Még a horvátországi szerbek autonómiájának kikiáltása kísérleténél is nagyobb visszhangot váltott ki Jugoszlávia-szerte Ante Markovic szövetségi miniszterelnök július végi bejelentése, miszerint elérkezettnek látja az időt, hogy létrehozza a jugoszláv reformokat támogató politikai blokkot, a Reformerők Szövetségét. Markovic kitűnő politikai érzékére vall, hogy megvárta, amíg egyik legfőbb politikai ellenfele, a szerb Slobodan Milosevic kijátssza legerősebb aduját, és elmerül a pártmentési kísérlet részleteiben. (Szerbiában ezekben a napokban indult meg az átiratkozás a kommunista pártból a Szerb Szocialista Pártba.) Markovic valószínűleg abban bízik, hogy a gazdaság stabilizálása terén elért eddigi sikerei elégséges politikai tőkét képeznek ahhoz, hogy a szövetségi parlamenti választások során leendő pártja az egyik legerősebb tényezőként kerüljön ki a küzdelemből.
Várható szövetségesek
Milyen társadalmi rétegek támogatására számíthat a népszerű államférfi? Egyrészt maga mögött tudhatja a baloldali liberális, a demokratikus szocialista és szociáldemokrata szemléletű értelmiségiek valamint kisvállalkozók és ipari munkások azon csoportjait, amelyek még látnak esélyt Jugoszlávia föderatív jellegének megőrzésére, s gazdaságilag is érdekeltek a Markovic által meghirdetett reprivatizáció és az állami korlátok nélküli piacgazdaság megteremtésében. A következetes reprivatizálást jelenleg nemcsak a hagyományos állampárti struktúrák akadályozzák, de bizonyos mértékig az újonnan hatalomra került szlovéniai és horvátországi pártok is, hiszen a tulajdonformák liberalizálása és az egységes jugoszláv piac fokozatosan alámosná nemzetállami különállásuk anyagi alapjait. Különösen érvényes ez Szerbiára, de részben Crna Gorára is.
Ugyanakkor semmiképp sem véletlen, hogy Markovic pártalakítási szándékát egy bosznia-hercegovinai népgyűlésen mondta el, beszédébe mellesleg szokatlan, ma már őskonzervatívnak tűnő titoista rekvizitumokat elegyítve. Ez azt jelzi, hogy a liberális miniszterelnök számít a titoista partizán veteránok egy részének (vagyis a sovinizmusnak be nem dőlt rétegeknek) a támogatására is, remélhetőleg azonban nem kíván e régi, bolsevik struktúráknak túlságosan nagy engedményeket tenni. Másrészt azt is bizonyítja, hogy Markovic (aki maga is hercegovinai származású horvát) felismerte Bosznia-Hercegovina kulcsszerepét Jugoszlávia egységének megőrzésében. Tudni kell, hogy a pravoszláv szerbek, a katolikus horvátok és a szerb, illetve horvát anyanyelvű muzulmánok lakta Bosznia a második világháborúban véres testvérgyilkos polgárháború színhelye volt. A szerb és a horvát nacionalizmus megerősödésével várhatóan e köztársaság elveszítené jelenlegi szuverenitását. (Az ebből fakadó félelem hozta létre egyébként a Jugoszláv Akció Pártját is, amely főleg a boszniai muzulmánokat tömöríti.) Bosznia mellett a legtöbb támogatója a Reformerők Szövetségének várhatóan Macedóniában és a Vajdaságban lesz. Mindkét területen a nagy szerbvonal egyetlen komoly ellenerejének Markovicot tartják, noha a Macedónia teljes függetlenségéért küzdő VMRO már bejelentette: nem kívánja támogatni a miniszterelnököt.
Ellenlábasok
A milosevicista szerb szocialisták az elsők között ítélték el Markovic bejelentését, azonban még nehéz erőpróba előtt állnak, hiszen nem kétséges, hogy a szerbiai szavazók jelentős hányada is a reformerőket fogja támogatni, hacsak addig Szerbia és a hivatalos Vajdaság képviselői meg nem döntik a szövetségi kormányt. Eddig Markovic mezőgazdasági programjának bojkottjával lényegében a szövetségi kormányra tudták hárítani a felelősséget az alacsony terményárak miatt.
A szlovén pártok, előrehaladott függetlenségi programjukból következően szinte egységesen elvetik az új pártalakítási kísérletet, a zöldek egyenesen „nevetségesnek” tartják az ötletet. A szerb Néppárt szerint a miniszterelnök visszaélt pozíciójával, s állami költségen szervezett önmaga népszerűsítésére politikai kampányt. A szerbiai Radikális Párt azt fájlalja, hogy Markovic Boszniában, és nem Tudjman Horvátországában fordult a néphez, a Crna Gora-i kommunista párt vezére (aki mellesleg tavaly januárban puccsal került hatalomra a szerb nacionalizmus úgynevezett „antibürokratikus forradalma” idején) pedig azt nehezményezi, hogy Markovic sohasem támogatta a populista szerb népmozgalmakat. A kormánypárti Horvát Demokratikus Közösség képviselői első nyilatkozataikban azt hangsúlyozzák, hogy a Markovic-féle federalizmus-koncepciót immáron túlhaladta az idő. A Horvát Szociálliberális Szövetség szerint Markovic liberalizmusa nem hoz semmi újat, s a horvátok támogatására aligha számíthat. Racan, az ellenzékbe szorult horvát reformkommunista kategorikusan ugyan nem ellenzi a szövetségi kormányfő programját, azonban úgy véli, a horvát reformkommunistáknak meg kell őrizniük függetlenségüket. Természetesen a viszonylag liberális (noha Koszovó kérdésében igen mereven nacionalista) szerb Demokrata Párt is igen féltékenyen szemléli a fejleményeket: Kosta Cavoski szerint Ante Markovicnak, aki maga formálisan még kommunista, nincsen erkölcsi joga új pártot alakítani.
Átvette a politikai kezdeményezést
Mindez azonban felszíni kérdés. A lényeg elsősorban az, hogy a választások után Jugoszlávia meg tudja-e őrizni egységét, vagy az egymással marakodó nacionalista pártok martalékává válik-e. A jelek szerint a nemzeti függetlenségi törekvés és a liberális reformok ezidáig csupán Szlovéniában futottak egymással párhuzamosan, Jugoszlávia többi törpeállamában viszont egyértelműen a különféle színárnyalatú nacionalizmusok (a szélsőjobbtól a szélsőbalig) kerültek vagy fognak hatalomra kerülni szervezett ellenerő híján.
A Reformerők Szövetségével viszont a szervezett ellenerő nemcsak megjelent, de átvette a politikai kezdeményezést is. Országszerte alakulnak az új párt kezdeményező-bizottságai, sőt, a Crna Gora-i szocialista Párt (az ifjúsági szervezetből alakult át), a Jugoszlávok Pártjának Szövetsége, valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége is bejelentette, hogy minden valószínűség szerint hajlandóak Markovicot támogatni, s az esetleges koalíció lehetőségét sem tartják kizártnak. Mindez előreláthatólag a pártharcok kiéleződését és polarizálódását hozza magával egész Jugoszláviában is, de különösképpen Szerbiában, ahol pedig Slobodan Milosevic már-már páholyban érezhette magát.
Ante Markovic pártjának esélyei nagy mértékben függnek attól, hogy a kormány képes-e megőrizni stabilitását, ugyanakkor attól is, vajon kozarai beszédével a miniszterelnök nem tett-e túl nagy engedményt a liberális baloldallal szemben a titoista konzervatív baloldal immár elveszni látszó erőinek.
- Külföld [6]