Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Emlékeznek a március 10-i Vác–Fradi meccsre? A Fradi 1:0-ra kikapott Vácott, s a Fradi-szurkolók feldúlták kissé a stadiont. Ámbár a futballvilág eseményeit figyelők szerint a randalírozás nem volt nagyobb a megszokottnál. Ugyane szakértők állítják, hogy a bajnokság levegőjében már ott illatozott a Fradi váci vereségének baljós ígérete, így számítani lehetett arra is, hogy a hírhedt Fradi-tábor nekibúsul majd Vácott.

Nagy kár, hogy a Beszélő riportere futball-analfabéta. Ha minderre figyelt volna, biztosan elment volna Vácra.

1990. március 5-én

Ha másért nem, azért, mert március 5-én délután megsejtette volna, hogy a rendőrség nagy leszámolásra készül a Fradi-táborral. Ezen a napon járt ugyanis Pongor Sándor ezredesnél, a Budapesti Rendőr-főkapitányság veterán közbiztonsági – újabban közrendvédelmi – főnökénél, akinek munkaköri kötelessége többek között a tömegoszlatás. Egy közelmúltidéző interjú készítése céljából kereste fel őt. (Az eredmény lapunk 10. számában olvasható.) A meghitt közös emlékeken, a március tizenötödikéken, 1988. június 26-án, november 15-én kívül egyebekről is szó esett, például a legutóbbi, január 29-i SZOT szervezte tüntetésről (Beszélő, 4. sz., 6.), s a csevegés során a közbiztonságiak többször is előhozták a Fradi-szurkolótábort. Egy 100-150 fős, öncélúan balhézó „kemény magról” beszéltek, amelyik – higgyem el – minden szép, tiszta politikai tüntetést is hajlamos megzavarni, mindenütt ott van. Ellenük a becsületes emberek érdekében fel kell lépnie a rendőrségnek. (Akkoriban, ha emlékeznek, a mi rendőrségünk nagyon-nagyon elbizonytalanodott.)

Csak hát, mint említettem, a Beszélő riportere nem is ugatja a focit. Ezért aztán az egész Fradi-meccsről akkor hallott először, amikor április 3-án Krassó Györgytől, a Magyar Október Párt vezérétől megtudta, hogy Rostás Sándor, másképpen Csövi nevű közös ismerősüket őrizetbe vette a rendőrség. (Beszélő, 14. sz.)

1989. november 28. – 1990. március 10., epizódok egy középkorú csöves életéből

Az illető a hajléktalanok múlt decemberi tüntetése kapcsán került a riporter és a Beszélő életébe, s többé-kevésbé benne is maradt. Kicsit ijesztő, homályos múltú alaknak ismerte meg, de lassan megszerette. Múltja továbbra is homályban maradt, csak két dolog volt biztos: Csövi valahogyan rokkantnyugdíjat kap, továbbá feleségéhez és négy apró gyerekéhez semmiképpen sem tud vagy akar visszamenni. Akármilyen is ez a múlt, a jelenlegi Csövit a riporter mintegy lakva ismerte meg a sebtiben berendezett hajléktalanmenhelyen, ahol elég sokat időzött. Tekintélyes testtömege, tökéletes társadalmonkívülisége, valamint különlegesen trágár szitkozódásai, továbbá az enyhe kancsalság miatti kissé fenyegető arckifejezése ellenére Csövi a tettek mezején meglepően visszafogott. Nem ártott a légynek sem. Az aluljárói demonstráció és a menhelyfoglalás, a csoportképződés feszült, sűrű napjaiban sem élt soha fizikai erőszakkal. Csak szájalt, de nagyon és eredményesen. Néhány hét után Csövi megint a Blahán volt, majd sátrat vert a Parlament előtt, s visszatért eredeti követeléséhez: adjanak neki és a többi hajléktalannak szükséglakást. Egyébként mindig is ez volt az álláspontja, a menhelyeket elfogadhatatlan alamizsnának tartotta. (Beszélő, 4. sz.) Februárban járunk, március elején. Rostás Sándor sátra hetek óta – több-kevesebb megszakítással – áll a Kossuth téren. Demonstrációját annak rendje és módja szerint bejelentette a BRFK-n. A kerületi rendőrök időnként lebontják, egyszer-egyszer szétrúgják és lefoglalják a sátrát, mikor a parlament – még a régi – ülésezik, de Csövi újra meg újra visszatér őrhelyére. Egy-egy társ is csatlakozik hozzá, egyikük még szerény szükséglakást is kap. Csövi marad.

Álljunk meg megint március 5-én!

