Beszélő: Miért érezte úgy a külügyi bizottság, hogy szükséges az RMDSZ állásfoglalására reagálni?
Csapody Miklós: Az RMDSZ állásfoglalását a magyar parlamentnek címezte. Én nem tartottam szerencsésnek, hogy a román követségen keresztül ért a parlamenthez a nyilatkozat. Szerintem nem szerencsés a nemzetiség kifejezés használata, a nemzeti és etnikai kisebbség kategóriája volna kívánatos, másrészt a román parlamenti viszonyok példaképül állítása enyhén szólva anakronisztikus. Mindez talán azt az érzetet keltheti, hogy az RMDSZ és a magyar parlament között nincs összhang. Erről szó sincs. A külügyi bizottság állásfoglalása mögött az van, hogy tudtunkra jutott: Romániában a Göncz-interjú és más dolgok nemtetszést váltottak ki kormánykörökben. Szükséges volt eloszlatni az ombudsmannal kapcsolatos félreértéseket is. Az Országgyűlés Emberi Jogi, Vallási, Kisebbségi Bizottsága már megkereste egy válasszal az RMDSZ-t (ld. a keretben), de a külügyi bizottsággal együtt úgy döntöttek, hogy közös határozattervezetet készítenek, és azt az Országgyűlés elé terjesztik, és ez immár nem egy vagy két bizottság, hanem a parlament hivatalos reflexiója lesz az RMDSZ állásfoglalására. Az ombudsman a nemzetiségi, kisebbségi jogok parlamenti szószólója, teljesen különálló kérdés a fizikai, biológiai létükben különálló nemzeti, etnikai kisebbségek parlamenti képviselete. Az ombudsman az érdekvédelem, az utóbbi a parlamenti képviselet. Mi amellett vagyunk, hogy nem a vagy-vagy, hanem az is-is kérdése legyen föltehető. A mi jogfejlődésünknek mai – remélhetőleg a kétkamarás parlament felé tartó – szakaszában időrendileg előbb vezethető be az ombudsman intézménye, és csak később a nemzetiségi vagy etnikai kisebbségek valamilyen parlamenti képviselete. Egyszerűen azért, mert a mostani választójog alapján zajlott a szavazás, és a parlament a pártokra leadott szavazatok alapján állt fel. Horvát, szlovén, szerb, szlovák, német, román, zsidó, cigány képviselőket most már csak antidemokratikus kooptálással hozhatnánk be.
Beszélő: Ez a legalább fél, ha nem egy választási ciklusra szóló megoldás kielégíti-e a határon túlra szorult magyarság igényeit, amely a hazai gyakorlatot hivatkozási alapnak tekinti?
Cs. M.: Az RMDSZ nyilatkozatából kitetszik, hogy nem valamiféle viszonosságot, valamifajta hamis reciprocitást kérnek számon, hanem azt, hogy a nemzeti kisebbségeknek, ők itt a románságot említik, legyen jogalapja arra, hogy az anyaország a kisebbséget ért retorziók miatt szót emeljen. Az RMDSZ a listás választás miatt jobb helyzetbe került a parlamentben, mint nálunk a kisebbségek, így teljesen természetes, ha sürgetjük: a magyar parlamenti rendszer alakuljon át listás irányba. Az ombudsman intézményének bevezetésére teendő kormányjavaslatot azonban nem gyanakvással kell fogadni, meg kell érteni, hogy mi ez a jogintézmény, illetőleg az összes más kezdeményezést (kisebbségi képviselők klubja például) igénybe kell venni. Az RMDSZ intenciója a méltányosságra, a mindenkori kisebbség iránti előzékenységre mutat – nem mintha a magyar parlament ennek híján volna –, de távolról a helyzet úgy látszik, mintha a magyar parlament levette volna válláról ezt a problémát.
Beszélő: Az RMDSZ-közleményt kommentáló nyilatkozatban elhangzott egy feltűnést keltő mondat, miszerint az a magyar belügyekbe történő beavatkozásnak minősül.
Cs. M.: A külügyi bizottságról szóló tudósítás ebben a tekintetben szerencsétlenül sikerült, tudósítói félreértésről lehetett szó, aminek a korrigálása aztán meg is történt. Arról volt szó éppen, hogy a diktatúra nyelvezetében használatos két kategóriát utasítottak el, mondván, hogy a magyar parlament külügyi bizottsága nem tekinti a belügyekbe való beavatkozásnak az RMDSZ levelét. A nem szó sajnálatosan elmaradt. Az RMDSZ nyilatkozatát figyelemfelhívó nyilatkozatnak tekintettük, hogy a parlament ne ejtse el a kérdéssel való foglalkozást, noha nem is akarta, másrészt, tisztességes erkölcsi, etikai kiállás az RMDSZ részéről – elvi alapú kiállás – a magyar nemzetiségek jogainak védelmében.
Beszélő: Mikorra várható a kisebbségi törvénytervezet elfogadása?
Cs. M.: Az év második felére, látjuk, milyen lassan folyik a jogalkotás. Már az önkormányzati törvénynek is olyan megszövegezése a célunk, hogy ott is meglegyenek a kollektív jogok érvényesülésének a lehetőségei.
Beszélő: Kimondva, kimondatlanul néha éri az a vád az MDF kisebbségi politikáját, hogy cigányellenes. Hisz nem engedi a cigányság kollektív jogainak megszerzését, érvényre juttatását.
Cs. M.: Annyira kimondatlan, hogy én ezt még soha nem is hallottam. Ez is az antiszemita vádhoz hasonló. Én ezzel nem találkoztam, mert az MDF mindig magyar sorskérdésnek tekintette a cigányság ügyét. A Magyarországon rendkívül nehéz körülmények között élő, félmilliónál sokkal nagyobb népcsoportot az MDF mindig kiemelten kezelte, a gyakorlatban is sok lépés történt. A cigánysághoz tartozni nem faji kérdés, hanem szociális kérdés, és nálunk magyar sorskérdés, és ezt nemcsak a marosvásárhelyi események rendkívüli demonstratív eseményei mondatják velem, amikor az ottani cigányság kiállt a magyarok elleni pogromban, hanem mert ez olyan sorskérdés, aminek a megoldása halogatható – mint a múltban –, de megoldása, kezelése nagyon fontos. Természetesen ez nem pártkérdés, nem is egy párt ügye. Mi a magyarországi cigányokat olyan etnikai kisebbségnek tekintjük, mint a térség országaiban az összes hasonló, a politikai, társadalmi stabilitást befolyásoló kisebbségeket. Mi őket nem elszigetelten tekintjük, gondolunk a környező országok cigányságára, gondolunk a hazai más nemzetiségi kisebbségekre, a határon túl élő kisebbségekre. Nem arról van szó, hogy a határon túli magyaroknak mindent, a hazai cigányságnak semmit, kerüljük ki ezt a gondot, hanem – ebben a sokak számára váratlan etnikai reneszánszban – ez az egyik legnagyobb gondunk. El kell utasítani azokat a nézeteket, miszerint ez rendőri kérdés, törvényalkotási probléma. Ez nekünk sorskérdés. Nem lehet semmilyen politikai alku tárgya, inkább alanya kell hogy legyen.
- Beszélő [6]