A Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöksége több mint két hónapos vita végére kívánt pontot tenni – a maga sajátos módján –, mikor november 21-i határozatával a stúdió elnökségétől megvonta a bizalmat, és a stúdiót feloszlatta. Ahhoz, hogy a mi álláspontunkat e kérdésről érdemben kifejthessük, célszerűnek látszik röviden felvázolni az előzményeket.
Szeptember 24-én Timár Péter – a szövetség új főtitkára – egy stúdió-összejövetel keretében kifejtette elmarasztaló véleményét tevékenységünkről. Eszerint a stúdió nem dolgozik, a tagok közömbösek a szervezett előadások iránt, és kifogásolta a szerinte eluralkodóban lévő diktatórikus experimentalizmust. Az a meglátás, hogy nem dolgozunk a nyári, monstre „Negyedik” kiállításunk után, nem érdemel komolyabb figyelmet, tény viszont, hogy az előadások iránti érdeklődés megcsappant. A dolog magyarázata, hogy a stúdió működési elvei – melyek a tizenkét év előtti állapotot tükrözik – mára teljesen elavultak. Időközben ugyanis a Magyar Iparművészeti Főiskolán létrejött és működik a felsőfokú fotósképzés; aki tanulni akar, odamegy. A stúdióba éppen azért jön valaki – többen épp a főiskoláról! –, mert az a kiállításcentrikus műhelymunka vonzza, amit épp nálunk talál meg. Diktatórikus experimentalizmusunk pedig egyszerűen nem igaz: a huszonhárom tag kevesebb mint fele sorolható a kísérleti fotográfusok közé.
A stúdió e vészjósló beszélgetés után fenyegetve érezvén magát, természetes szövetségesek után nézett a szövetségben, amit az éppen akkor szerveződő „Első” alkotócsoportban vélt megtalálni. A kapcsolatfelvétel lényege az volt, hogy a stúdió szellemi patronálását a továbbiakban az „Első” lássa el. A közeledési kísérletre a főtitkár hisztérikusan reagált: saját hatáskörében felfüggesztette a stúdiót, a szövetség felbomlásának veszélyétől tartván. Természetesen ezt senki nem akarta; egyszerűen komolyan vettük azt a programot, amivel Timár Pétert megválasztották; tudniillik, hogy a szövetség a továbbiakban közös művészi értékválasztások mentén szerveződő alkotócsoportok szövetségévé alakul. Ahogy azonban Beke László vezetésével létrejött az „Első” – mely a progresszív fotográfiai irányzatokat kívánná tömöríteni, ha az alkotócsoportba való felvételről maga dönthetne… –, a főtitkárban felrémlett az átkos pluralizmus. A stúdió ehhez képest semmiség; mivel nem „jogi személy”, bármikor felfüggeszthető. És lőn!
Az elszabadulni kezdő indulatok kordában tartására a stúdió ekkor fogalmazta meg első nyílt levelét (Beszélő, október 17.). A cél; minden érdekelt felet egy asztalhoz ültetni, és nyíltan rendezni a problémákat. A javasolt nap estéjén azután mi – és tisztelt vendégeink – a művelődési minisztériumból, az Iparművészeti Főiskoláról és az „Első” alkotócsoportból zavartan konstatáltuk, hogy a szövetség elnökségéből senki nem vette a fáradságot, hogy megtiszteljen jelenlétével… Félelmeink – hogy nem a tárgyalásos rendezés hívei – megerősödtek, ugyanis nem forradalmároknak, hanem fotográfusoknak készülünk.
Végtelen türelmünket és toleranciánkat bizonyítandó mi viszont elmentünk a szövetség elnöksége által kezdeményezett beszélgetésre, ahol a főtitkár ismét nem volt jelen. A beszélgetésen – ez utóbbi ténytől eltekintve – még egy biztató motívum látszott kirajzolódni; Katona Istvánnak, a szövetség elnökének a válságot megoldani és nem elmérgesíteni akaró igyekezete. Felfüggesztette a főtitkár felfüggesztését, és javasolta, hogy dolgozzuk ki új működésiszabályzat-tervezetünket. Ez megtörtént, és minden a legjobb úton haladt a kibontakozás felé egészen november 21-ig, mikor is megjött a bevezetőben említett elnökségi határozat a stúdió feloszlatásáról. Az indok semmivel sem igazolható feltételezett hátsó szándékunk, amivel állítólag továbbra is az elszakadás és a szövetség felbomlasztása lenne a célunk. Bezárták Garay utcai helyiségünket (megszüntetve ezzel többünk egyetlen lehetőségét, hogy nagyíthassunk…, és leváltották a háromtagú elnökséget. Balla Andrást nevezték ki új művészeti vezetőnek, az ő feladata rövid időn belül létrehozni az új stúdiót. Lelke rajta!
A kialakult helyzetben állásfoglalásunk a következő. Nem ismerjük el a létrehozandó új bábstúdiót legitimnek, és kérjük a minisztériumot, hogy csatlakozzon ehhez a véleményhez. Arra a költségvetési támogatásra, amit eddig a stúdió (a szövetségen keresztül, kegyként) kapott a minisztériumtól, továbbra is szükségünk lenne munkánk minimális anyagi finanszírozásához (publikációs lehetőségekre, kiállításokhoz anyagköltségre stb.). Jogfolytonosságunk alapja, hogy nem mi léptünk ki a szövetségből, hanem a szövetség lépett ki belőlünk. Ha korrekt vizsgálatra kerülne sor – mint ahogy nem kerül – be tudnánk bizonyítani, hogy igenis a szövetség járt el rosszhiszeműen. A támogatásnak (kb. évi hatszázezer forint mindössze!) túlnyomó többsége eddig a helyiségbérletre ment. Sajnos reménytelennek látszik visszaszereznünk helységünket, mindamellett természetesen igényt tartunk rá. A stúdió a továbbiakban megpróbál a teljes ellehetetlenülés ellenére is folyamatosan dolgozni, és létrehozni ennek önálló szervezeti keretét.
Az alakuló független szervezet nevében: Bakács Tibor, Bozsó András, Czeizel Balázs, Drégely Imre, Farkas Antal, Farkas Gábor, Gulyás Miklós, Hajdú József, Halas István, Kecskés Péter, Kodolányi Sebestyén, László Piroska, Máté Gábor, Miltényi Tibor, Szert Károly, Szilágyi Lenke, Ujj Zsuzsa, Várnagy Tibor, Zátonyi Tibor.
1990. december 8.
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [6]