„Abba a környezetbe, ahová beleszülettem, ott farkastörvények uralkodtak, egészen 17 éves koromig ezek a körülmények domináltak. De a kérdés az, hogy aki ebből kikívánkozik, mégis hogyan kezd el gondolkodni más világnak az értékrendszerében. Van egy biológiai programja az embernek, az ösztöne, a gondolkodás az emberrel. Azt mondják, hogy a cigányok primitívek, de a maguk saját világában ők is intelligensek meg értelmesek; azoknak a normáknak, amiket ők megtanulnak és amik szükségesek az ő életükhöz, azt ők nagyon magas szinten tudják teljesíteni, meg élni ezek szerint a társadalmi normák szerint.
Egy cigánynak sokkal rosszabbak az adottságai, nemcsak szociálisan, hanem ebből következően szellemileg is, mivel egy cigány vagyok, aki nagyon rossz körülmények között él, meg ugye nevelkedett, akkor nem fogok professzori szinten beszélni, és nem is tudok úgy viselkedni. Mégis azt lehet mondani, hogy az ember biológiailag értelmes, viszont a környezet, a tanulás, az a domináns a személyiségben. Hiába születik valaki jó agybiológiai adottságokkal, ha egy putriban fog verekedni 20 éves koráig, és verekedést lát, alkoholizmust lát, primitív beszédet hall, akkor nem fogják az agyát kiteljesíteni ezek a körülmények. Ez lenne a világ kilencedik csodája.
A múlt rendszer is cigányellenes volt. Szüleimtől tudom, hogy a csendőrök többször kimentek razziázni, fölrugdosták az ételüket, megverték, üldözték őket. De azt tudom mondani, hogy még az a rendszer is sokkal humánusabb volt a cigányokhoz, mint a ’45 utáni, ami egy iszonyatosan raffinált és alattomos, tele politikai fonákságokkal. Hoztak ugyan a cigányokra olyan törvényeket, hogy őket segítik, de ezzel is az volt a cél, hogy a magyarokat ellenük uszítsák. Tehát azt mondták, hogy kivételezni kell a cigányokkal, mert őket fel kell emelni. Közben ők öntöttek nekik ólakat a városszéleken, mint amit Miskolcon akartak csinálni, és abban nevelték őket, és amikor megjelent a cigány az utcán, a magyar ember, a laikus ember azt mondta, hogy építenek nekik házakat, és mégis ilyenek. Ugye, nem tudtak emögé látni, hogy a Kádár-rendszer meg a Rákosi-rendszer tulajdonképpen egy cigánygyűlölő rendszer volt valahol, mind a mai napig is az, ez a kormány is az, az MDF is az, de nyilván auschwitzi módra már nem lehet emberekkel bánni. Az emberek, a gyilkos és az elnyomó is szemérmes, és gátlásokat alakít ki benne, hogy Auschwitzban megöltek nem tudom hány embert. Más eszközöket találnak ki. Humánus eszközöket. És ugye, most a cigányok értelmi képességére visszatérve, évek óta gond nekem az, hogy mondjuk a cigány gyerekek, a picik, ezek teljesen értelmesek, és míg a hátrányos helyzetűeket gyógypedagógiai iskolába küldik, pszichopatává nevelik őket, meg értelmi fogyatékosokká nevelik őket 15-16 éves korukra. És nem tudok semmit sem tenni, mert egy újság sem írta meg Szombathelyen ezt, amit mindig elmondtam nekik. Soha nem írták meg, hogy a kis cigány gyerekek, akik odajárnak az iskolába, azok teljesen normális, egészséges gyerekek, csak azért járnak gyógypedagógiába, mert cigányok, mert hátrányos helyzetűek. Maguk az újságírók is cigányellenesnek lettek nevelve. Vegyük a Vas Népét például: ami a Vas megyei napi- meg hetilapok összes mai emberanyagát adják, ők ott legalább 2-3 cigányellenes cikket biztos írtak. Alattomos módon, hogy a cigányok bűnözők, hogy a cigányok nem dolgoznak, hogy a cigányok… Nem szeretik azt, hogy a cigány okoskodik vidéken. Ha értelmesen beszél, az már irritálja őket. És ugye ezért nem írják meg.
