Skip to main content

Egy nap hírei, 1990. október 1.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tegnap Dunaszerdahelyen voltam, Szlovákiában egy túlnyomórészt magyar mezővárosban, amely a világháború előtt túlnyomórészt zsidó volt visszamenően kétszáz éven át: módos, ortodox, polgárosult közösség, rangos rabbiiskolák, újság, kiadó. Aztán jön a német, magyar, szlovák fasizmus. Háromezret megöl, hatszáz életben marad. Aztán amikor a kommunizmus jön, elmennek Izraelbe, ahol még működik a dunaszerdahelyi hitközség. Voltam a templomukban Jeruzsálemben, magyarul szóltak hozzám a fiatalok is, akik már ott születtek. A kereszténydemokrata Püspöki Nagy Péter a szerdahelyi közösség egyéniségéről érzékeny, szép beszédet mondott.

A szlovákiai lakosság nyolcvan százaléka óhajt egy nyelvtörvényt, ami a szlovák nyelv egyeduralkodóvá tételét célozná. A liberális-kereszténydemokrata kormány, félve a földcsuszamlástól, engedményt tesz a radikális nacionalista Szlovák Nemzeti Pártnak. Csinálnak valamilyen nyelvtörvényt, de hogy „Európa” meg ne haragudjon, kissé hajlékonyabban.

Egerben kétszáz bőrfejű fiatalember bottal járt körül a városban, azt kiabálták: „Vesszenek a cigányok! Kiirtjuk a cigányokat!” A rendőrség nem észlelte a menetet, amely körbe-körbe járt a belvárosban. Majd elindultak kifelé, s egy lakótelepen se szó, se beszéd leütöttek egy cigányt, majd bementek lakásokba, cigányokat vertek, azok védekeztek, jött a rendőrség, és eljárást indított garázdaság címén – a cigányok ellen.

Egy férfihang a telefonban azonosította a lakcímemet, majd fiamnak, akit velem azonosnak vélhetett, azt mondta: „Még ezen a héten megdöglesz.”

Ma olvasom azt is, hogy a román szélsőnacionalisták vezére megint minden baj mögött magyarokat keres. Szerinte a magyarok destabilizálni, federalizálni, majd elszakítani akarják Romániától Erdélyt. Kádárék a demokratikus ellenzéket démonizálták, „ellenség”-nek nevezték.

Olvasom, hogy a zsidóság a választott parlament által asszimilálni készül a magyarságot. Mit nem hall az ember! Van egyáltalán bármiféle értelme egy ilyen kijelentésnek? A babonás értelmetlenség megragad az elmében, holott még az ellenkezője sem igaz.

A bajok forrása a lopakodó, gonosz kisebbség, amellyel szemben a jámbor többség, mint a rémálomban, tehetetlenül vergődik. Akit a szorongó gonoszűzés elkapott, az csak kemény munkával tud ettől a lelki betegségtől megszabadulni.

A tisztogatások mögött ott van valamilyen kisebbség kirekesztése. A szlovák, a román és a horvát paranoiás neheztel a magyarra, a zsidóra és a cigányra. A magyar paranoiás is ugyanezekre, önmagát azonban másokkal helyettesíti. A démonlista változik, de a zsidók és a cigányok mindegyiken rajta vannak. Ha összehasonlító gyűlöletkutatásba fognék, külön fejezetet szentelnék a képzavaroknak.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon