Skip to main content

„Félkarú rablók” a bagdadi tolvaj ellen

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Amikor a hadtörténészek a legújabb kor fegyveres összecsapásainak korát a háború gépi korszakának nevezték el, már látni lehetett, és látni kellett, hogy forradalmak sorozata kezdődik el a hadügyben. A korszakváltás először akkor következett be, amikor a harci gépek alkalmazását már világpolitikai érdekek és globális gazdasági szempontok irányították. Beköszöntött a világháborúk kora. Politikusok, katonák, hadiiparosok összefogásával olyan hatalmas kutatási-fejlesztési intézménybázis jött létre, amelyben főhivatássá vált a pusztítás technológiájának gyakorta a szükséglettől is elszakadt alap- és alkalmazott kutatása.

Ezt a folyamatot csak felgyorsította a kétpólusú világ fegyverkezési rivalizálása, serkentette az elrettentés filozófiája. A második világháborúra még csak az volt jellemző, hogy a küzdelem nem ugyanazokkal a fegyverrendszerekkel zárult le, mint amelyekkel elkezdődött: a végső szót ugyanis a nukleáris magreakcióra konstruált robbanószerkezet mondta ki.

Azóta a ciklus úgy változott, hogy mintegy 8–12 évenként kitört egy-egy helyinek nevezett háború, amelyben első pillanatától kezdve új fegyverrendszerek mutatkoztak be, és egy merőben átalakult hadviselési metodikát próbáltak ki.

A XX. század második felének hadügyi forradalma a második világháborúval indult. Az atombomba 1945-ben még alkalmatlan hordozóval jutott célba, ezért a következő állomás a rakétatechnika felfuttatása volt, hogy a legalkalmasabb szállítóeszközt kapcsolják össze a „hasznos” teherrel. Így azonban még rövid volt a hatótávolság. Ennek megnövelése érdekében megjelent az atomrakétát hordozó repülőgép vagy tengeralattjáró, majd még tovább növelte a harmadik integráció: a repülőgép-hordozó + repülőgép + levegő–föld rakéta külön-külön mozgáshosszának összeadott hatótávolsága.

A fegyverkezési spirál azonban még itt sem állt le. Megkezdődött az elektronika és finommechanika hallatlan léptékű tudományos eredményeinek összekapcsolása a pusztító fegyverfajtákkal, éspedig két vonalon: a rádióelektronika navigációs és kommunikációs–antikommunikációs rendszereinek és a komputertechnika eszközeinek széles körű alkalmazásával. Mindennek új lendületet adott az Egyesült Államokban SDI néven beindított, azóta leblokkolt kutatási program „melléktermékeinek” sokasága.

Az Öböl-háború tehát véleményem szerint az 1945-ben véget ért világégés óta a legnagyobb méretű fegyveres konfliktus földünkön. A robbanóhatás, a pusztítás hatékonysága azonban az új „hidegfegyverek” domináns szerepe miatt alig mérhető.

Az új „hadviselő felek”

A Közel-Közép-Keleten legutóbb lezajlott, 1982. évi libanoni háború óta merőben új fegyvergenerációkon kívül új eszközök is megjelentek. A célba juttatásban szinte egyeduralkodóvá vált a rakéta a hagyományosnak sem nevezhető tüzérséggel szemben. Előnyei nyilvánvalóak. A légtérben és a közeli űrben korlátlan mozgásra képes, ami jócskán leértékeli a szárazföldi csapatok szerepét, annak ellenére, hogy az eldöntött háború mégiscsak a földi tevékenységben fog lezárulni. A robbanás hangját lassan felváltja a mikro-, ultrarövid- és egyéb rádióhullámok és jelek hangtalan ütközése.

Az Öbölben kommunikációs háború folyik. Nem csupán azért, mert a tömegkommunikációnak köszönhetően az közöttünk zajlik, illetve kiegészíti vagy eltorzítja a hadieseményekről szóló információkat, hanem azért is, mert a háború zörejét, auditív jelenségeit fénysebességre kapcsolva továbbítja.

A legjelentősebb fegyverrendszerek az úgynevezett nagy pontosságú csapásmérő komplexumok. Olyan robotizált rendszerek ezek, amelyekben egy mechanizmusban működik az észlelő-, kereső-, felderítő-, helymeghatározó, célértékelő, adattovábbító, adatfeldolgozó, pályaelemképző, utasítást adó, rakétát indító és a hatást értékelő funkció. Általában egy olyan repülőgép, mint az úgynevezett AWACS, amely a műhold orientációja alapján megkeresi az ellenséges célt, illetve célok halmazát, megállapítja adatait, lerajzolja, beméri helyét térben és magasságban, ezeket az adatokat egy komputer aritmetikai egységéhez továbbítja, a komputer pedig a megfelelő programmal kiszámítja a megsemmisítő rakéta pályáját, kiválasztja a legjobb pozícióban levő kilövőt, és ha az készenléti helyzetben van, akkor el is indítja az ellenrakétát. Ha valami miatt a célt nem lehetett megsemmisíteni, akkor az egész folyamat magától ismétlődik. Ez a szisztéma földi célok és repülő eszközök, mozgásban lévő rakéták ellen is működik.

