Ugyanilyen ügyben volt már dolgunk – nem is egyszer – egymással, és tudom, hogy ő, saját szavaival, utálja az önkényeseket. Most is kőkeményen védi; nem is a törvényt, hanem a törvénnyel önnönmagát. Az önkényeseket az utcára kell kirakni, a jogszabály nem is enged mást! Mondom, itt ez a sok gyerek, velük most mi lesz? Miért nem konzultált a családsegítősökkel? A férfiak most is munkában vannak, honnan fognak dolgozni járni? Csavargó, bűnöző legyen belőlük? A törvény igenis módot ad arra, hogy szükségelhelyezést biztosítsanak még a kilakoltatott önkényeseknek is.* Tudom, hogy ő is ismeri ezt a törvényes lehetőséget, hisz évek óta sok tucat kilakoltató-határozatot hozott, s összesen két passzus az egész. De nem, ő erről a lehetőségről nem tud – s látom, hogy ez a gyengéje. A köztisztviselői döntés személyes felelősségét nem akarja magára vállalni. Könnyebb azt mondani – még magának is –, hogy ebben ő tehetetlen, a törvény a felelős. Hiába mondom, hogy én nem a jogállamban szent jogot kérdőjelezem most meg, hisz éppen az adna számára is lehetőséget, hogy ezeknek a családoknak és a sok gyereknek legalább egy szükségelhelyezést biztosítson. A válasz: nem, és kész.
A józan belátás alapján sok helyen lehet értelmes, még éppen elfogadható kompromisszumot találni, egyezkedni a tanácsiakkal. Itt tehetetlenek vagyunk. A hosszú hónapok óta folyó kilakoltatási harc után meghívott újságírók beszámolói is a „szenvtelen, objektív tájékoztatás” hangján próbáltak írni a „lakásbitorlók” kiköltöztetéséről.
Nem értjük egymást. S most egy pillanatra hagyjuk az észérveket. Azt hiszem, egyszerűbb dologról van itt szó. Ezek a (még) dolgozó, sokgyerekes, szerencsétlenségükre cigány származású, frissen városba kényszerült emberek egyszerűen nem tudnak hol megaludni. Ott állnak a csípős őszi szélben, a gyerekeknek holnap iskolába, a férfiaknak munkába kell menniük – a szabad ég alól? Bármilyen hihetetlen is sokunk számára, de bizony megesik, hogy az embert kidobják, és egyszerűen nincs hova menni. A minimális hajlék nélkül végtelenül „leegyszerűsödnek” a dolgok: az ember nem tudja hol szükségét végezni, nem tud megmosakodni, főzni, elveszíti emberi méltóságát. És nincs segítség.
Ezeket a nem emberi helyzeteket nem lehet észérvekkel, jogi és gazdasági törvényekkel kimagyarázni. Hús-vér embertársainkról van szó akkor is, ha nyomorúságos helyzetük távolinak, olykor visszataszítónak tűnik. Saját emberségünk követeli meg, hogy kezünket, mellyel segíthetünk, ne dugjuk zavartan vagy dacosan a nadrágzsebünkbe.
* „1/1971. Korm. rendelet: 124. p. Aki a lakást vagy annak helyiségét, illetőleg a közös használatra szolgáló helyiséget önkényesen foglalta el, arra kell kötelezni, hogy azt minden elhelyezési igény nélkül haladéktalanul ürítse ki. A 123. p. (1) bek. a) és c) pontjának rendelkezését ilyen esetben is alkalmazni lehet. 123. p. (1) A lakásban jogcím nélkül lakó rosszhiszemű személy elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Ha e kötelezettségét nem teljesítette, a körülmények mérlegelésével arra kötelezhető, hogy a) költözzék vissza a korábbi lakásába, illetőleg a tulajdonában álló üres lakásba (szükséglakásba), …c) költözzék a számára biztosított szükséglakásba, albérleti lakószobába, ágybérletbe vagy munkásszállásra.”