A kezdet
A könyvárusítást az aluljárókban Moldován László emlékezete szerint a Katalizátor Iroda Kft. kezdte meg.
A Katalizátornak akkor már nagy múltja volt az illegális könyvforgalmazásban. Demszky Gábor és Nagy Jenő együttesen kezdett, majd kettévált AB Független Kiadója, Krassó György Magyar Októbere nyomába lépve a Katalizátort Gehér József, Kurdy Zoltán, Laczik Erika és Rózsa Gábor alapította, hozzájuk csatlakoztak Balassa János és a mostani vezetők, Modor Ádám és Moldován László.
A szamizdat-könyvkiadás mellett (nevezetesebb kiadványaik: Bulgakov: Kutyaszív, Kovács Imre: Magyarország megszállása, Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála) kezdettől fogva kiterjedt könyvkereskedelmi tevékenységet is folytattak. A régi Beszélőnek a ’80-as évek közepén ők voltak a legnagyobb terjesztői.
A kis társaság 1989 tavaszán kft.-vé alakult. Ez volt az a csodálatos időszak, amikor egyszerre mindent szabad volt, amit korábban éppen csak lehetett. Az emberek falták az addig hozzáférhetetlen könyveket a sztálini terrorról, katyini tömegsírról, az ’56-os forradalomról. A nagy boom közepette időnként a Katalizátor is kapott rövid lejáratú árusítási engedélyt, ezt aztán többnyire – számos tiltakozóakció ellenére – nem hosszabbították meg.
Nagy Imre és társai temetésére Halottaink címmel fényképes albumot adtak ki ’56 mártírjairól. A temetés után a társadalom politikai érdeklődése hirtelen megcsappant. Az állami könyvterjesztés még nem dolgozta fel a készülő rendszerváltás ideológiai sokkját, és nem tudta, mihez is kezdjen a formálisan továbbra is szamizdatnak számító kiadványokkal. Jól érzékelte a politikai könyvkiadás kezdődő apályát: egy darabot sem vett át a drága kiadványból. Kezdődött az ősz, a Katalizátor árusai dacosan behúzódtak az aluljárókba.
Haladók és sorban állók
A budapesti rendcsinálás új hullámát, mint köztudott, a főpolgármester kezdeményezte. November végén Demszky Gábor körlevéllel fordult a főváros kerületi polgármestereihez: „Felkérem Polgármester Urat, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok betartatásával vessenek véget a közterületeken történő engedély nélküli árusítási és egyéb tevékenységnek.” A körültekintéssel fogalmazott irat egyúttal javasolja, hogy a polgármesterek segítsenek megteremteni a szabályozott árusítás feltételeit, és a jelenleg érvényes rendeletek felülvizsgálatát ígéri. Egyúttal azonban a város a kerületekkel összehangolt akcióra is készült, amely január 28-án veszi majd kezdetét.
A kerületek nem mindenütt várták meg a főpolgármesteri sípszót. A X–XIV. kerület már decemberben megkezdte az Örs vezér téri aluljáró megtisztítását. A Ferencvárosban január 7-én indítottak akciót, hisz a IX. kerületben különösen sok az aluljáró, idetartozik a Kálvin tér, a Ferenc körút, a Nagyvárad tér, a Népliget, az Ecseri út és a Pöttyös utca. A 2/1984-es fővárosi tanácsi rendelet értelmében ugyanis az aluljárókba, akárcsak a hidakra, nem is adható pultos árusítási engedély.
Az egyes asztalokra naponta kirótt 300–500 Ft-os helyszíni bírságra az árusítók jó része már úgy tekintett, mint jogos adóra. Ehelyett most – szóbeli figyelmeztetés után – a makacskodó könyvesekre végrehajtási bírságot róttak ki, amely a 10000 Ft-ot is elérheti. A nem fizető szabálysértőnek a készletét is le lehet foglalni, mindaddig, amíg nem fizet.
„Az állampolgárok követelik a rendteremtést” – mondja a IX. kerületi polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője. „Az aluljárókban nem lehet rendesen közlekedni, ha baleset történik, lehetetlen a mentés. Nem is az árusok okozzák a dugót, hanem a vevők, akik a sorban állnak a könyvespult előtt.”
