismerem és tisztelem, akkor ezt megteszem, mert végül is mindennek az az alapja, hogy az ember számíthat-e néhány barátjára. Abból lett minden avantgárd, művészi és morális egyaránt. Ebből a megbízhatóságból, a textúra megbízhatóságából vagy annak a heves igényéből. A megbízható és a sűrű nem mond ellent egymásnak. A megbízható és a tiszta sem mond ellent egymásnak. No és a tiszta és a sűrű? Hát ez érdekes.
A megbízhatóság radikális követelmény az aktuálisan uralkodó ámítással szemben.
Ennélfogva üdvözlöm a galéria névválasztását ebben a kettős értelemben: Na-Ne, mondják nekünk, és mondjuk mi másoknak, néha talán magunknak is.
De aztán mondjuk azt is, amit a fázós kocsis, amikor feláll a bakon, és azt kurjantja a két szürkének: NA-NE!
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]