A recenzens tanácstalan. 307 oldal átolvasása után úgy véli, hogy nem kell többet jobban érvelni amellett, hogy az a megosztottság, ami az úgynevezett népi-urbánus vitában-ellentétben a politikai szellemi közélet háborújában kifejeződött, mennyire anakronisztikus, mennyire idejétmúlt. Már úgy tűnt, hogy a Századvég főszerkesztőjének, Gyurgyák Jánosnak a népiek és urbánusok korát és kórját búcsúztató sorai igazak lehetnek: „Búcsúzunk tehát mindazoktól, akik a múlt, s e tradíció foglyai, s akik legszívesebben a nyilvánosságot kettéhasítanák külön népire és külön urbánusra.”
A búcsú, úgy tűnik, korainak bizonyul. Az olvasót előbb még rá kell vezetni, hogy a társadalomnak nem az a baja, hogy „a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag asszimilálni a magyarságot” (Csoóri Sándor, Hitel, 18. szám), hogy a zsidóság „csöndben judeokráciára tör, hangosan pedig leantiszemitáz mindenkit, aki a hatalmaskodásuk ellen föl meri emelni szavát”. (Benedek István, Hitel, 19. szám).
A folyóirat első tanulmánya Karády Viktor történeti elemzése az Egyenlőtlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Magyarország magyar nyelvű országgá címmel. Karády szemléletesen bizonyítja, hogy az eltelt két évszázad során hogyan érvényesült a magyar nyelvű hatalmi elit szupremációs törekvése a nyelvi asszimiláción keresztül. Karády szerint ezt jól szolgálta az államnemzet koncepciója, eszerint mindenki hungarusnak tudhatta magát, aki lojális volt az államhoz, annak vezetőrétegéhez, és megtanult magyarul. A magyar liberális nemességnek ez a törekvése nem a kisebbségek kirekesztésével, hanem a nyelvi elmagyarosodáson keresztül érvényesülő asszimilációs társadalmi szerződéssel fejeződött ki. Ez a szerződés ugyanakkor liberális indíttatású, hiszen közös érdekviszonyokra épült, jogkiterjesztő volt, és befogadási készséget jelentett. Nem hallgatja el a tanulmány azt sem, hogy ezt a „szerződés” a konkurens nemzetállam-koncepcióval rendelkező nemzetiségiek kényszerítésként élték meg, súlyos konfliktusokba keveredve.
A folyóirat Nyikolaj Bergyajevtől közölt tanulmánya azt példázza, hogy az orosz gondolkodás történetében a narodnyik-szemlélettel együtt megjelenő utilitárius társadalom-, erkölcsfelfogás alapjaiban rombolta le és tette lehetetlenné a filozofálást mint önérvényű szellemi tevékenységet és mint az értelmiség önértelmezési kísérleteit.
Szilágyi Ákos (Népi urbánus …két jóbarát) „orosz távlatból” értelmezi a népi-urbánus ellentétet, mint a modernizációs folyamat megrekedésének következményét. Véleménye szerint a II. világháború utáni négy évtizedben a nemzeti tradíciónak és a modernizációs értékeknek új kombinációja jött létre, s ebben már nem lehet szembeállítani a modernizációt, mint „zsidó” ügyet a nemzeti tradícióval, csak akkor, ha a társadalom többségét tekintjük „zsidónak”. Így aztán a politikai antiszemitizmus, ami a választások során megjelenik, immár a „hülyék antikapitalizmusából” a „hülyék antikommunizmusává” vedlett.
A kötet következő írása Szabó Miklóstól a Weimari Köztársaságon belüli parasztromantikus harmadik útról szól, míg Heller Mária, Némedi Dénes és Rényi Ágnes; akik az 1963–86 közötti népesedési viták tartalomelemzését végezték el, sok érdekes következtetésre jutnak a „népiek” témamegjelenítési módja és a szakértők argumentációjának összevetéséből. Hamburger Mihály, és Várdy Péter interjúja Fejtő Ferenccel nagyon fontos adalékokkal szolgál az egész ellentét keletkezéstörténtéhez. Illyés sokarcúságáról, a Szép szóról, a két háború közti magatartásformákról megannyi nélkülözhetetlen részletet tud meg az olvasó.
A kötetnek több mint a felét a szerkesztőség körkérdésére beérkezett válaszok teszik ki. A több száz megkérdezettből 48-an mondták el a magukét arról, hogy milyen okok vezettek az ellentéthez, s milyen tényezők tartották fenn, miért nem a klasszikus nyugati ideológiák és választóvonalak osztották meg a közéletet, elfogadható-e most ez a megosztottság, s jelen lesz-e a jövőben?
A válaszok között találhatunk kiváló történeti elemzéseket, politikai és filozófiai vitairatokat. Alig van olyan hozzászólás, amelyik nem a megszüntetve meghaladni állásponton van, s ez nem az ellenkező vélemények hiányát, hanem a válaszadók és a Századvég szerkesztőinek liberális beállítottságát tükrözi.
- Kultúra [6]