Múlt csütörtökön a parlamenti vizsgálóbizottság (hivatalos nevén a nyomtatott és elektronikus sajtó privatizációs eljárásait vizsgáló bizottság) újabb ülése kétes eredményt tudott csak felmutatni. A meghallgatásra behívottakat másfél óra után kénytelen volt a bizottság szélnek engedni, mielőtt igazából szóhoz jutottak volna. Mindez annak a képviselői indítványnak következtében történt, amit Dornbach Alajos (bizottságon kívüli képviselő) terjesztett be. Ennek lényege a bizottság vizsgálótevékenységére vonatkozott: kérjenek be minden iratot, szerződést, amely a központban lévő ügyet – Axel Springer–Budapest Kft. kontra MSZ(M)P, illetve csatolt részei – érdemben érinti, és a bizottság ezeket ismerve kezdjen neki a sokoldalú meghallgatásnak. A többséget kapott javaslat felveti a kérdést: eddig miért nem így történt? Vélhetően ennek is az az oka, ami a parlament működésének általában: a gyakorlatlanság, a többpárti működés tradícióhiánya, bizonyos fokú amatőrizmus.
A jelentés
A bizottság eddigi ténykedése egy a sajtóban, rádióban már vitatott jelentésben összegződött. Az öt fejezetből álló dokumentum második részében a lefolytatott vizsgálati tevékenység leírása szerepel, a harmadik részben megállapítások címszó alatt a levont következtetések találhatók. Kiindulópont: „Az állampárti sajtóstruktúra szétesése legalább három vonatkozásban okozott igen súlyos problémákat: 1. gazdasági, 2. jogi, 3. szakmai-politikai-etikai értelemben.”
A jelentés a gazdasági válság lényegét abban látja, hogy a sajtó területére betört piaci viszonyok alkalmatlan struktúrával, alkalmatlan technikával, alkalmatlan emberekkel találkoztak. Legjobb példaként a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat utóbbi másfél éves kitörését tudja megemlíteni, s a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Képes Hét külföldi tőkebevonási próbálkozását. A jogi válság oka, a „pártállami politikai szócsövek kézben tartására és működtetésére létrehozott jogi dresszúra”, a hatályos sajtójogi szabályozás. A jelentés kaotikusnak minősíti az állapotokat: előfordul, hogy tulajdonosi jogot birtokló, de feladatát el nem látó lapalapítót kártérítés nélkül fosztják meg „tulajdonától”, a másik esetben viszont egyenesen lemondanak a szerkesztőség javára. Ez a helyzet tette lehetővé úgymond „az ellenőrizhetetlen és gyors üzletkötéseket” (Magyar Hírlap, Szabad Föld), illetve tisztázatlan lapszerzéseket (Axel Springer–Budapest Kft.).
A szakmai-politikai-etikai válság leírásában a bizalmatlanság dominál az újságot író társadalom megítélésével kapcsolatban. Összegezve: a bizottság úgy találta, hogy a rendszerváltás természetesen hozta magával az állampárti sajtómonopólium összeomlását, mindez a fenti válságtüneteket produkálta a magyar sajtó világában. Megállapítja, hogy a privatizáció és a külföldi tőke bevonása létkérdés, de a zűrzavarban életveszélyes. Hiányoznak a feltételek, jogi szabályozás, a privatizációs koncepció. Végezetül hiányolja a jelentés, hogy még mindig pártállami főszerkesztők csücsülnek karosszékeikben.
Javaslatként sajtó- és médiatörvényt sürgetnek, de addig is átmeneti szabályozást és ellenőrzést, amire „a dolgok természetéből adódóan a törvényhozás nem, csupán a végrehajtó hatalom lehet alkalmas”. (A kormány azóta önhatalmúlag élt is ezzel a lehetőséggel, l. Hírlapkiadó és Pallas kormányhatáskör alá szorítása.)
Kisebbségi vélemény
Három képviselő – Haraszti Miklós (SZDSZ), Molnár Péter (Fidesz), Prepeliczay István (FKgP) – kisebbségi véleményt jelentett be. Számukra a jelentés elfogadhatatlan: a Springer-ügy jelentőségénél kisebb szerepet kap benne, de legfőképp a bizottság összetételét kifogásolják, hisz a négy MDF- és két KDNP-képviselő „pártelfogultságot érvényre juttató szavazógépezetté változtatta a bizottság működését”. Szerintük, ha nem szorítkozik a vizsgálat konkrét problémákra, „hanem a »sajtót« mint olyat veszi elő, a pártelfogultság szerinti tetszőleges kihallgatásokra nyújt korlátlan lehetőséget”.
Hármójuk szerint a bizottság túlontúl kiterjesztőleg értelmezte feladatát, ahelyett hogy gyors eredményre jutna a Springer-ügyben: megfelel-e a valóságnak az MSZP álláspontja, miszerint nincs jogi eszköz a laporzás ellen? Másodszor pedig ki kell dolgozni a monopolszabályozásra és a külföldi tőkebevonás felső határára teendő javaslatokat. Úgy látják, hogy a többségben lévő képviselők, mintha az időközben bevezetendő kézi vezérlés függelékének szánnák a vizsgálóbizottságot. Harasztiék különösen elkerülendőnek tartják a sajtó érdekében a privatizáció kormányirányítását, hisz ez a nyilvánosság, a sajtószabadság elleni garanciákat sértené.
Summa summárum
Csurka István MDF-képviselő, bizottsági tag, aki már a választások után nagy elánnal követelt a szavazati aránynak megfelelő birtokon belüliséget a sajtóban, ezt negyedik hatalmi ágként említve. Most a bizottsági ülésen annak az aggodalmának adott hangot, hogy ha a Springer-ügy kapcsán egy velünk rokonszenvező nagyhatalom befolyásos tőkéscsoportjára húzzuk rá a vizes lepedőt, könnyen elriaszthatjuk a többi pénzeszsákot.
Következtetések: nem minden privatizáció rossz privatizáció, hanem csak az a privatizáció jó privatizáció, amelyik a „nekünk” kedves üzletfelekkel történik, kártunk és pormányunk megszabta feltételek helyett most már demokratikus nemzeti kormányunk felvigyázása által.
Légy, kis SAJTÓ, szabad.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]