Századunkban, de valójában már az ipari forradalom óta a szédületes gazdasági fejlődéssel összhangban a hulladéktermelés is rohamosan növekedett. 1920 óta Budapesten kb. hússzorosára növekedett az évente keletkező szemét térfogata: azaz 4,6 millió köbméterre, és súlya egy főre számítva 360 kg-ra.
A 70-es évekig ezzel nem is volt különösebb fejfájása az illetékeseknek, mert viszonylag könnyen elérhető helyen, fölhagyott agyagbányákban 8 hulladéklerakót létesítettek. Ezek különösebb műszaki védelem nélkül, természetes szigetelésük révén viszonylag biztonságosan megakadályozták a talajvíz elszennyeződését. (Az ország többi részén sokkal rosszabb a helyzet.)
A mai lerakók azonban idén, de legjobb esetben jövő tavaszra megtelnek… Nagy kérdés, hogy mi lesz azután? A lerakás hosszú távon nem jelenthet alternatívát (előbb-utóbb minden gödör megtelik), ezért gyakorlatilag két lehetőség van: a szétválogatás-újrahasznosítás és az égetéses megsemmisítés.
A háztartási hulladék frakciónkénti összetétele Budapesten: papír 18-20%, műanyag 4-6%, textil 4-6%, üveg 5-7%, fém 4-6%, konyhai szerveshulladék 36-40%, egyéb szervetlen hulladék 26-27%.
A budapesti háztartási szemétnek elvileg a 70-75 százaléka hasznosítható lenne másodnyersanyagként és komposztként, ami igen gazdaságos megoldás lehet. Csak egy szemléletes példa: ha ugyanazt a parpírmennyiséget hulladékpapírból és nem fából állítják elő, akkor ötödannyi energiára, 40-szer kevesebb vízre van szükség, lényegesen kisebb a víz- és levegőszennyezés, és ami a legfontosabb, nem esnek áldozatul fák!
Nálunk sajnos a hulladékpapírnak csak mintegy 10 százalékát gyűjtik össze (MÉH), pedig a nemzetközi tapasztalatok szerint a 90 százalékát is össze lehetne gyűjteni.
Talán az üveghulladék esetében állunk a legjobban, mert a betétdíjas rendszerrel az üvegek jelentős hányada visszakerül, „recirkulál”, épp ezért még most kellene gátat emelni a műanyag-csomagolás terjedése elé.
Egy komplex rendszert kell kialakítani, amelybe beletartozik a szelektív gyűjtési hálózat, a szétválogató komposztáló és az újrahasznosítási technológiák bevezetése. Az első lépést, a szelektív gyűjtést az eddigi próbálkozások kudarcain okulva gyökeresen másként kell kialakítani. A lakosságot anyagilag érdekeltté kell tenni a gyűjtésben. Ez történhet akár a hulladék „értékkel” való felruházásával (a külön gyűjtött papír, műanyag, üveg, textil stb. értékesítésén keresztül) akár úgy, hogy aki gyűjt, az nem fizet, aki nem, az fizet, mondjuk, szemétkezelési adót. Ahhoz, hogy ez a rendszer egyáltalán megvalósítható legyen, és ne csak utópia maradjon le kellene verni végre a port a „hulladéktörvény” tervezetéről, mert az újrafeldolgozó technológiákat megfelelő referenciákkal (adómentesség, kamatmentes kölcsön stb.) is ösztönözni kell.
Budapest gazdái (vagy birtokosai?) sajnos ismét a rosszabb utat választották. A Fővárosi Tanács nemrég pályázatot írt ki egy újabb szemétégetőmű felépítésére, amit elég paradox módon „hulladékhasznosító mű”-ként futtatnak. Ez valószínűleg a hulladék megsemmisítése során keletkező hő- és esetleg villamosenergia felhasználására utaló, meglehetősen sántító célzás. Nem gondolkodtatta el a Fővárosi Tanácsot a már (félig) üzembe helyezett rákospalotai égetőmű óriási „leégése” sem. A technológia még szűrőkkel ellátva is levegő- és vízszennyező, de az ára sem mindennapi: 15-16 milliárd értékű ajánlatok érkeztek!
Az illetékesek „érvei” szerint ez a módszer kissé drága, de nagyon egyszerű (csak megfogjuk és bedobjuk a szemetet), biztonságos és higiénikus (tagadhatatlan). A döntéshozók nem vették figyelembe a nyugati tendenciákat sem, aminek egyik jele, hogy az USA-ban rendeletileg tiltották meg újabb égetők építését, de máshol is egyre inkább az újrahasznosítás szelei fújdogálnak. Lassan ráébrednek arra, hogy a Föld nyersanyagkészletei végesek, azaz a végletekig történő kirablás helyett valami mást kell kitalálni. Ez a más pedig „az újrahasznosítás”.
A szelektív gyűjtés-szétválogatás-komposztálás rendszerének kiépítése kb. 2-3 milliárd forintba kerülne. A háztartási veszélyes anyagok (elemek, gyógyszerek stb.) külön begyűjtése esetén a másodnyersanyagok frakcióként újrahasznosíthatok. Ezzel jelentős anyag- és energiafelhasználás takarítható meg. Lényegesen kisebb a környezetszennyezés, és a konyhai szerves hulladékból is értékes komposzt nyerhető.
A hulladékégetés – valójában hulladékmegsemmisítés – (több száz milliós értékek mennek füstbe) ezzel szemben 15-16 milliárdba kerül. Van környezetszennyezés (levegő és víz), nem nyerhető komposzt, és a visszamaradó salak az eredeti hulladék 15-20 százaléka, melyet le kell rakni. Az üzemeltetés költsége 8-10-szer magasabb.
Én még bízom abban, hogy a döntést megváltoztatják. Ezt a hatalmas összeget ugyanis nem könnyű előteremteni, és tudtommal ez ideig még nem is sikerült.
(BME Zöld Kör)
- Szemétdomb [6]