Mikor a Beszélő riportere a tüntetésekkel kapcsolatban Pongor ezredesnél járt a BRFK-n, Rostás „úr” is szóba került. (A riporter némi kajánsággal nyugtázta az „ur”-at.) Az ezredes panaszkodott: a hatályos, vadonatúj gyülekezési jog miatt nem képesek eltakarítani Csövit a Parlament elől. Pedig még csak nem is jogosult szükséglakásra, ügyét a közrendvédelmi osztály kivizsgáltatta. Be van jelentve a feleségénél, s különben is, egyszer már, évekkel ezelőtt, pénzzé tett egy lakást. (Beszélő, 9. sz.)

Ha a körzeti megbízott egyszemélyes vizsgálata nem is volt teljesen meggyőző Csövi igényjogosultságát illetően, az nem hagyott kétséget a riporterben, hogy a rendőri testületet hihetetlenül bosszantja Csövi Kossuth téri jelenléte. Feltehetően nem enyhítette az ellenszenvüket, mikor Krassó György felütötte a Magyar Október Párt székházául szolgáló sátrát a Csövié mellé. Csövi csatlakozott is a párthoz.

Március 10., Fradi-meccs Vácott

Az identitásválságtól kínzott, jobbról-balról támadott, rendőrállami jogosítványaitól megfosztott rendőrség alaposan felkészült a nagy napra. Olyannyira, hogy azt alighanem az országos főkapitányság vezényelhette. Nemcsak a váci legénységet szólította készültségbe a környék egyéb városainak állományából összesen 50 főre feldúsítva, hanem videokamerával és fotósokkal felszerelve a Karhatalmi (nemrég még Forradalmi) Rendőrezred 80 elit rendőrét is Vácra küldte.

A múlt évek tüntetői saját bőrükön tanulhatták meg, hogy a rendőrség kezében a videó fontosabb fegyver, mint a géppisztoly. Zajtalanul, nyílt színi botrány nélkül teríti le áldozatát. Megörökíti a tüntetőt, aztán szép kényelmesen, mindenféle kockázat nélkül azonosítják, majd diszkréten megtorolják. Szólnak a munkahelyén, nem adnak útlevelet, beidézik, fenyegetik, betesznek egy lapocskát a személyi dossziéjába. Védekezés nincs, a videóval leterített hetek múlva már nehezen szerez tanút.

Szóval a rendőrség gondosan előkészült. Végre itt az alkalom! Példásan megfékezheti a rendbontókat anélkül, hogy az undok ellenzék emberi jogokról papol. S az ütközet eszkalálódásától sem kell tartani, végtére is a váci lakosság alighanem kevésbé szemtelen, mint a fővárosi.

A Fradi-tábor déltájban megérkezett Vácra. Köztük volt Csövi. A nagy nap tiszteletére amúgy is jelentőségteljes megjelenését egy fejére kötött baboskendővel, a hajdani beatricések kötelező öltözékkiegészítőjével fokozva. Csövi egyébként is enyhe anakronizmussal ragaszkodik a tíz évvel ezelőtti aluljárói tradíciókhoz.

A mérkőzés alatt volt egy kis balhé. A góltól nekikeseredett tábor letaposta a pályát övező kerítést, kidöntött és bedobált a pályára egy támaszkodókorlátot, továbbá petárdákat, papírszalagokat, szendvicseket, aprópénzt, sőt egy talkie-walkie-t és egy füstbombát is. És persze szitkozódtak. Egy fiú a mérkőzés végén nyilvánosan a pályára vizelt. Felgyújtottak néhány Fradi-zászlót.

A fradisták D szektorával szemben felálltak a rendőrök, ahogy a hangulat elvadult, a kint várakozó tartalék is. A megfelelő pillanatokban közelebb rohantak, fújták a könnygázsprayt, de legfőképpen szorgalmasan videóztak. Egyébként nem avatkoztak be az eseményekbe. Különben senki nem sérült meg, tűz nem ütött ki.

A meccs végén a Fradi-tábor rendőri kísérettel vonult a vác-alsói vasútállomásra. A mérkőzés alatt különösen feltűnő figurák közül néhányat, akihez a leszakadó, kisebb csoportokból hozzáfértek, a rendőrök igazoltattak. Például a vizelő fiút. Meg persze Csövit, aki mindenkinek szemet szúrt a baboskendőjével. Őt véletlenül (?) egy forradalmi, vagyis karhatalmi rendőr.

A drukkerek összeverődtek az állomás peronján, velük szemben, jó 50-100 méterre, a töltés alatt felsorakozott a rendőri készültség, felöltve azt a tömegoszlató vonalalakzatot, amiről Pongor ezredes oly büszke szakszerűséggel mesélt ama bizonyos interjú alkalmából.

