Skip to main content

Egyébként szép idő van

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Angyal Ádám: Tisztában voltam vele, hogy idén október 31-én vezérigazgatói megbízatásom lejár. A vállalati tanácsnak fél évvel ezelőtt bejelentettem, hogy a posztot újra megpályázni nem áll szándékomban. A hatályos jogszabályok szerint a vt úgy döntött: pályázatot ír ki a vezérigazgatói állásra. Az előkészítő munkálatokba bevontuk a Hill International – személyzeti tanácsadó – céget is. A tárca azonban nem gondolt ilyen „körülményeskedésre”, egymondatos telefaxszal intézte el a dolgot. Szeptember 12-én az Állami Vagyonügynökség faxából értesültem arról, hogy Auth Henrik ipari államtitkár (aki azóta szintén lemondott – a szerk.) vezényletével államigazgatási hatáskörbe vonták a Ganz-Danubiust. Még meg sem hirdettük a vezérigazgatói pályázatot, amikor ez történt. Felhívtuk Pozsgai Gizellát, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium humánpolitikai főosztályának vezetőjét: most mi a teendő? Pozsgai Gizella felhatalmazás hiányában nem tudott mit nyilatkozni. Jobb híján – úgy gondoltam, hogy a Ganz-Danubius szervezeti igazgatóját, egyik helyettesemet, Molnár Ferencet bízom meg a további teendőkkel.

Beszélő: Úgy tűnik, mintha Ön tudatosan meg akarta volna előzni azt, ami bekövetkezett…

A. Á.: Nem élveztem a helyzetet, de mindenre fel voltam készülve. Az MDF „Justitia-programja”, ezt követően Torgyán József parlamenti beszéde nem hagyott kétséget a „nagytakarítás” mibenlétét illetően. Ezt tudomásul vettem, mert rendszerváltás vezetőváltás nélkül nincs. Ugyanakkor De Gaulle jutott eszembe, aki egykoron aforisztikusan azt mondta: „Ha valami elkerülhetetlen, akkor annak az élére kell állni!”

Beszélő: Eközben a kormányzati megnyilatkozások mindvégig arról szóltak: a szakemberekre politikai múlttól-jelentől függetlenül szükség van.

A. Á.: Kampány volt, politikai reklám, propaganda.

Beszélő: Rendszerváltás közben hogy zajlik egy behívatás?

A. Á.: Az ominózus napon ellentmondást nem tűrő telefont kaptam: lemondtam fontos tárgyalásomat, és pontosan megjelentem az Auth-titkárságon. Itt egy takarító néni közölte, az államtitkár nincs, már nem is lesz. Volt annyi minisztériumi gyakorlatom, átmentem a miniszteri titkárságra. Itt kitörő örömmel fogadtak, mint kiderült: rám vártak. A titkárnő öröme ellenére várakoznom kellett. Egy általam ismeretlen úr is megérkezett. Együtt toporogtunk. Mint utóbb kiderült, ő volt Vásony Gergely, a Ganz-Danubius kinevezett kormánybiztosa. Kisvártatva szélesre tárult Bod Péter Ákos ajtaja, derűs arccal a miniszter úr azt mondta: „De jó, hogy itt vagytok, fiúk!” Rögvest kezembe nyomta a felmondólevelemet, a Vásonyéba pedig a kinevezését.

Beszélő: Milyen volt a hangulat?

A. Á.: Udvarias ember vagyok, leviselkedtem. Majd a miniszter úr Vásony Gergellyel akart beszélni, én kimentem a szobából. Később Bod Péter Ákos kiszólt a titkárnőjének, hogy kínáljanak meg egy kávéval. Pozsgai Gizella és Vásony Gergely is csatlakozott a kávézáshoz, és kellemesen elbeszélgettünk arról, hogy szép idő van… Majd a pillanatot kihasználva javasoltam Vásony Gergelynek, hogy menjünk ki a hajógyárba.

Beszélő: Mi volt a felmondólevélben?

A. Á.: Okmánynak aligha nevezhetném, inkább iskolapéldája annak, hogy nem szabad felmondólevelet írni. Jogászokkal később megnézettem, amiből kiderült, hogy ellentétes a hatályban lévő vállalati törvénnyel, tehát az ipari miniszter jogtalanul írta alá. Nem beszélve arról, hogy az indoklásban csupán arra hivatkoztak: a vállalat államigazgatási hatáskörbe vonásával a vezérigazgatói poszt megszűnik; de arról már nem szólt a levél, mennyi a felmondási idő, és hogy hol lehet az egész ellen fellebbezni… A felmondólevél hiányosságait végül is Vásony Gergely és a Ganz-Danubius vállalati tanácsa korrigálta.

Beszélő: Ennyi?

A. Á.: A hangulat morbidsága bagatell ahhoz képest, amiért két év óta harcolok… Eshetne itt szó milliárdokról, új munkahelyekről vagy éppen megszűnő régiekről, tőkebeáramlásról, de a piacgazdaság új-mai közhelyei nem fedhetik le, hogy az egészben van valami nagyon ősi, nagyon magyar, amitől nem lehet igaz a De Gaulle-i mondás… Szóval, nehéz az élére állni…


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon