„Nem Litvániának kell kilépnie a Szovjetunióból, hanem a Szovjetuniónak kell kilépnie Litvániából” – kezdte a beszélgetést az utóbbi hónapok már-már szállóigévé vált aforizmájával Vytautas Landsbergis azon a találkozón, amelyre a parlament külügyi bizottságában került sor október 23-án. Ünnepi volt az alkalom, hiszen a litván elnök – a Politikai Foglyok Országos Szövetségének vendégeként – az 1956-os forradalom ünnepségeire érkezett Budapestre, ám a pattanásig feszült szovjetunióbeli és litvániai helyzet nem ünnepi emlékezést, hanem a sürgető teendők számbavételét diktálta. Mint ismeretes, a Moszkva–Vilnius-tárgyalások még mindig nem mozdultak ki az előkészítő szakaszban „elért” holtpontról: a tárgyalások megkezdését rögzítő jegyzőkönyvet még mindig nem írták alá. Az ok „egyszerű”: Litvánia, mint független állam egyenrangú partnerként kíván tárgyalásokba bocsátkozni, ám Moszkva szerint ez legfeljebb csak tárgya, végeredménye lehet a tárgyalásoknak, de kerete, sőt kiindulópontja semmiképpen sem. Elképzelhető, hogy a nagy sebességgel kibontakozó ukrajnai események, a „központi” konfliktusok mintegy automatikusan is „eldöntik” valamilyen irányba ezt az idegőrlő patthelyzetet, mindenesetre Landsbergis elnök – szavaiból ítélve – nem a „sodródás” politikáját választja, hanem továbbra is diktálni akarja a lépéseket. „A nemzetközi demokratikus erők nyomása fel tudná gyorsítani a tárgyalásokat” – vélekedett. „Mert hiába élvez Litvánia viszonylag nagy belső szabadságot – tette hozzá –, hiszen a gazdasági reform, a politikai intézmények kiépítése stb. terén nem kell kikérnünk Moszkva tanácsát, függetlenségünknek nem tudunk érvényt szerezni a nemzetközi kapcsolatok terén, már csak azért sem, mert a szovjetek még mindig ellenőrzik határainkat…” A nemzetközi közvélemény támogatására, sőt védelmére Litvániának már csak azért is fokozott szüksége lehet, mert a köztársaságban most újra egyre veszélyesebb helyzet van kialakulóban: egyre szaporodnak a provokációk, Moszkva most újra „a hadsereggel, a régi struktúra legreakciósabb erejével” próbálja sakkban tartani az országot, miután a tavasz végén, a bevetett deszantosokkal és az ügyészség elfoglalásával nem sikerült egyfajta „árnyékkormányt” létrehoznia. Folynak a sorozások, ám a litván fiatalok a litván törvények értelmében – ellentétben a szovjettel – nem kötelesek katonai szolgálatot vállalni a köztársaság hadseregén kívül. Tavasszal lelőttek két szolgálatmegtagadót, s most is nagyon szigorú büntetést helyeztek kilátásba, amiről már a jövő héten tárgyalni kezdenek Moszkvában. Vilnius nem kíván erőszakkal válaszolni a provokációkra, ám – mint Landsbergis szavaiból kiderült –, a robbanásveszélyes helyzet következményeit is igyekeznek elkerülni. Úgy véli, nemzetközi szervezetekben való részvételük – megfigyelői státusz az Európa Tanácsban stb. – sokat segíthetne, s mindaddig, amíg az egyes országokkal diplomáciai kapcsolatfelvételre nincs mód, parlamenti szinten látná megoldhatónak a kölcsönös képviseletet. E téren azonban a jelek szerint mindkét fél inkább – ha nem is a „sodródás”, de legalábbis – a „kivárás” stratégiáját választotta: joggal jegyezte meg Hegedűs István, a Fidesz képviselője, a bizottság alelnöke, hogy Landsbergis „hivatalos minőségben” is látogasson el Budapestre, hogy a szakértők jogilag rögzített keretek közt kezdhessék el a kapcsolatfelvétel előkészítését.
Úgy tűnik, a balti államok – köztük Litvánia – törekvéseinek szimbolikus támogatása egyre kevésbé elegendő ahhoz, hogy a kapcsolatok ügye elmozdulhasson a holtpontról. Landsbergist fogadta Göncz Árpád is. Reménykedjünk, hogy balti kontaktusaink az ukrajnaihoz hasonlóan lendületes fordulatot vesznek…?
A Litvániából érkező hírek szerint nemcsak a külkapcsolatok és a Moszkvával folytatandó tárgyalások jutottak holtpontra, hanem a litván belpolitikai életben is igen sok feszültség gyülemlett fel. Erről kérdeztük a litván parlament két tagját, akik nemrégiben a szabad demokraták és a Naumann Alapítvány vendégeiként jártak Budapesten. Vytautas Radzvilas, a Sajudis 32 éves filozófus alelnöke fő hivatásának most is a Platón- és Heidegger-kutatást tartja, a vilniusi Művészeti Akadémia filozófia tanszékét vezeti, s az ő nevéhez fűződik a Litván Liberális Szövetség megalapításának kezdeményezése. Petras Vaitekunas eredetileg elméleti fizikus, régi szamizdatszerkesztő és kiadó, de most főállású képviselőként a parlament külügyi bizottságában dolgozik.
– Látnak-e lehetőséget arra, hogy – immár a fagypont közelében – olvadás induljon meg Litvánia belső helyzetében?
P. V.: A tél közeledése miatt nagyon súlyos a helyzet: az energiagondok olyan méreteket ölthetnek, hogy a Kreml akár azt is kikényszerítheti, hogy írjuk alá a Szövetségi Szerződést. Jelenleg a fűtőanyagkészlet Litvániában mindössze három hónapra elegendő. Élelmiszerkészleteink vannak, csak épp a benzinhiány miatt nem biztos, hogy időben hozzá tudunk jutni. Egy példa: hiába működik a mozsajszki olajfinomító, ha nincs elegendő tároló. Ráadásul az üzem úgy van megkonstruálva, hogy az olajat csak vezetéken lehet szállítani, s ha azt lezárják a határnál, hiába is akarnánk közúton, vasúton biztosítani a feldolgozandó nyersanyagot. Ha meg is tudnánk oldani óriási pénzen a berendezések átállítását, ott a következő probléma: a klaipedi kikötő csak meghatározott mennyiségű olaj fogadására alkalmas. Hiába vásárolnánk tehát keményvalutáért olajat, nem tudnánk behozni az országba. Ebből az ördögi körből rettenetesen nehéz kijutni: ez a tél nagyon sok tekintetben döntő lesz.
V. R.: Litvániában a blokád hatására ismét fölerősödtek a centralizálási tendenciák a gazdaságban, ugyanakkor anarchia ural minden szektort. A Litván Legfelsőbb Tanács nemrégiben rendeletcsomagot fogadott el Litvánia belső piacának megőrzésére, kemény intézkedésekkel akarja megfékezni a feketézést, spekulációt, korrupciót, ám azt hiszem, az ilyen elszigetelt intézkedések aligha változtatják meg radikálisan a helyzetet. Az egész függetlenségi kérdés attól függ, ki tudunk-e építeni egy olyan gazdasági reformmodellt, amely nemcsak radikalizmusában, hanem éppenséggel alapelveiben különbözik a Gorbacsovék által elképzelt „hadikapitalizmustól”. Ha nem tudunk érvényt szerezni a mi viszonyainkra kidolgozott modellnek, egész egyszerűen föloldódunk a peresztrojkának nevezett kirakatjelenségben. Amíg a belső helyzet megerősödésével nem kényszerítjük Gorbacsovot a tárgyalások tényleges megkezdésére, tehát amíg ő bízvást építhet a Litvániát uraló anarchiára, addig nincs esély a szabadulásra. Ha viszont belső stabilitást tudnánk teremteni, akkor akár a húszas években kialakult szituáció is megismétlődhetne: a széteső birodalom – hogy ne sodorja magát veszélyhelyzetbe – egyszerűen „elenged” bennünket. Ám ha a belső problémákon nem tudunk úrrá lenni, bármiféle kedvezőtlen politikai megoldás bekövetkezhet.
– Az utóbbi időben azonban egyre többet hallani, hogy a Sajudis tekintélye rendkívüli mértékben megcsappant.
P. V.: Bizonyos mértékig ez a többi litván politikai szervezetre is igaz. A választások után a Sajudis-vezetők többsége vagy parlamenti képviselő lett, vagy egyszerűen eltávolodott a Sajudistól a kialakult nézeteltérések miatt. Mindez összefügg azzal, hogy a Sajudis alapvető célkitűzése mégiscsak az volt, hogy a függetlenséget helyreállítsuk, a II. kongresszuson elfogadott társadalompolitikai programra viszont már nem lehet egy tömegmozgalmat építeni. A helyi irányításban sokfelé megmaradt a szovjethatalom, sőt, azt kell mondjam, hogy a helyhatósági választásokat a Sajudis elveszítette – különösen a távolabbi vidékeken, ahol a Litván Kommunista Párt vette kézbe az irányítást. Ezeken a területeken aztán a Kreml is sikeresen végezheti a maga „aknamunkáját”. Nemrégiben például a Litvánia délkeleti vidékén lévő Vilnius és Salcinkus járás által alkotott – többségében beloruszok, oroszok, lengyelek lakta – terület arra készült, hogy kimondja Litvániától való elszakadását és a Szovjetunióhoz való csatlakozását. Ahogy Moldáviában a kremli központnak sikerült a gagauzokat a moldáviaiak ellen fordítania, ugyanúgy itt is igen közel álltak hozzá.
– Tud-e valamit tenni ebben a helyzetben a Litván Liberális Szövetség?
V. R.: A liberális szövetség egyelőre nem zárt szervezetként, nem pártként működik. A szövetség magvát azonban olyan tekintélyes litván értelmiségiek alkotják, akik szellemi súlyukkal nagy hatást gyakorolhatnak a közgondolkodásra. Szeretnénk, ha hozzánk tudatosan, a liberális eszmék végiggondolásával, nem pedig véletlenszerűen csatlakoznának: nem akarunk arctalan gyűjtőpárt lenni. Egyelőre a törvényhozáson keresztül próbáljuk befolyásolni az eseményeket. A kezdeményezésünkre beterjesztett állampolgársági törvény például szabad döntési lehetőséget ad a többnyire erőszakkal hozzánk betelepített, vagy legalábbis véletlenszerűen letelepedett embernek, hogy állampolgárságot válasszon magának: litván vagy szovjet akar lenni.
A Litván Liberális Szövetség távolról sem optimista a jövő megítélésében. Úgy gondoljuk, hogy mindenféle gazdasági reformot meg kell előznie egyfajta átfogó jogi – tulajdonjogi és személyiségjogi – reformnak: enélkül csak kis csoport számára kedvező gazdasági döntéseket lehet hozni. Hiányoznak a valódi jogi garanciák a nemzeti szuverenitás kérdésében is: a Kreml nem ad arra lehetőséget, hogy az egyes köztársaságok jogi keretek közt szervezzék meg nemzeti államukat, legfeljebb csak bizonyos privilégiumokat osztogat, amelyek azonban bármikor, bármelyik pillanatban visszavonhatók. Ráadásul csak arra jók, hogy egymás ellen fordítsanak bennünket.
- Külföld [6]