Mintha semmi nem változott volna. Nem lett több a demokrácia éltetője, a türelem, csak új fundamentalisták jöttek. Filmet akarnak betiltatni, abortusztilalmat elrendelni, kötelező hittant vagy erkölcstant bevezetni.
Elhiszem, hogy a „Krisztus utolsó megkísérlése” sértette a keresztény hívők érzékenységét. De miért ne nézhetnék meg azok, akik nem keresztény hívők? Vagy attól félnek egyesek, hogy véletlenül néhány hívő is betéved a moziba? De hát ott az egyház, ez a roppant szellemi és erkölcsi hatalom! Csak ki kell nyilvánítania, hogy híveinek nem ajánlja a filmet, és üresen konganak a nézőterek. A tüntetők és fenyegetőzők türelmetlensége arra mutat, hogy nem bíznak hitük erejében, inkább szellemi rendőrség után kiáltanak.
Filozófiai viták bontakoznak ki arról, hogy mikor kezdődik az emberi élet: a fogantatás vagy a születés pillanatában. Bősz élet- és erkölcsvédők védik a magzat jogát az élethez. Csak arról nem beszél senki, hogy milyen élete lesz a nem kívánt gyermeknek, ha mégis megszületik. Ha nem lesz apja, nem lesz otthona, nem lesz igazi családja. Az ő jogáról a szeretethez, a boldog gyerekkorhoz, a harmonikus családhoz, a boldoguláshoz és a majdani kiegyensúlyozott felnőtt élethez nem esik szó. Az ő joga az emberi élethez már nem érdekli a magzat életét védőket. Lesz belőle tanulatlan, agresszív, alkoholista, nyomorult, visszataszító felnőtt. Kit érdekel? Majd eltölti valahogy –remélhetően egyre rövidebb – életét ebben a siralomvölgyben, és jöhet a következő.
Magzatvédőink nem bíznák a döntés felelősségét a felelőtlen sokaságra. Akadhat olyan, aki nem úgy döntene, ahogy szerintük helyes. Igazságuk érvényesülésében is jobban bíznak, ha azt nem a felvilágosítás és a meggyőzés ingoványos talajára építik, hanem csendőrtörvényekre.
Remélem, a jövőben senki nem fogja vitatni az ateizmushoz való jogot vagy azt, hogy létezhet erkölcs vallás nélkül is. Nem tudom, kik vannak ebben az országban többségben: hívők vagy ateisták. Ha a hitet mélyen átélőkön kívül hívőnek vesszük a hitet szokásból tartókat is, akkor valószínűleg a hívők. Ha pedig így van, akkor előre látható, hogy a hittan helyett erkölcstant választó ateista gyerekek kisebbségbe fognak kerülni. Ma – és még sokáig – Magyarországon akármilyen kisebbséghez tartozás megbélyegzettséggel fenyeget. Különösen gyerekek között, akiknek világképe végletesen egyszerűsítő. Különösen akkor, ha egy végtelenül bonyolult dolgot, a legszemélyesebb belső meggyőződést teszünk külsővé: te ide állsz, te pedig oda! Szabad-e kitenni jövőnket olyan veszélynek, hogy gyerekeinket a megbélyegzés és a megbélyegzettség élményére tanítjuk?
Amíg a vallás és az egyházak üldözöttek voltak, különös jelentősége volt annak a mellékes körülménynek, hogy hol a hittantanítás helye. Most, hogy megszűnt az üldözöttség, itt a megfelelő pillanat, hogy a hittan méltósággal elfoglalhassa igazi helyét – a vallási élet színterén, a templomokban. Az egyház e puszta gesztusával – megosztottság helyett – több türelmet tanítana, mint ötven hittanóra. A gyerekek pedig mind – minden jövendő magyar állampolgár – tanulhatnának az iskolában vallástörténetet meg erkölcstant.
- Hátsó oldal [5]