Skip to main content

Mi az a NA-NE?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Van-e művészet túlzás nélkül? Van-e túlzás figyelmeztetés nélkül? Van-e kaland a figyelmeztetés céltudatos mellőzése nélkül? Van-e művészi cél, amely nem a soha és a sehol környékén motoz?

A síugró transzcendál egy nagyot, aztán szép ívben lepottyan. Ennyi! Eddig jutott.

A művészetre ránehezedik a hülyeség gravitációja, legelsősorban a művészé.

Az atyától sem várható el, hogy ne ismételje magát. Természetesen a fiútól sem. Legkedvesebbjeink sem kivételek.

Másrészt viszont: ha egy cipő nem ismételi magát, ez annyit jelent, hogy kilyukadt, amintha egy írógép nem ismételi magát, akkor írhatok kézzel. Ismétlés a világ anyja, kevés mutációval fűszerezve.

Az olyan ember, aki magát folyvást mutációnak véli, vicces és előbb-utóbb a viccesek között leli a helyét. Ha egy barátom nem ismételi magát, akkor hegyezem a fülem. Persze azért a kedves fintorait és szójárásait legyen szíves megismételni. Ismétlés, standard, verifikáció, ez a technológia normája, itt a NA-NE is verifikálható, de ahol az egyetlen, a maga nemében egyetlen jön szóba, ahol a norma varázslat és emlékezés, ott páváskodhatott ereje teljében a NA-NE, amely akár a főniksz, poraiból szüntelen megélemedik. Valaha úgy képzeltem, hogy a cenzúraszegők amolyan cenzúrakutatók: csavargatják azt a végtagot, nyomkodják azt a bendőt, kocogtatják azt a zápfogat – itt fáj?

Nem tehettünk róla, ha annak a szerencsétlen államtatának mindenütt fájt.

Minden jó, ha csakugyan NA-NE! Most már igazán NE! Ha csakugyan odanézz, na ne, nem hiszek a szememnek! Ha csakugyan NA-NE az idétlenségeknek, amelyek jönnek, mint a légy.

Ha csakugyan NA-NE annak az erősbödő sejtésnek, hogy innen lassacskán menni kell.

Essen meg valami még ma este! Egy kinek így, kinek úgy sikerült víkendje után.

Hogy megint egy hétnek vége van? NA-NE.

Lamentáljunk, a nyugállományba küldött szellemi csendőröktől deformálva? Na-ne.

Megszeppenjünk bármilyen posztmodern csendőrlelkiségtől? Na-ne. Elhiggyük körös-körül nézve a fogyasztható – vagy inkább fogyasztott – szerepek viselőinek, hogy ők így születtek?

Higgyünk szerep és személy édes konstans frigyében? Na-ne. Ami azt illeti, vannak konstans dolgok.

Ha például Rajk László megkér, hogy nyissak meg egy kiállítást, amelynek e sorok írásakor még csak a névsorát ismerem és tisztelem, akkor ezt megteszem, mert végül is mindennek az az alapja, hogy az ember számíthat-e néhány barátjára. Abból lett minden avantgárd, művészi és morális egyaránt. Ebből a megbízhatóságból, a textúra megbízhatóságából vagy annak a heves igényéből. A megbízható és a sűrű nem mond ellent egymásnak. A megbízható és a tiszta sem mond ellent egymásnak. No és a tiszta és a sűrű? Hát ez érdekes.

A megbízhatóság radikális követelmény az aktuálisan uralkodó ámítással szemben.

Ennélfogva üdvözlöm a galéria névválasztását ebben a kettős értelemben: Na-Ne, mondják nekünk, és mondjuk mi másoknak, néha talán magunknak is.

De aztán mondjuk azt is, amit a fázós kocsis, amikor feláll a bakon, és azt kurjantja a két szürkének: NA-NE!




































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon