Angyal Ádám: Tisztában voltam vele, hogy idén október 31-én vezérigazgatói megbízatásom lejár. A vállalati tanácsnak fél évvel ezelőtt bejelentettem, hogy a posztot újra megpályázni nem áll szándékomban. A hatályos jogszabályok szerint a vt úgy döntött: pályázatot ír ki a vezérigazgatói állásra. Az előkészítő munkálatokba bevontuk a Hill International – személyzeti tanácsadó – céget is. A tárca azonban nem gondolt ilyen „körülményeskedésre”, egymondatos telefaxszal intézte el a dolgot. Szeptember 12-én az Állami Vagyonügynökség faxából értesültem arról, hogy Auth Henrik ipari államtitkár (aki azóta szintén lemondott – a szerk.) vezényletével államigazgatási hatáskörbe vonták a Ganz-Danubiust. Még meg sem hirdettük a vezérigazgatói pályázatot, amikor ez történt. Felhívtuk Pozsgai Gizellát, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium humánpolitikai főosztályának vezetőjét: most mi a teendő? Pozsgai Gizella felhatalmazás hiányában nem tudott mit nyilatkozni. Jobb híján – úgy gondoltam, hogy a Ganz-Danubius szervezeti igazgatóját, egyik helyettesemet, Molnár Ferencet bízom meg a további teendőkkel.
Beszélő: Úgy tűnik, mintha Ön tudatosan meg akarta volna előzni azt, ami bekövetkezett…
A. Á.: Nem élveztem a helyzetet, de mindenre fel voltam készülve. Az MDF „Justitia-programja”, ezt követően Torgyán József parlamenti beszéde nem hagyott kétséget a „nagytakarítás” mibenlétét illetően. Ezt tudomásul vettem, mert rendszerváltás vezetőváltás nélkül nincs. Ugyanakkor De Gaulle jutott eszembe, aki egykoron aforisztikusan azt mondta: „Ha valami elkerülhetetlen, akkor annak az élére kell állni!”
Beszélő: Eközben a kormányzati megnyilatkozások mindvégig arról szóltak: a szakemberekre politikai múlttól-jelentől függetlenül szükség van.
A. Á.: Kampány volt, politikai reklám, propaganda.
Beszélő: Rendszerváltás közben hogy zajlik egy behívatás?
A. Á.: Az ominózus napon ellentmondást nem tűrő telefont kaptam: lemondtam fontos tárgyalásomat, és pontosan megjelentem az Auth-titkárságon. Itt egy takarító néni közölte, az államtitkár nincs, már nem is lesz. Volt annyi minisztériumi gyakorlatom, átmentem a miniszteri titkárságra. Itt kitörő örömmel fogadtak, mint kiderült: rám vártak. A titkárnő öröme ellenére várakoznom kellett. Egy általam ismeretlen úr is megérkezett. Együtt toporogtunk. Mint utóbb kiderült, ő volt Vásony Gergely, a Ganz-Danubius kinevezett kormánybiztosa. Kisvártatva szélesre tárult Bod Péter Ákos ajtaja, derűs arccal a miniszter úr azt mondta: „De jó, hogy itt vagytok, fiúk!” Rögvest kezembe nyomta a felmondólevelemet, a Vásonyéba pedig a kinevezését.
Beszélő: Milyen volt a hangulat?
A. Á.: Udvarias ember vagyok, leviselkedtem. Majd a miniszter úr Vásony Gergellyel akart beszélni, én kimentem a szobából. Később Bod Péter Ákos kiszólt a titkárnőjének, hogy kínáljanak meg egy kávéval. Pozsgai Gizella és Vásony Gergely is csatlakozott a kávézáshoz, és kellemesen elbeszélgettünk arról, hogy szép idő van… Majd a pillanatot kihasználva javasoltam Vásony Gergelynek, hogy menjünk ki a hajógyárba.
Beszélő: Mi volt a felmondólevélben?
A. Á.: Okmánynak aligha nevezhetném, inkább iskolapéldája annak, hogy nem szabad felmondólevelet írni. Jogászokkal később megnézettem, amiből kiderült, hogy ellentétes a hatályban lévő vállalati törvénnyel, tehát az ipari miniszter jogtalanul írta alá. Nem beszélve arról, hogy az indoklásban csupán arra hivatkoztak: a vállalat államigazgatási hatáskörbe vonásával a vezérigazgatói poszt megszűnik; de arról már nem szólt a levél, mennyi a felmondási idő, és hogy hol lehet az egész ellen fellebbezni… A felmondólevél hiányosságait végül is Vásony Gergely és a Ganz-Danubius vállalati tanácsa korrigálta.
Beszélő: Ennyi?
A. Á.: A hangulat morbidsága bagatell ahhoz képest, amiért két év óta harcolok… Eshetne itt szó milliárdokról, új munkahelyekről vagy éppen megszűnő régiekről, tőkebeáramlásról, de a piacgazdaság új-mai közhelyei nem fedhetik le, hogy az egészben van valami nagyon ősi, nagyon magyar, amitől nem lehet igaz a De Gaulle-i mondás… Szóval, nehéz az élére állni…
- gazdaság [6]