Térey János

Nyomtatóbarát változat

Fej fej mellett elődömmel.
Mint a rossz pénzt, ismerem
a tavalyi gyerekarcot.
Görbe hát és ferde szándék:
boldogulni bármi áron.
Lépéskényszer ádventi talajon –
annyi mint menetelés, vissza a tavalyba.
Érzékcsalódás, hogy azóta gyarapodtam.
Mintha a sitten, mint Szibéria,
emlékirataimon dolgozom. Hogyha
kimenőt kapok, össze-vissza élek.
Szobámba zárkózom, följegyezni, hogy:
Nagy szezon volt, csúcsrajáratás,
sőt diadalmenet.
Vezeklésül decemberben
alapjáraton üzemelek.
Kukoricán térdepelve a sarokban,
kenyéren és vízen ítéletnapiglan.
Most jön a sült galambra várás.

Bérmikulást küldenek hozzám jóakaróim.
Nyalánkságokkal verje el éhem.
Tömje be bonbonnal a gyerekszájat.
Azt óhajtanák a beetetők,
szegjem meg egyedül a tortát,
hadd higgyem, nincs még veszve Lengyelország.

Lomtalanítok bronzvasárnapon.
Kedvesem becsönget az apai házba,
segít nekem befűteni a teret.

A bárszekrény töményeivel erősítek,
de hozott anyagból dohányzom.
A cég ajándéka: viharlámpát
kap a kedves, mert feledtette velem,
hogy idén sem vittem asszonyt a házba.
Első hó, s a bizonyosság,
nekem annyi, nekem lőttek, elbukom,
padlót fogok bronzvasárnapon.

Apám zakói vállán zöldpenész.
Egy másik fölszámoló hullája,
egértetem első napon, bélyegzett
díszborítékok között. Szétrohadt
három ágyhuzatból kettő. Anyámé sértetlen,
de anyám hét éve a földben.
Minden meggyújtott gyufaszállal
fogyatkozik a hagyaték. Kartondobozban
szivarkányi, halottak napi gyertyák.
Húszéves tértivevények a tűzön.
Elhasználjuk a kamrabeli készletet.
Minden zacskó kristálycukorral,
melyet kicsempészek a kapun,
fogyatkozik a hagyaték.

Veteményesünk helyén sétálóutca készül,
így szenved birtokunk jövőre csorbát.
Ónos szitálás feketeföldre,
fagyos táptalaj,
december van megint és tavaly,
de nincs még veszve Lengyelország.

• Vers