Egy vonat nem állt meg

Perceken belül esedékes volt egy vonat, amihez egy mit sem sejtő helybéli lakos is odaérkezett, s meglepve látta az ostromállapotot. A vonat késett, végre berobogott, de a törzsutas megrökönyödésére nem állt meg.

A váci utas hüledezett, de a tábor, amely már rendesen bepiált, nyelt egy kevés rendőr-sprayt, a csapata is kikapott, ráadásul észrevette, hogy a rendőrsor mögül videózzák, igen ingerültté vált.

A váci utasban nyomasztó emlékek ébredtek 1972. március 15-éről. Rendőrsor szorította egy irányba a Belvárosban összegyűlt sok ezer gyereket, s azok menekültek volna a buszokra, de a buszok megállás nélkül rohantak át a megállón.

Megviselhették az akkori események, mert most alighanem csak szórakozott volt: nem vette észre, hogy ez a vonat hét végén nem áll meg Vác-alsón. Márpedig március 10. szombat volt.

Aztán többen úgy emlékeznek – egy vonat kimaradt. Valóban, a következő vonat, amelyik a menetrendben szerepel, csak március 21. után közlekedik. De hát nem figyelték meg alaposan a menetrendi jelzéseket. (A MÁV semmiféle rendkívüli eseményt nem jegyzett fel erről a napról, csak néhány késést.)

Tény, hogy amíg az a bizonyos vonat tovább nem robogott, nem történt semmi. Akkor azonban a rendőrsorfal felől valami felhangzott egy hangtölcsérből, amitől mozgásba jött a tábor. Csoportosan indultak az aluljáró felé, mások lerohantak a töltésen. A rendőrök megindultak. Erre a peronról köveket dobáltak feléjük. Köztük Csövi is, mint maga állítja. A gabadalomban a töltésen visszafelé futó, vékonyka, 15 évesnél alig idősebb gyerek elesett. A rendőrök rárohantak. Kiverték két fogát, a sapkája végigrepedt a gumibot-ütésektől, a szeme eltűnt a daganatok között, az arca vérbe borult, és elájult, mire a rendőrök otthagyták. Feküdt a földön. A társai – 15-16 éves gyerekek – lerohantak érte és felvonszolták Megijedtek, mentőért kezdtek kiabálni.

Szó ami szó, a rendőrök hamar előkerítettek egy mentőt, s a fiút néhány haverja bekísérhette a kórházba. Hetekig ápolták. Ez a fiú lett az első rendű vádlott. A vádiratban az áll, hogy a „megindult tömegben a szurkolók letaposták”. Közben a rendőrök gumibotoztak, Csövi is kapott a kezére. Rendőr szerencsére nem sérült meg, a szurkolók kövei csak egy közeli ház és egy rendőrautó ablakát törték be.

Végre kb. egyórai várakozás után jött egy vonat, a fradisták fölszálltak, és hazajöttek Pestre.

A másodrendű vádlott a főbűnös!


A rendőrök április 3-án délután tartottak sajtótájékoztatót a váci rendzavarásról, bemutatták a videófilmjüket, s Csövit tálalták mint főbűnöst. Egy büntetett előéletű csavargó. Bejelentették, hogy most körözik. De igazából már reggel 9-kor őrizetbe vették a Parlament előtti sátrában. Pongor ezredes felsóhajthatott. A Mai Nap című újság másnap számolt be a sajtótájékoztatóról, s fényképet is közölt: Csövi kitárt karral ordít rajta. Aláírás: „rohamra vezérli csapatát.” Csövi letartóztatásáról Krassó közlése alapján mi is beszámoltunk. (Beszélő, 14.) Krassó gondoskodott ügyvédről, a Magyar Október Párt járt be beszélőre, s a SZETA is küldött csomagot, amelyre szabályos felkérést kapott Csövitől.

Szeptember 17-én Krassó ismét telefonált: a tárgyalást 19–20–21-re tűzte ki a Pest Megyei Bíróság. A zavargás hangadója- és szervezőjeként bemutatott Csövi a másodrendű vádlott. Egyedül ő van letartóztatásban. Szabadlábra helyezési kérelmeit a bíró rendre elutasította azzal az elmés indoklással, hogy hajléktalan. Kihallgatása és a tárgyaláson való megjelenése csak úgy biztosítható, ha sitten tartják A vádirat ugyan készen van már június 8. óta, de a tárgyalással nem siettek. A vizsgálótiszt sokat volt tanulmányi szabadságon, nem ért rá. Csövinek úgyis mindegy, legalább három évre bevarrják, mint „különös visszaesőt”. A ködös múltra részben – mondhatnám, igen nagy részben – fény derült: először 1975-ben, 21 éves korában ítélték el, lopásért két év két hónapra, s ezzel együtt 1989 áprilisáig 10 év két hónapot töltött börtönben négy részletben. Lopás, nemi erőszak kísérlete, garázdaság, üzérkedés tényállással. 1989 áprilisában ref alá helyezték, persze megszegte. 60 napra bevágták Baracskára. Érdekérvényesítési küzdelmeit az után folytathatta, hogy a ref és kitiltás jogintézményét eltörölték. 1979-ben súlyos szívműtéten esett át, azóta rokkant.

A tárgyalás


A két és fél napos tárgyalás jó részét a Beszélő riportere végigülte, amit az előzőekben leírt a március 10-i eseményekről, az a tárgyaláson vált számára világossá. A váci utas nem volt hivatalos tanú, a közönség soraiban ült, a nyomozók és vizsgálók a létezéséről sem tudtak. Valamint azokról a fényképekről sem, amelyeket nem a rendőrök készítettek. Saját verziójuk ugyanis a rendőrök ténykedését nem örökítette meg.

Az első-, a harmad-, és a negyedrendű vádlott az eljárási kegyelem hatálya alá esett, ellenük megszűnt az eljárás. Az elsőrendű gyerek vádlott, akinek komoly esélye lett volna teljes ártatlanságának bizonyítására, édesanyjával együtt belenyugodott ebbe, örülnek, hogy az egészet maguk mögött tudhatják Belenyugodott a másik kettő is, akik nem egészen makulátlanok.

Csövire a vádakat nem lehetett rábizonyítani, sőt a bizonyítékként csatolt rendőrségi fényképek és videófelvételek világosan megmutatják, hogy a vádak nem igazak. Csövi semmi különöset nem csinált, csak szokásához híven szünet nélkül, trágárul ordítozott: szidta a rendezőket, a rendőröket, a csapatot. (Ami azt illeti, a tárgyaláson is járt a szája folyamatosan, csoda, hogy a bíró nem kapott idegösszeomlást, s csupán 500 Ft-ra bírságolta meg Csövit.) Ezt mondta el minden megidézett tanú, még a rendőrök is, akik a nyomozati jegyzőkönyvekben még eléggé mást írtak alá.

A Mai Napban publikált – a rendőrségtől származó – fénykép rejtélye is megoldódott: a jelenet akkor játszódott le, amikor a vérében fekvő gyerek segítségére indultak a többiek.

Csövi abban találtatott bűnösnek, amit maga is elismert: személyesen dobott két követ, taposta a kerítést. Kapott hat hónapot, ami az amnesztiából neki, mint visszaesőnek jutó 1/8-os kedvezménnyel a bíró számítása szerint az utolsó tárgyalási napon kitöltetett. (Csövi szerint egy, Krassó szerint több mint tíz nappal túlülte ezt a büntetést.). Csakhogy a videón látszik: azt a kerítést vagy ötvenen taposták. Követ is dobtak vagy ennyien. A közeli ház kertjéből a tulajdonosok vallomása szerint több talicskányi követ távolítottak el. A többi taposót, a többi dobálót nem nagyon keresték se a nyomozók, se a vizsgálók. Elég Csövi, a többszörösen visszaeső hajléktalan, aki annyira irritálja a jobb embereket a ronda szájával, követelőzésével, parlamenti sátrával. S különben is. A rendőri sajtótájékoztató a példás rendcsinálásról már megvolt áprilisban.

Epilógus

Rosszabbra voltam elkészülve. De azt, hogy a koncepciós perek ideje véget ért, majd csak akkor mondom, ha egy ilyen szemérmetlenül összetákolt ügyet a bíró visszadob új nyomozásra, esetleg vizsgálatot indít a nyomozást végzők ellen, esetleg a Vácott eljáró rendőrök ellen, akik majd’ agyonvertek egy gyereket. Ezen a tárgyaláson a bíró a videóvetítésnél lecsavarta a hangot: nem tudtuk meg, mit is kiabáltak a rendőrök, amitől megindult az összeszorult, tétlen tömeg.

Az immár ötszörösen büntetett előéletű Csövi kijött a vizsgálati fogságból, és felütötte sátrát a Kossuth téren. Előbb elment a BRFK-ra bejelenteni demonstrációs szándékát, de kidobták. Jöjjön hétfőn! Szombat reggel az V. kerületi rendőrök felszólították, hogy bontsa le a sátrat, majd mivel persze nem engedelmeskedett, szétrúgták maguk, s Csövit bekísérték. A kapitányságon ült négy órát, aztán elengedték Csövi kiment a Kossuth térre, és felverte a sátrát.

• A létminimum alatt