Skip to main content

Égetni való mű

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A hetvenes évek elején döntöttek az első magyarországi (budapesti) kommunális hulladékégető-mű megépítéséről. A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat (FKFV) megbízásából kiírt pályázatra két komoly ajánlat érkezett, a csehszlovák Skodaexport és az osztrák Wagner Biro cégektől. A csehszlovák javaslatot fogadták el, mert egy korszerű nyugati típusú berendezést kínáltak (a licencet egy nyugatnémet vállalattól, a VKW-tól vásárolták meg, amihez rubelért lehet hozzájutni). Ezt a verziót segítette, hogy egy akkori központi irányelv szerint az éppen nekünk tartozó csehektől célszerű volt minél többet vásárolnunk. Még akkor is, ha működő hulladékégető-referenciát a gyár még nem tudott bemutatni. A szerződés 1975 elején megköttetett.

1977-ben elkezdődött az építkezés, magát az égetőt 1978-ban kezdték el szerelni, és 1982-re átadták. A beruházás 2 milliárd forintba került. Miközben a szakirodalomban egyre több hír jelent meg az ilyen típusú égetők korróziós problémáiról. Az FKFV ezért felszólította a Skodaexportot, hogy vizsgálja meg, várhatók-e hasonló gondok nálunk is. A válasz megnyugtató volt, tudnak a dologról, és már a tervezésnél figyelembe vették. Az FKFV ezek után türelmesen várt az üzembe helyezésig. Nem hiába, ugyanis a 6 mm falvastagságú kazáncsövek fél éven belül kilyukadtak (legalább 10 évig ki kellett volna bírniuk).

A csehszlovák partner ezután némi konstrukciómódosítással próbálkozott, de a csövek továbbra is lyukadtak. Az FKFV által ekkor megkért szakvélemények egybehangzóan alátámasztották a konstrukciós hibát. Mivel a Skodaexport nem volt hajlandó a kazánok átépítésére, ezért ’83-ban a magyar fél a prágai választott bírósághoz fordult jogorvoslatért.

Hároméves perlekedés után született meg a bírói határozat, amely megállapította a csehszlovák fél felelősségét, és kb. tízmillió forint (transzferábilis rubelben való) megfizetésére kötelezte a Skodaexportot. Ettől azonban a kazánok nem lettek jobbak, így mielőtt az egész égető üzemképtelenné vált volna, meg kellett kezdeni az átépítést. Ezzel az NSZK-beli Deutsche Babcock Anlagen (hozzájuk tartozik a VKW-cég is) vállalatot bízták meg. A ’87-ben megkötött szerződés szerint a DBA 24 millió DM-ért végzi el az égetőmű átépítését (előzőleg ’86 végén egy ÁTB-határozat a rekonstrukció összegét 1,2 milliárd [M?] Ft-ban állapította meg). A beruházás költségeiből 650 millió forintot a központi költségvetés biztosít, a többit az FKFV-nek kell állnia. Az átépítés befejezési határideje: 1990. december 31.








Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon