Skip to main content

Kilépni se könnyű…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Az önkéntes tagdíjfizetésről – két levél; 26. szám)


Egy történetet szeretnék megosztani Önökkel, mely a szakszervezetből való kilépésemről szól.

Május első napjaiban, a szakszervezetre gondolva (Vasas) már azonnal felment a vérnyomásom. (Hiszen ezek élelmiszer-akciót szerveztek [az 5 kg szilvalekvár ehetetlen trutymónak bizonyult, a kiömlött málnaszörp másnapra megkötött, mint az epokitt] figyelemelterelés végett, mikor a SZOT-kongresszuson a szakszervezeti vagyonról volt szó!). Sebaj, bekapcsoltam a vén Commodore-t, írjunk egy kilépési nyilatkozatot! Most – gondoltam – legalább írásban is közölhetem velük lesújtó véleményem, ezért a kilépést így indokoltam (tudván, hogy nem vagyok köteles indoklást adni): „máskor megnézem, mibe lépek”. Az elkészült irományt meglobogtattam a szakszervezeti bizalmi orra előtt, felszólítván, hogy intézkedjen. Aha, nem úgy van az Kisbarátom – kaptam a tréfás választ –, először is ezt nem a bizalminak kell leadni, hanem a bérelszámolásnak, másodszor, nem vagyok bizalmi, már kiléptem. No, ez igen, nem szól a tagságnak, a hátunk mögött kilép. Megyek a helyetteshez. Tudsz róla, hogy te vagy a bizalmi – kérdezem. Nem, nem tud róla. Sebaj, indulok a bérelszámolásra. Papírlobogtatás, teljesen hasztalan. Ezt ne ide hozza – felelik –, vigye a Marcsikához. A Marcsikához? – kérdezem. Igen, azután onnan jön ide – kapom a választ. Elindulok a Marcsikához. De hol is „lakik” ő, és egyáltalán ki is ő? Rövid töprengés után rájövök, hogy csak az SZB titkárnője lehet. Kop, kop. Nem jóóó, fiatalember, formanyomtatványt kell kitöltenie! – tanítgat Marcsika a bürokrácia fogásaira. De mivel kilépési nyomtatvány nincs, elém tesz egy belépési nyilatkozatot, ezt át lehet a célnak megfelelően alakítani. Ha kész van, írassa alá a bizalmival és egy szakszervezeti taggal. Most kezdek sápadni. A mi bizalmink kilépett a szakszervezetből – felelem. Z. Z.? ő nem lépett ki – mondja Marcsika. Vissza az osztályra. A belépési nyilatkozat e mondatát: „hozzájárulok ahhoz, hogy munkáltatóm a szakszervezeti díj levonását a bérjegyzéken feltüntesse” átalakítom: a „feltüntesse”-ből „eltüntesse” lesz. Most kell aláíratni a bizalmival. Jön a soron következő jópofaság: hülye vagy, miért nem hoztál húsz nyomtatványt, hogy mindenki kiléphessen? Következik háromszori ingajárat a bizalmi és a helyettese között. Ki is az igazi bizalmi?? Marcsika jól tudta, az igazi az eredeti. Z. Z. egyáltalán nem sápad, mikor rájön, hogy rájöttem. Aláírja. Kerítek egy kollégát, ő is aláírja, személyi szám, lakcím kell, természetesen. Viszem Marcsikához, az ő jelenlétében már én is aláírhatom. Persze, különben kényszeríthetett volna valaki a kilépésre. Néhány meghatott, anyai szóval még megpróbál rávenni, a tagkönyvbe írassam be, mettől meddig voltam tag. Lehet, hogy az egyszer még jó lesz – gondolom –, de abból a jóból én nem kérek. Miután már benne vagyunk a hónapban (május 7. volt) – mondja Marcsika –, ezt a hónapot végig kell fizetnie. És rábeszél, hogy a nyomtatvány beadási idejének jún. 1-jét írjak, én hagyom magam, miért ne legyünk nagylelkűek az „osztályellenséggel” szemben? Kérek még tőle húsz nyomtatványt, nem ad: mindenki egyenként jöjjön, ha ki akar lépni. Néhány nappal később az osztályon kilépési láz tör ki. A többség kitölti a lapot, de csak néhányan „adják be”. Majd az üdülési szezon után – mondják. Erre kb. egy hétre a szakszervezet kimondja: ezentúl a vállalati üdülők igénybevételéhez nem kell szakszervezeti tagnak lenni… Hmm… Hmm…

Pelsőczi Gyula
Szilasliget







Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon