Hívő katolikusként és gyakorló pedagógusként tenném közre néhány gondolatomat a hitoktatás bevezetésével kapcsolatban.
Az egészben azt furcsállom legjobban, hogy megint döntést hoztak az illetékesek, csak éppen az érintetteket (gyerekek, szülők, pedagógusok, hitoktatók, lelkipásztorok) felejtették el megkérdezni, mi a véleményük a dologról. Azt már tapasztalhattuk, mit jelentett az erőszakolt ideológia az elmúlt 40 év oktatásában. A mostani intézkedések óhatatlanul azt a kérdést vetik fel az érintettekben: a 40 évi kommunista ideológia után most a keresztény ideológia és erkölcs tanulása lesz a kötelező?
Nem kellene-e inkább olyan vonzóvá tenni a hitéletet, a hittan oktatását, hogy majdan társadalmi igény legyen (széles körben!) az iskolai hitoktatás bevezetése? Erősen tartok tőle, hogy ez most még nem az. Jézus sem adminisztratív úton választotta maga mellé tanítványait, hanem személyes, meggyőző erejével hatott rájuk úgy, hogy azok mindent hátrahagyva követték őt. Most is ismerek olyan lelkészt, akinek hittanos gyermekei egyetlen hittanórát sem mulasztanának el, pedig délután van, és nem az iskolában.
Észre kellene venni, hogy 40 év eltelt, az akkori „mélyhűtött” állapotok mostani felolvasztásától nem lehet várni, hogy ettől fog újra helyreállni az erkölcsiség Magyarországon.
Még egy fontos dolog. Az a kisgyerek, aki az órarendi órák „között” kapja a hitoktatást, meggyőződésem, hogy – a kisgyermeki gondolkodást ismerve – azonosítani fogja azt az iskolával, az intézményes oktatással. A hitélet elveszti azt a meghittségét, amit a hittanos közösségek, netán az „apuval-anyuval együtt hittanra járás” élménye okozott kisgyerekeknél. Úgy vélem, teljesen más közeg az iskola, és mást kell hogy jelentsen egy hittanos közösség.
A technikai lehetetlenségekről már nem is beszélve. Mindenki tudhatja, az iskolák tanteremgondokkal küzdenek. Sok helyen ebédlőben, könyvtárban, sőt folyosón is folynak a délelőtti órák. Csak végig kell gondolni, milyen ellenérzéseket szülne, ha újabb órák szorulnának ki a folyosókra a délelőtti hittan miatt.
Úgy gondolom, az iskola csak infrastrukturális feltételeket biztosítson a hitoktatáshoz (délutáni óra, tanterem), de semmiképpen ne legyen a hittan az órarend, de még a tanrend része se. Így lehetősége lesz szülőnek, gyereknek, egyháznak, hogy a szabad vallásgyakorlás végre 40 év után realizálódjon. Azt gondolom, első lépésként az egyházak is megelégedhetnek ennyivel. A többi már rajtuk, a hitoktatókon fog múlni. Tudniillik, hogy tud-e olyan korszerű, modern és vonzó lenni a hitoktatás, hogy tömegek, széles tömegek igényévé váljék.
Geberle Erzsébet
budapesti tanítónő
Budapest, 1990. július 1.
- Visszabeszélő [5]