Egyesek haladnának, mások sorban állnak; a könyvárusítás az aluljárókban, akárcsak a kalotaszegi varrottasok árusítása a Váci utcában, a mutatványosok műsora a Vörösmarty téren, megosztja a közvéleményt. Sokkal inkább megosztja, mint a tilosban parkoló autók eltávolítása, amit majd mindenki helyeselt. A könyvárusítás szükségletet elégít ki – a könyvesboltok nem bírják felvenni a szaporodó könyvkiadók kínálatát.
Eredeti tőkefelhalmozás
T. másfél éve foglalkozik könyvterjesztéssel. Műszaki technikumot végzett, de csak rövid ideig dolgozott a szakmájában. Végigjárta a magyar gazdaság felszabadulásának összes állomását: vgmk, gmk, kisszövetkezet – most végre önálló. Élvezi a kereskedést, mondja, szereti a kockázatot. Két aluljáróban állnak asztalai, édesanyja, a menyasszonya, a menyasszonya barátnője árulja a könyveket, a beszerzéssel ő foglalkozik. Egy-egy asztal napi forgalma karácsony előtt – ez volt a csúcs – a 35 ezer forintot is elérte, mesekönyvek, lexikonok, természettudományos könyvek fogytak, pornót nem árul; a januári forgalom legfeljebb 10 ezer forint.
Szó sincs róla, hogy ne fizetne adót. A nagykereskedelmi cégektől számlával veszi át a könyvet, az APEH bármikor utánajárhat a jövedelmének. A 90-es évre asztalonként 30–40 ezer forint személyi jövedelemadót fog befizetni. Az engedéllyel rendelkező felszíni árusok helypénze – havi 200–500 forint – nevetséges összeg, T. ennél sokkal többet volna hajlandó fizetni, de csak az aluljáróért. A felszíni árusítás legfeljebb a Belvárosban üzlet. A Ferenc körúti aluljáró például tele van reklámkirakatokkal, némelyikben évszámra nem változik a dekoráció. Azokban be lehet rendezni egy-egy árusítópultot, nem zavarnák a forgalmat. El akarta mondani az ötletét a főpolgármesternek, de csak valamelyik titkáráig jutott, annak tetszett. Nem is hiszi, hogy tényleg behajtják a bírságokat. Amikor odajöttek a tanácsiak meg a közterület-felügyelők, az emberek pfujoztak, melléjük álltak.
Egy héttel később letörten mondja: a Blaháról a VIII. kerületiek teherautóval vitték el az árusítókonténereket, a könyvekkel együtt. Most két pályaudvaron próbál árusítási engedélyt szerezni, azt a MÁV adja, nem a kerületi önkormányzatok. Mintegy félmillió forintja fekszik könyvekben. Ha nem kapja meg az engedélyt, elúszott a pénz.
(Olyan ez az új magyar „eredeti tőkefelhalmozás”, mint a XVI. századi volt. Ha egy szabad város kicsit nekilendült, tollasodni kezdett, jött a török, jött a német, elvitte, lerontotta, amije csak volt a polgárnak…)
Formatervezett…
A IX. kerületben azt mondják, bárki kaphat felszíni engedélyt, ha olyan helyet jelöl meg, ahová adható engedély, és van vállalkozói igazolványa (ezt bárki kiválthatja, csak erkölcsi bizonyítvány kell hozzá). De a IX. kerületi helyekért szemmel láthatóan nem tolonganak az árusok.
A kapósabb helyeken az engedélyezés filozófiája az árusok számára mindig áttekinthetetlen volt. Megesett, hogy kiadtak egy engedélyt, majd a lejárta után „városképi okból” nem újították meg, később más kérelmező mégis kapott engedélyt ugyanarra a helyre. Nem csoda hát, hogy fantasztikus történetek keringtek 30–40 ezer forintos megvesztegetési összegekről. (Beszélgetéseim során egy könyvessel találkoztam, aki nem a konkurenséről, hanem önmagáról állította, hogy kétszer ötezer forintot fizetett egy tanácsi tisztviselőnek.) Az egyik belvárosi terjesztő cég hat árusítókocsit tartott fenn; a kocsikat a Fővárosi Tanács által alapított Magisztrál Kft. adta bérbe – forgalmi jutalék ellenében. A hat kocsi közül öthöz árusítási engedély is került. De persze az érvénye lejárt már, megújítására nincs esély, a belvárosi önkormányzat nem függ a fővárositól.
