Azt már tudom egy ideje, hogy a mondás a forgóajtós magyarokról pont az ellenkezőjére változott az előjelét tekintve, ahogy átjött az óceánon. Azaz nem valami székely metafurfangra, távlatos pannon testcselre, hanem a konok csalárdsággal végrehajtott, hónalj alatti pofátlan előretuszakolódásra utal. Úgyhogy csevegőműsorokban és nemzetkarakterológiai koktélparti-komparatisztikák során még a jó Tony Curtisszel is jobban járunk. Legalább lesz valaki, akinek újat mondunk. Viszont álmomban sem sejtettem, hogy az angoloknak enynyire tetszik a „hatszáz évig csak nyírni-locsolni” alkotmányosság-adoma, ami így biztosan hazai fejlesztés. (Hízik is a májuk tőle, ahogy kell.) A pázsit persze Angliában sem csak gyökér-szár-bugavirág, például amikor Caroline királyné szívesen bekerítette volna privát használatra a londoni Green és St. James királyi parkokat, akkor megkérdezte Walpole-t, hogy mibe kerülne ez a várhatóan drága mulatság, mire a miniszterelnök: „Három koronába, Madam. Az angolba, a skótba és a walesibe.” A cambridge-i Trinity College kertjében meg ki van írva, hogy a látogató ne lépjen a fűre, hacsak nem senior college fellow társaságában van. Akárhogy is, ha már így esett ezzel az ódon hagyománnyal, gondoltam, legalább megkérdem a királynő kertészét, hogy náluk mi a helyzet a fűnyírással. Különösen az izgatott, hogy tényleg hatszáz éve nyírják-e, vagy hogy nincs-e olyan, hogy elöregszik a pázsit, mint egy tölgy. Fogtam a British Telecom telefonkönyvét, és a Royal Mail contd. – Royal Textiles Ltd, Prntrs oldalon a Royal Parks, The Headquarters címszó alatti telefonszámot (020 7298 2000) felhívtam. Ez a királyi parkok főkertészének (Head Gardener) irodája. Mondtam, hogy engem az érdekel, hogy cserélik-e időnként a gyepet a királyi parkokban. „Természetesen” – hangzott a válasz. (Na piff neked, hatszáz éves locsolás.) „A parkokat sokan látogatják. Ahol sok ember jár, vagy ahová a kutyák vizelnek, van, hogy évente kell cserélni. Máshol persze ritkábban. De kapcsolok valakit, aki többet tud mondani erről.” Itt egy másik kertész beszélt az időszakos újravetésekről, fűfajtákról, gyepcserékről, úgyhogy alig bírtam letenni a telefont. Hát ez pompás, gondoltam. Ekkor kikerestem a magyar Souverain hatalomgyakorlásra kijelölt reprezentatív ingatlanjának, a Parlamentnek a telefonszámát (441-4000). Itt is a kertészt kerestem. A műszaki osztályon mondták, hogy a parkot nem ők, hanem a Fővárosi Kertészeti Vállalat gondozza. Nekiálltam keresni, de kiderült, hogy olyan vállalat nincsen. A Főkert Parkfenntartó Kft.-nél (273-3865), a legnagyobb fővárosi parkgondozónál mondták, hogy a Parlament nem hozzájuk, hanem a Fővárosi Kertészeti Rt.-hez tartozik. Ott (342-1720) mondták, majdnem jó helyen járok, de igazából az ötödik kerületieket kellene keresnem, név szerint K. E.-t (20-xxx 3664). Felhívtam K. E.-t. Mondtam, hogy engem az érdekel, hogy cserélik-e időnként a gyepet a Parlament körüli parkban. Nagy hozzáértéssel és kedvesen elmagyarázta, hogy az 1992 óta eltelt időszakot ismeri, és hogy általában vett fűcsere nem volt, pedig ráférne, mondta. Cserélni a zászlórudak környékén szokták a gyepet, ahol az állami ünnepélyek résztvevői kitapossák a füvet.
Láthatjuk, mégiscsak igaz ez a fűnyírás-dolog, csak nem úgy. A gyep nemcsak gyep úgy általában, hanem – idézzük fel a Blue Velvet végén a ráközelítést a pázsitra – láthatjuk, hogy számít, hogy mitől kopik az a pázsit, aztán hogy hány telefonhíváson keresztül érünk el a kertészhez. Úgyhogy, kaszára, kapára, magyar, a fű az magától nő. Ha meg fogytán a szusz, vagy csorbul az él, idézzük fel magunkban azt a nevezetes Monty Python-jelenetet, amikor a Királyi Parkok Főkertésze türelmesen magyaráz egy magyar szociológusnak a pázsitgondozás kérdéseiről.
- Kistotál [6]