Gyerekem, amikor megszületett, négy hónapig a kórházban volt, mert a tanácselnök-helyettes, a cigánygyűlölő odatelefonált mindenkinek, hogy ne adjanak nekem lakást, és mégis adtak, a nagybátyám gyilkosa mellé. Erőszakkal, vizes, szar lakást, amiben a gyerekem meghalt volna, ha sokáig ott marad. És a védőnő nem engedte ki a gyereket oda, azért volt a kórházban, mert a védőnő kijött, nem találtak félcentis helyet, ahol száraz lett volna a szoba. A feleségemnek, amikor még udvaroltam, ugye a szüleinek nem tetszett, és ütötték-verték otthon. Nem tudtak máshogy ellenállni, szóltak a rendőröknek, hogy ha meglátnak minket együtt, vigyék haza. És elvitték haza. Engem meg bevittek azt megvertek, hogy miért voltam vele. Az egyik rendőr azt mondta, hogy az unokahúga volt, miért az unokahúgával járok. Jól összevert…
Megalázó számomra az, hogy a fasiszta fiatalok zaklatják a cigányokat, és a rendőrség meg a hatalom nem lép fel ellenük. Összehívták Egerben a skinheadeket meg a cigányokat, ez micsoda dolog? Ez olyan, mint hogyha Hitlert összehívták volna a cigányokkal, és akkor azt mondták volna, hogy na, egyezzenek meg.
Hát először négyéves koromban kerültem intézetbe. Azután elvittek nevelőszülőkhöz, és szerintem ott szereztem azt a depressziót, ami egész életemen végigkísér. Erről a pszichiáteremmel sokat beszélgettem. Klinikai depresszióm van, ami elég nehéz, ez szorongásos depresszió, lehangoltság. Az okozta, hogy kiskoromban elvittek a szüleimtől, és hiányoztak a szüleim. Kerestem őket, sírtam, és nem tudtak megnyugtatni. Hat hónap után hazavittek hozzájuk. Akkor valahogyan megnyugtattak. Szóval azt hiszem, hogy ott mentem én tönkre. És hát utána még egyszer 12 éves koromban intézetbe kerültem, amikor anyám börtönben volt.
Ő lopott nekem kaját, tyúkot meg minden. Hát az ötvenes években. Azért vittek el intézetbe, hogy ne haljak éhen. Amikor kijöttem, nagyon buta voltam. Hát nem tudtam semmit, nem érdekelt semmi. Repülős, repülővezető akartam lenni. De hát ugye ez az intézet meg otthon, meg nem jártam iskolába. Húgomat nem is engedték iskolába. Na ugye, hozzátartozik mindehhez az, hogy a cigányok teljesen izoláltak a társadalmi fejlődésben annyira, hogy van egy értékrendszerük, ami az embernek megadja az értékét: az, hogy hogyan tud lopni, hogyan tud kéregetni. Most már talán nem. Civilizálódnak, de ez régen sajnos nagyon-nagyon hatással volt a cigányokra. A múlt rendszer se vette be őket, tehát ott is ugyanúgy loptak, saját maguk kis világába kellett élni nekik, ez a rendszer sem veszi be őket. És egyszer ha azt a kisgyereket megbuktatják, elviszik az anyját meg az apját börtönbe, ezek, akiket fölkaroltam, akikről előadást tartottam a főiskolán, és hallgatókat toboroztam melléjük, ezek ilyenek. Magyarországon sajnos az átlagember pszichológiai műveltsége nagyon alacsony. Nem értik meg, ha egy ember hosszabb ideig zaklatott környezetben van, akkor produkálhat értelmi fogyatékos magatartást. Főleg ha pici gyerekről van szó. Hosszabb ideig ha elviszik az anyját, apját, ütik-verik a gyereket is otthon, falhoz verik, meg nem adnak neki kaját, és akkor úgy elmegy az iskolai felmérőre ősszel, hogy mit tud, hát persze, hogy nem tud semmit. Ez ki van tudományosan mutatva, az állatoknál is, hogy egy zaklatott állat nem tudja teljesíteni azt a tanulási normát, mint egy nyugodt körülmények közt felnevelkedett állat. Szóval ezzel él vissza a raffinált elnyomó rendszer. Ezzel él vissza, hogy azt mondja a cigány gyerekre, hogy értelmi fogyatékos vagy. Dögölj meg. Ilyenek vagytok. Biológiailag.
