Skip to main content

Válasz Kása Csaba Aki szegény ne tanuljon… című írására

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kása Csaba a Beszélő legutóbbi számában a Berci, nekem szükségem volna pénzre című cikkemről írta meg véleményét. Most, hogy a cikk megírásával első indulatai vélhetőleg lecsillapodtak, arra kérném, próbálja meg végigolvasni a bírált cikket, az elolvasás ugyanis nagymértékben megkönnyítené a cikk mondandójának megértését.

1. Nem állítottam, hogy a költségvetésnek egyáltalán nem kell hozzájárulnia a hallgatók ellátásához. Nem azt állítottam, amit Kása Csaba idéz, hogy: „Az oktatás költségeit is az fizesse, aki a hasznot húzza, vagyis a hallgató és a hallgató családja.” A mondat a cikkben a következőképpen hangzott: „Az egyéni hozamok indokolta mértékig viszont természetes, hogy az oktatás költségeit is az fizesse, aki a hasznot húzza, vagyis a hallgató, illetve a hallgató családja.”

2. Azt sem állítottam, hogy ne kellene a szegényebb hallgatók részére az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a költségvetésből támogatást adni. Pontosan ez volt, amit a költségvetési támogatások egyik indokaként neveztem meg. Állításom úgy hangzott, hogy ennek a célnak az elérése érdekében nem kell valamennyi hallgatót támogatni.

Ennyit arról, hogy milyen nem létező állításokat tulajdonít nekem a szerző. Mindez nem jelenti, hogy a félreértések tisztázása után ne lenne vita közöttünk. Először is különbözik a véleményünk arról, hogy milyen egyéni megtérülési rátái vannak ma a felsőoktatásnak. Kása Csaba szerint kész ráfizetés egyetemre járni. Én ezt másként gondolom – a bővebb kifejtésre most nincs hely. Mindenesetre nem egészen világos, hogy ha semmiféle egyéni haszonnal nem jár a felsőoktatásban való részvétel, akkor miért kellene „esélyegyenlőséget” biztosítani, hogy szörnyű sorsra kárhoztassuk a szegényebb hallgatókat is.

Az egyéni megtérülési rátákról való véleménykülönbség persze nem érinti cikkem mondandójának lényegét, hiszen ha történetesen Kása Csabának lenne igaza ebben a kérdésben, ez is csak azt jelentené, hogy a hallgatóknak kisebb, a költségvetésnek nagyobb arányban kell viselnie a felsőoktatás költségeit. Az arányokról van tehát szó, de a gondolatsor továbbra is megállja a helyét.

A valódi különbség köztünk abban áll, hogy Kása Csaba úgy véli, és azt tekinti kiindulópontnak, hogy: „Ha az állam előrelátó, a kalkulált jövőbeli szükségletnek megfelelően képzi szakembereit.” Ez az a megközelítés, amivel én egyáltalán nem értek egyet és amit, bár nem kívánok terminológiai vitákba bocsátkozni, „mértéktelen tudattalanságomban” aligha neveznék liberálisnak. Bírálóm nem áll egyedül ezzel a megközelítéssel, ezen nyugodtak az elmúlt 40 év szakemberellátásának sikerei.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon