Babos Gyula (gitár) két nagyon tehetséges fiatal muzsikussal jött, Csomós Ferenc dobossal és Egri János basszusgitárossal. Fiatal partnerei remek hátteret adtak hagyományos szvinges, latinos darabjaihoz. Modern ritmikai elemekkel tarkítva érdekesebbé teszik a hagyományos dolgokat is. Babos Gyula nem tagadja meg múltját, a Szíriuszt, közel áll a rockzenéhez. Előtérbe hozza ezt a jelleget a hangszerelés, a basszusgitár és gitárszintetizátorok szerepeltetése. Csomós Dave Weckl irányába megy, ez is rockos vonal.
Vukán György (zongora) Szuper-triója (Kőszegi Imre dobos és Berkes Balázs bőgős) talán legszebb példája volt az együtt muzsikálásnak ezen az estén. Külön-külön is virtuóz zenészek mind a hárman, de azért együtt muzsikálásuk az utolérhetetlen, ez már inkább együtt lélegzés. Nagyon régen együtt játszanak, előre olvasnak egymás gondolataiban.
Vukán kötődik a hagyományos szvinghez, rockos elemek csak nagyon ritkán, poénszerűen jelennek meg zenéjükben.
Pege Aladár (bőgő) a hagyományos dzsessz csúcsára akar eljutni, és el is jut. Olyan biztos a hangszerén, olyan briliáns virtuóz, hogy ezt egész fantasztikusan tudja elvinni a közönséghez. (Egyszerűen összenőtt a hangszerével. Ettől a hangszeres tökélytől már csak a humor felé lehet elrugaszkodni, amit egyszer-kétszer meg is tett az este folyamán.) Kiváló szaxofonost hozott magával erre az estére, Muk Ferencet, akit egyébként inkább Rátonyi Robi (zongora) kvartettjéből ismerünk. Horányi Sándor, a gitáros és Szabó Ferenc dobos régi társai Pege Aladárnak.
Az arrange-jaik – csakúgy, mint Vukánéknál – nagyon jól mennek az összeszokottság folytán. Kimondottan poénokat nyújtanak.
Binder Károly (zongora) adta az este legnagyobb pillanatait. Egyébként ezt a közönség is egyértelműen visszajelezte. Bár már több lemez is van mögötte, az ő közönsége nem olyan széles körű még, mint Pege Aladáré, Baboséké vagy a Szuper-trióé. Binder egyénisége és alkotóereje az első perctől kezdve keresztülzúdult a technikai gáton – a nem túl szép hangú, de igen hamis zongorán. Muzsikájában a műfaji vándorlások helyett a gyöngédség ragadta el a hallgatóságot. Szélsőségekben mozgott az egész zenéje. Néha utalt széttöredező ritmusú világunk tragikusságára, másutt volt benne némi fricska. Voltak gyöngéd szépségek, amiktől megtelt a levegő szeretettel; azoknak a pillanatoknak nem lett volna szabad véget érniük.
Az utolsó két darabban megjelent a kísérletező Binder. Lemezei, a Continent Spiel és az In illo tempore után – megint valami útkeresés. A hagyományos zongora-bőgő-dob trió lehetőségeit kutatja Binder. Szvingnek indul, aztán karikatúrája lesz önmagának. Valami más felé mutat ez a zene, mint amit a dzsessz 1990-ben Közép-Európában jelent. A közönség pontosan érezte ezt, akkor lelkesedett, amikor valami olyat kapott, amit csak Bindertől kaphat meg. Talán egy-két muzsikustól még, például Szabados Györgytől.
Érzékeny és nagyon intelligens partnerei Csuhaj Barna Tibor bőgős és Jeszenszki György dobos. Nemcsak Binder muzsikájához tudnak illeszkedni, hanem talán a gondolataihoz is. Játszottak régebbről ismert Binder-darabot is, de egészen másképp szólalt meg ennek a zenekarnak a kezében. Megújult, átértékelődött.
- Kultúra [6]