Mindehhez fotó, optika, televízió, rádióhullámok és -impulzusok, infratechnika, hangérzékelők, szenzorok és pellengátorok ezrei kerülnek beépítésre.

Új hősök, új sztárok

A háború nagy tekintélyű szereplője még mindig a rádiólokátor, ez azonban nem a hőskor radarja. Legfőbb ellensége az őt zavaró rádió-ellentevékenység mellett a „látását” elvevő üvegszáloptika, amely ellen kiegészítő berendezésekkel védekezik. Lassú öregedését jelzi azonban a már ebben a háborúban bevetett – s az amerikai haditechnikai fejlesztés egyik legnagyobb eredményeként megkonstruált – „lopakodó” (stealth) F–117-es repülőgép, olyan anyagból készül, ami elnyeli, s nem visszaveri a rádiójeleket.

Maga a rádiózás hűtlenül elhagyta a hírközlés szféráját, e viszonylag békés területről átvonult a kifejezetten aktív tevékenység zónájába. A rádióelektronika mint hadieszköz ugyanis tömeges és intenzív zavarással bénítja meg a védekező rendszerek irányítását. Ez történt 16-án este az első tömeges légicsapást megelőzően és azóta folyamatosan. A legkorszerűbb berendezések nemcsak lehallgatják és bemérik az adókat, amelyek nyilván objektumokat képeznek, hanem kikeresik tevékenységük frekvenciáit is, illetve követik azok változtatását is, nem szállnak le a kiválasztott célról. Ez a módszer már csupán attól is hatékony, hogy hatalmas zavaró zörejjel lehetetlenné teszik a vezetést, a parancsnokok közötti összeköttetést, de a lényeg nem ez. A navigáció, a távirányítás jelentős része rádiórendszerekkel folyik, ide lép be a zavaróeszköz, és egyszerűen eltéríti a rakétákat, repülőgépeket, műholdakat, megbéníthat vezérlőrendszereket is. Nincs még adat arra, hogy a számítógépes folyamatokba való beavatkozáshoz „kitenyésztették-e” már a komputervírusokat, de az adatátvitel mindenképpen zavarható.

Ezekkel az eszközökkel kezdődött a háború, mégis róluk szólnak legkevesebbet a közlemények. Az a benyomásom, a szigorú titkosság tartományában vannak. Feltehetőleg a líbiai büntetőakció eredményei és keserűbb tapasztalatai nyomán tökéletesítették őket. Valószínűleg ehhez a fegyvertartományhoz tartozik a két Joint Starsnak nevezett Boeing kísérleti gép is.

Az angolok, majd az amerikaiak először próbálták ki és alkalmazták a hajóról és szárazföldről egyaránt indítható robotrepülőgépeket, melyeket a köznyelv szárnyas-, a nyugati irodalom pedig cirkálórakétának nevez. A nyolcvanas években eredetileg atomtöltet hordozására kifejlesztett robotrepülőgép hadászati célra készült, hagyományos változata pedig hadműveleti szintű alkalmazásra, ennek rövidebb is a hatótávolsága. A Tomahawk típusú automatikus repülőszerkezet fő erénye a navigációs képességeken kívül az újszerű repülőtest. Úgy van beprogramozva, hogy alacsony magasságban részletes térkép alapján a terep, a földfelszín, illetve a víz alatti domborzatokhoz idomulva, azokat mintegy jelzőbójaként érzékelve mozog, egyméteres (nem tévedés: egy) találati szórással.

A komputerizáció azonban nemcsak a fegyverirányítás programozásában játszik szerepet. Talán először következtethetünk arra, hogy a hadműveleti tervezés, tehát a haditervek szerkesztése, nemkülönben a logisztikai ellátófolyamatok számvetése számítógépes szimulációsorozatok útján ment végbe. Feltételezhető, hogy a komputerrendszerek által kiválasztott legalkalmasabb modellek közül választotta ki a hadműveleti parancsnokság azt az optimálisat, amelynek alapján a valós forgatókönyv kidolgozásra, illetve folyamatos korrekcióra kerül.

Ez a háború azonban mégsem lesz a gépek háborúja. Az első éjjel, szerdáról csütörtökre virradóra tűzijátéknak tűnt, a beharangozott sebészi pontosság és a katonai célpontokra irányuló korrekt szelektivitás alapján azt is hihettük, hogy fehér köpenyben is fejeződik be e háború. Nappalra azonban más lett a helyzet: megjelent az ember és az emberközeli, attól el nem idegenedett, hétköznapibb technika. Szerepet kapott az iraki rakétákat megóvó fedezék, a pontatlan Scud rakéta, amely fenyegeti a lakosságot, veszélyközelbe került a vegyi fegyver, a csapatok közelednek a robbanó földi aknazárhoz, tüzek keletkeznek, kínlódnak és felpörögnek a homokban a harckocsik, megszólal az igen tökéletes, de mégiscsak emberszemmel használt géppisztoly, és hajítani fogják a kézigránátot. Szóval – ha valamilyen belátás nem segít –, mégiscsak háború lesz.




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon