Nyomtatóbarát változat
Mi árnyékot vetünk továbbadott
Nevünkre, de – fájdalom! – árnyékuk nekik is van,
Akik sötétünkben cseperednek.
Idővel megnő, bosszúsan borul
Fejünk fölé. Az apák ideje
Megismételhetetlen, mint az ötvenedik születésnap.
Az akarat, amely a centrumból
Megcélozza a szélrózsa minden irányát,
Hidegre bénul. A legkomolyabbak,
A szőke Echo és a vasárnapi Brutus,
Puszta kézzel metszik el a szálakat.
Ahogyan tusfekete kincsüket
Forralják az utcai olvasztárok,
Úgy forralnak bosszút a fiúk:
A sín medrébe szurkot öntenek,
Ne gördülhessen benne vaskerék,
Ne áramoljon benne akarat;
De emlékül (vagy figyelmeztetésül?)
Maga a meder mégis megmarad.
Mintha fülünkbe öntenének ólmot:
A szőke Echo és a vasárnapi Brutus
Az acélra szurkot zúdítanak,
És mostantól ez a vonal süket.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hozzászólások
6 év 25 hét
8 év 50 hét
9 év 2 hét
9 év 2 hét
9 év 3 hét
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 7 hét