Találkoztam egy orvossal 21 éves koromban, mert öngyilkosságért bevittek a pszichiátriai osztályra. Dr. Schaáb Rezsőnek hívták, és amikor egy cigány beteg volt, megkérte a kollégáit, hogy ha cigány beteg megy, akkor szóljanak neki, és mindent segít neki, amit tud. A vége felé már, az utóbbi pár évben mindig kölcsönadtunk egymásnak könyveket, és azt megbeszéltük. Adott egy könyvet, ezt felesége emlékbe nekem adta, mert meghalt közben. Most már úgy értékelem én ezt, bár még korai, mint hogyha az ember találkozik egy olyan manóval az erdőben, aki mindent tud, és őt felvértezi szellemileg. Elsősorban a pszichén keresztül, mint engem.
Ez az ember, ez erőt adott ahhoz, hogy gondolkodjak, hogy merjek gondolkodni, hogy merjek, nem kell félni attól, hogy olvassak-e nyugodtan könyvet, meg nem kell attól félni, hogy nekem azt mondanák, »szemét buta cigány«, mert én nem vagyok olyan buta, meg ezt ne higgyem el. És megpróbáltam teljesen úgy gondolkodni, ahogy ő dumált, nem tartalmilag, hanem magát azt a lendületes gondolkodását, formáját átvettem a személyiségnek, hogy tényleg az ember merjen nyugodtan hozzászólni a dolgokhoz, és nem kell ettől félni. A gyerekeknek a rehabilitációs ügyét is ővele dolgoztam ki. Azért is fogtam hozzá, mert meghalt. És tulajdonképpen ezzel is akarok neki egy emléket állítani. Az utcán lévő gyerekeknek joguk van normális gyerekként fölnőni, emberként, cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt. Segíteni kell őket abban, hogy kevesebb traumatikus élményük legyen, mert ez a személyiséget nyilván nem építi, hanem rombolja, és amikor iskolás korúak, akkor tanulni kell segíteni, mert a szülők nem teszik meg. Amelyiknek jó a feje, menjen nyugodtan gimnáziumba, ne legyen az a kifogás, hogy az apja börtönben, az anyja is, és akkor nem mehet sehová, mert ő alja szülemény, elvégezte a nyolc általánost és dögöljön meg, mert cigány.
A hétköznapi rehabilitáció lehetőségei – ez volt a címe az előadásnak a főiskolán, amit tartottam. Csináltam egy filmet a gyerekekkel. Elmentem az iskolájukba, leültettem és kérdezgettem őket, hol vannak a szüleik és mit ettek ma, mit ettek tegnap. Elmondták, hogy kéregetnek, abból tudnak kaját venni. Van olyan gyerek, aki egyéves kora óta kéreget az utcán. Ez a hatalomnak az egyik elnyomó eszköze, ezekből direkt nevelnek börtöntölteléket, ezekből a gyerekekből nem lesz egyetemi tanár, hanem pontosan az lesz, amit kiskorukban kapnak az élettől. A gyerekeket meg iszonyatosan sajnálom, tehetetlenek, ki vannak szolgáltatva, hasonlóan a rokkantakhoz, nem tehetnek semmit magukért, és nem is látják azt, hogy mi a jó, meg mit kéne csinálni, meg hova kéne menni, és csak nőnek itt, mint a bolondgomba, és amikor elérik az időt, akkor meg a rendőrök elcsípik őket, ref alá teszik vagy börtönbe teszik, és még durvábban ítélik el, mint a magyarokat. Kétszer voltam börtönben. Volt egy fiú, akivel együtt voltam intézetbe, és csavarogtunk. Na most, volt egy romház, ahova bejártunk lakni, ott aludtunk. És ott voltak képek, amiket nem vittek még el. Alkalomadtán, mikor fölébredtünk, elvittünk egy képet. Ez az egyik. A másik pedig egy Guszti nevezetű postás volt, akivel együtt voltam sorozáson ’74-ben vagy ’73-ban, és ő állandóan engem cikizett, tudod, mindig dinnyefejűnek hívott, meg mit tudom én. Aztán úgy vagyok vele, már megfigyeltem magamat, hogy ha valaki huzamosabb ideig idegesít, tehát cigányoz vagy mit tudom éri, egy-két hét után jól szájon vágom. Erről nem tudok leszokni. Ezt hiába próbálom. Na most aztán jött ez a Guszti, megmondom őszintén, szolgálatban volt egyébként, de együtt voltam vele sorozáson, és ott ismertem meg, és ott is szemtelenkedett. És megint utánamentem, és lebasztam neki egy pofont. És otthagytam. És följelentettem. Na most a tanú ezt látta, azt nem hallgatták ki, érted, és ezért nagyon-nagyon sokat kaptam én, 42 hónapot 17 éves koromban. De Tökölön is, ott is mindig a kisebbeket megvédtem. Munkásőr is volt, most szerelt le nemrég.
