Gadó György

Nyomtatóbarát változat

Magyarország nem tekintheti hízelgő állításnak, ha azt mondják rá, hogy Hitler utolsó csatlósa volt. Ezt ugyan ma már alig hangoztatja valaki, de azért akadnak még, akiket hazafias buzgalmuk odáig visz, hogy épp ezt az állítást erősítik meg.

Az Új Magyarország című, lángolóan hazafias lap például dr. Csonkaréti Károly írását közli (szeptember 12.) ezzel a címmel: Az utolsó napig bevetésben – Hajóink a Vörös Hadsereg ellen. A különben roppant tárgyszerű írást az az érzés hatja át, hogy a magyar honvédek példásan helyt álltak a haza védelmében. Ez eddig rendben is lenne, ha eltekintünk attól a csekélységtől, hogy a honvédséget a sors (?) arra ítélte, hogy az antifasiszta koalíció ellen Hitler szövetségében harcoljon.

De van itt egyéb is. A cikk ugyanis csakis az 1944. október 15. utáni időszakról szól, amikor Horthy már a németek foglya, és a honvédségnek az a része, mely még harcban állt, Szálasi parancsait követte. Szálasi katonái azok, akiket az Új Magyarország imigyen a hazafias katonai kötelességteljesítés példaképeiként állít elénk. A cikkben méltatott dunai őrnaszádezred – amint a tudós szerzőtől megtudjuk – még 1945 tavaszán, még a háború utolsó előtti napján, május 7-én is harcban állott. Nyilván az osztrák Duna-szakaszon, Linz táján is a magyar hazát védte… Persze, csakis a barbár vörösök ellen – akiknek a keresztényietlen angolok és amerikaiak véletlenül épp a szövetségeseik voltak.

Hiába, nem láthatott mindenki oly tisztán, mint Szálasi.

És nem küzd mindenki oly hathatósan az „utolsó csatlós” vádja ellen, mint az Új Magyarország.

• Vita