Mindenekelőtt engedje meg, hogy mondanivalómat én is „személyes érdemeim” taglalásával kezdjem. SZDSZ-szimpatizáns vagyok, s mióta korom és nyiladozó értelmem engedi (a Prágai Tavasz évében születtem), olvasom a Beszélőt (terjesztettem is annak idején), és – sok más fiatallal együtt – én is ölelkeztem a rendőrökkel 1986. március idusán a Lánchídon.
Ellentétben Önnel, én nem féltem az SZDSZ-től. Nem harap! Eddig még nem volt rá okom, hogy csalódjak benne, és remélem, hogy ezután sem lesz. Éppen ezért biztos vagyok, hogy az ominózus nyilatkozatot Ön félreértette.
Győri úr, el kell mondanom Önnek, hogy nem ÖN a társadalom! Az MI vagyunk! Irigylem az Ön egyszerű – inkább nyárspolgári, mint kispolgári – világát. Ó, mily szép lenne az élet, ha az embereket fel tudnánk osztani két csoportba! És – hála Istennek! – nem Önnek adatott a feladat, hogy kiválogassa a konkolyt a tiszta búza közül. Ha őszintén nekigyürkőzne e feladatnak, hamarosan be kellene látnia, hogy valamilyen szempontból mindnyájan – Ön is, én is – „konkoly” kategóriába tartozunk. Ma már nincsenek gáncs nélküli lovagok (talán nem is voltak), nincsenek fehérek és feketék. Szürkék vagyunk mindnyájan! Ne higgye, hogy én kedvelem a bűnözőt! (Pontosabban azt, amit csinál.) De nem merném olyan keményen elítélni őket, mint ahogy ezt Ön teszi. Ön is ismeri a híres történetet: „…aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ…”
Ők is beletartoznak a társadalomba. Ne legyen olyan büszke saját tisztességére, Győri úr! Mindenkinek – úgy nekem, mint Önnek – van mit takargatnunk, bár lehet, hogy nem törvénybe ütköző dologról van szó, de jól tudjuk hogy a bűn kategóriája ennél jóval szélesebb. És bele kell törődnünk, hogy a közbűntényesek is magyarok, akár tetszik, akár nem!
Győri urat sérti a KGST-piac. Fájdalom. Hadd mondjam el, hogy az Ön által is említett becsületes kisember – a havi ötezrével – igenis kimegy a piacra vásárolni, és közben nem arra gondol, hogy ő most közvetve kárt okoz az államnak, hanem hogy ő most közvetlenül megspórolt 500 forintot. Őszintén megmondom Önnek, hogy én a magam részéről nem veszek a boltban egy pár zoknit 100 Ft-ért, amíg ugyanezt 100 méterrel arrébb megkapom 25-ért. És azt hiszem, minden épeszű ember ezt teszi. Sajnos, a magyar állam (sem a „régi”, sem az „új”) még nem volt olyan jó hozzánk, hogy lelkiismeretünk rossz legyen, ha „megkárosítjuk”, vagy hogy azt fontolgassuk, nem bántjuk-e meg Állam Bácsit, ha megvesszük azt a bizonyos cipőfűzőt?!
Tény, hogy a KGST-piacon vannak valutázók, zsebesek, és „itt a piros, hol a piros?”-t játszók is. Erre egy – véletlenül épp a Beszélőben olvasott – példával tudok válaszolni: ne legyen bank, mert akkor bankrablás is lesz?
Győri úr! Ne csak a kezét, hanem az orrát is használja! Ne csak a tövisek miatt siránkozzon, hanem szippantson is egyet a rózsa (a szabadság) édes illatából! (Egyébként legyen szabad elmondanom, hogy a bécsi Mexikó-platzon hasonló jellegű piacot talál az, aki keres, és ott is kibírják.)
Győri úr azonosítja magát a társadalommal, pedig abba Csövike is beletartozik. És lehet, hogy Csövikénél azért van rugóskés, mert eddig csak gumibottal és szeretetlenséggel találkozott. Csövike ugyanolyan értékes ember, mint Ön. Se több, se kevesebb.
És igen, valamennyien felelősek VAGYUNK az önkényes lakásfoglalókért, a hajléktalanokért, az „iskolakerülő és szakmát tanulni nem akaró” (de jól ismert szlogen, hol hallotta ezt, Győri úr?) cigányokért, csavargókért, bűnözőkért, pusztán azért, mert ők egy mocsárban vannak, míg Ön és én a parton, s így módunkban áll így vagy úgy, részben vagy egészben segíteni rajtuk. Tegyük el a mindent valahova beskatulyázó (nyárs)polgári gőgöt és demagógiát, amellyel beszélünk az „ilyenekről-olyanokról”, és vegyük elő a szeretetet, amellyel feléjük fordulhatunk, segítő szándékkal, hisz minden egyes ilyen eset egy-egy emberi élet tragédiája. Szidás, ítélkezés helyett segítsünk! Higgye el, többet ér!
Végül pedig: meccsre nem járok, mert a tévében többet látok (és olcsóbb is), de amíg a zsebem megköveteli, igenis kijárok a piacra. De ha Önt a piac zavarja, úgy van egy jó tanácsom. Kerülje el. (Ha zsebe megengedi Önnek ezt a luxust.)
Üdvözlettel:
- Visszabeszélő [6]