A főiskolán megkérdeztem, hogy kinek lenne kedve ezekkel a gyerekekkel hétköznap tanulni, segíteni őket. Esetleg ebédet csinálni, mert az iskola elvette tőlük, jóllehet a súlyos szociális problémák miatt rokkantak meg pszichésen terheltek, de azért elveszi az iskola az étkezésüket. 7-8 éves gyerekeknek. Meghívtam oda a tanárokat a gyógypedagógiai iskolából is, hogy segítsék összehozni a gyerekeket ezekkel. Ugye nekik van pszichopedagógusi végzettségük, nekem 8 általánosom van. Egyre erősebb lesz bennem az a hit, hogy az iskolai végzettséghez kell még egy, minden munkához egy emberi tisztelet, egy nagyon erős hit, hogy az emberekért az ember tehessen valamit önzetlenül. Mert ma nagyon divat az, és ez nagy kára a magyar politikának is meg a kis dolgoknak is, hogy ha az ember megtanult megfogalmazni jól egy problémakört, akkor erre kapnak pénzt, tudniillik a Soros-alapítvány. Ezt egyfajta operatív magatartásnak lehet nevezni, mint amikor a fóka a cirkuszban a halért ugrándozik, közben meg azt hiszik, milyen okos, érted? Az emberekből kiölte ez a rendszer az együttérzést, a megértést és a segítő szándékot. Én azt veszem észre, hogy ezek a segítő szándékok, amik ma itt vannak, ezek mesterkéltek, nem igazán őszinték. Itt azért folyik a dolog, hogy dicséretet kapjak, pénzt kapjak, a nevemet meg tudjam hirdetni. Ez is a rendszernek egyik alattomos műve, hogy nem összetartó, nincs kohéziós erő, hanem széthúz. A fele munkás, a másik fele önkéntes rendőr, a harmadik pedig párttag volt, és kész, és nem törődnek a másikkal. Ha mindig azt mondják, hogy a »magyarság«, én ezen azt értem, hogy a másikon segíteni kell. Most igen rossz helyzetben van ez az ország politikailag meg mindenféle téren. A főiskolán egy éve vagy két éve, hogy én összehoztam őket, vállalta egy-két főiskolás, de már akkor mondtam, hogy ez nem elég. A tanárok ránk akarták uszítani a gyerekeket. Hogy ne jöjjenek a »Sebaj klubba«. Annak nevezték a főiskolások ezt a klubot, ott az MMIK-ban egy héten egyszer, délután. Én segítek a gyerekeknek, de szeretnék többet foglalkozni az emberi jogok hétköznapjaival. Ebben nemcsak Magyarországnak vannak gondjai, Egyetlenegy kormány sem akarja az emberi jogokat megvalósítani. Angliában például évente 4000 ember hal éhen. Angliában. Pedig az egy civilizált ország. A cigányok problémája ösztönzött arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzak, mert ugye engem is üldöztek. Ez a Phralipe, ez hadd mondjam, ez a Phralipe ez cigányellenes szervezet. Tudom, hogy a Phralipe az az SZDSZ meg a Solt Ottilia, ezek között van valami. De mindegy. Igen dühös voltam, hogy a zsidókat kártalanítja a kormány, a cigányokról meg szó sem esett. És én írtam egy levelet, hogy hát a cigányok is ott voltak a haláltáborokban. Odahurcolták őket. Ezt aljasságnak tartom. Szépen megfogalmaztam, azt írtam, hogy remélem, hogy ez csak véletlen volt ez a diszkrimináció, nem pedig kihagytak a sorból.
Van az embereknek egy túlélési programjuk, szociális túlélési program, ez nem biológiai. Ezt a szülő neveli bele a gyerekbe. Egy cigányt kitesz ő az utcára, kisgyereket, egy hatéves gyereket kitesz a budapesti utcába, nem fog éhen halni, mert kéregetni fog. De kitesz egy civilizált gyereket, neki a túlélési programja már régen gyenge, ugye nem fog odamenni az emberekhez kéregetni.”
- Esszé [6]