Jelenleg a legtöbb kerületben egyáltalán nem adnak ki árusítási engedélyeket. Majd ha elkészül az új jogszabály, mondták a VIII. kerületben a Blaháról kitiltott árusoknak. Pályázati rendszert dolgozunk ki, ígéri Laczkó Mihály V. kerületi alpolgármester. A kijelölt helyekre pavilonokat terveztetünk, esetleg kétfélét: az egyik a hagyományos, a másik a modernebb városképi környezethez fog illeszkedni. Esetleg a pályázati rendszer is kétszintű lesz: akik vállalják, hogy értékes irodalmat árulnak, kevesebbet fizetnek. Egyelőre, február 15-ig semmiféle új engedélyt nem ad ki a Belváros.
A bizonytalanság milliós veszteségeket okoz – mondja Kozák Gábor, az egyik nagy belvárosi könyvkereskedő cég, a Merhavia vezetője. A szót Leon Uris Exodusában találták. Azt jelenti: Isten tág mezeje. A könyvterjesztést 1989 márciusában kezdték egy, az ÁKV-tól bérelt pavilonnal és két asztallal. Ma 23 asztaluk van. Aluljárókban sosem árultak, de az engedélykérelmeiket sorra visszautasították. Forgalmuk tavaly 40 millió volt, a nyereségadójuk is milliós nagyságrendű. Csúszópénzt nem kért tőlük senki, de nem is adnának. Viszont körülbelül 800 ezer forint helyszíni bírságot fizettek az elmúlt évben. (A Fővárosi Közterület-felügyelőség vezetője szerint a közterület-felügyelők engedély nélküli árusításért összesen 18 millió forint bírságot róttak ki, a teljes bírságbevételük 32 millió volt, de a felügyelőség fenntartása 42 millióba kerül.) Az idegenforgalmi szezon kezdetére hat nyelven akarják kiadni Szelényi Károly fotóalbumát. 7,5 milliós befektetés – a fordítónak, nyomdásznak nem mondhatják, hogy várjon február 15-ig; a munka nem fog időre elkészülni. Nem merik feltölteni a készleteiket, mert nem tudják, mi lesz a könyvterjesztéssel egy hét, egy hónap múlva. A veszteség végighullámzik a nagykereskedelmi vállalatokon, a kiadókon. Ha leállnak, nemcsak a könyvszakma, nem csak az olvasók látják kárát, de azok a diákok, erdélyi menekültek is, akik a múlt évben tisztességesen kerestek náluk.
A magunk ügyében
Cseppnyi kiadónk, az AB-Beszélő jelentette meg a Szamizdat ’81–89 kötetet, Demszky Gábor válogatásában. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat a maga száz boltjával 800 példányt vett át belőle, természetesen bizományba. Az ÁKV-tól pénzt látni nem könnyű feladat. Nekünk egyelőre nem sikerült, pedig amikor a főpolgármester dedikálta a könyvét, a szemünk láttára kelt el belőle vagy 50 példány.
A Katalizátor 300 példányt vett át a Szamizdatból. El tudják-e adni, nagy kérdés azután, hogy hét asztalukkal nem mernek többé kimenni az utcára, és a forgalmuk egyetlen parányi boltjukban bonyolódik a Mikszáth téren. A hívő keresztények által alapított Intercross, amely elvből elutasítja, hogy bármiféle erkölcsromboló irodalmat áruljon (akárcsak a Merhavia), 1000 darabot vett át a Szamizdatból. Most egyszerre ennek jövője is bizonytalanná vált.
A könyves körkép tanulsága semmiképpen sem az, hogy minden maradjon az aluljárókban úgy, ahogy a múlt évben volt. Csakhogy előbb valamilyen megoldással – különféle megoldásokkal – kellene kísérletezni, a megrendszabályozás talán várhat még egy percig. Előbb kellene például kitalálni a pályázati rendszert, előbb kellene megvitatni, kellenek-e formatervezett egyenpavilonok – elég lenne utána megszüntetni mindenfajta engedélyezést. Előbb a könyvesekkel kellene tárgyalni, csak utána a rendőrökkel.
A rendpártiság kifelé kapaszkodik a palackból. De jó lenne, ha továbbra is kísértetnek tekintenénk, és nem kezdenénk tisztelni benne a szellemet!
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]