Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

A számvevőszék létrehozását éles polémia előzte meg. Abban egyetértés volt, hogy az ÁSZ alapvető fontosságú intézmény. A viták elsősorban akörül folytak, megvannak-e a működéshez szükséges feltételek. A kritikusok arra figyelmeztettek, hogy még nincs államháztartási törvény, és arra is, hogy a számvevőszékből könnyen lehet – céljával ellentétesen – az állam ellenőrzésének eszköze. Sokan attól is tartottak, hogy az ÁSZ vezetőit, akiknek mandátuma a parlamenti ciklusnál hosszabb időre szól, túlságosan is a még működő „állampárti parlament” ízlése szerint választják ki. Végül is nem kis aggodalommal vették tudomásul, hogy az ÁSZ elnöke ugyan egy elméleti – bár e téren megbecsült – közgazdász (Hagelmayer István) lett, a helyettesei pedig a SZOT és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság apparátusából kerültek ki (Nyikos László, illetve Sándor István).

A rossz érzések igazolódni látszanak. Az Antall-kormány elődjéhez hasonlóan mindmáig halasztgatta a kormány és az állam tevékenységét nagyobb korlátok közé szorító államháztartási törvény beterjesztését. Még azzal a kiherélt változattal sem rukkolt elő, amivé az elmúlt fél évben vált a tervezet.

Viszont a számvevőszékre bízták az összes (!) önkormányzat gazdálkodásának általános ellenőrzését. A feladat teljesíthetetlen, annál inkább ad alkalmat az esetleges, véletlenszerű ellenőrzéshez – és könnyen előfordulhat, hogy valaki irányítja a sors kezét.

Az ÁSZ közben lassan kiépítette szervezetét, és keményen dolgozni kezdett. Például egyik legfontosabb jelentésén, amely az előző évi, 1989-es költségvetés zárszámadásához készült. A költségvetési zárszámadásban többmilliárdos csalás történt, aminek egy 3,7 milliárdos részéről éppen a Beszélő számolt be (1990. július 14.). A Németh- és az Antall-kormány érdekeit egyaránt szolgáló költségvetési manipulációhoz szükség volt egy jegybanki (MNB-) hitelre, amelyről Békesi László volt pénzügyminiszter állapodott meg az MNB akkori elnökével, Bartha Ferenccel. A Békesi–Bartha-paktumnak azonban más szereplője is volt.

A számvevőszék korábbi főcsoportfőnöke, Gyarmati András a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta, hogy az ÁSZ elnöke még 1989 decemberében ellenjegyzett egy hitelszerződést, amellyel a költségvetés hitelt vett föl az MNB-től. Nem lehetett ez más, mint az a hitel, amelybe becsomagolták a jamburgi beruházás 3,7 milliárdját. S ha így van, akkor jobb talán, ha Békesi–Bartha–Hagelmayer-paktumról beszélünk. A zárszámadás idején Hagelmayer István azt mondta e sorok írójának, hogy ők nem vették észre az eldugott milliárdokat. Lehet, hogy naivság volt elhinni…

Gyarmati András az idézett interjúban egyebek között azt is állítja, hogy az ÁSZ szervezeti fölépítése és gazdálkodása jogszabályellenes, s egyebek között legalább 40 millió forintot a tervtől eltérően költöttek el. Sem igazolni, sem cáfolni nem tudjuk ezt az állítást, de egy decemberi belső ellenőrzés meghökkentő zárójelentéséből azt a következtetést kell levonnunk, hogy az állami pénzek törvényes kezelésének ellenőre legalábbis nem szabályszerűen használja föl az állami pénzeket. Az alábbiakban ebből a jelentésből idézünk.

Az ÁSZ nem készítette el a maga számára a rá érvényes jogszabályoknak megfelelő belső szabályzatát. „A gazdálkodás szervezése szóbeli információk alapján, hagyományok alapján valósul meg…” Hiányoznak a legalapvetőbb belső szabályzatok – az utalványozási, kötelezettségvállalási, a selejtezési szabályzat –, de nem tudták bemutatni a megrendelések és kötelezettségvállalások nyilvántartását sem. „A főkönyvi könyvelés… nincs analitikus anyag- és fogyóeszköz-nyilvántartásokkal alátámasztva, ezért az egyes eszköz- és költségszámlák adatainak valóságtartalma kétséges és egyeztethetetlen. Ennek alapján kétséges az is, hogy az év végi beszámoló megfeleltethető a mérlegvalódiság követelményeinek.” Hiányzik a pénzügyi osztály dolgozóinak munkaköri leírása, nem alakították ki „a munkafolyamatba épített ellenőrzés zárt rendszerét”.

Az anyag- és készletgazdálkodás helyzete sem rózsás. Nem szabályozták például a „készletbeszerzések és -felhasználások mikéntjét”, a könyvelésben „az adatok nem a valóságos helyzetet tükrözik”. „A kiállított bizonylatok formailag és tartalmilag nem elégítik ki a jogszabályi előírásokban megfogalmazott követelményeket.” Nem követhető nyomon a szervezeten belüli álló- és fogyóeszközmozgás (tízmilliókról van szó!), bár az is igaz, hogy kifogástalanul tartják számon a kis értékű zsebszámológépeket.

A beruházások „megvalósítása” kedvezőnek ítélhető, olvashatjuk, de az ÁSZ továbbképző intézetének beruházásánál így is sikerült 10 millió forinttal túllépni a terveket az alapos előkészítés hiánya miatt. Pénzügyi átcsoportosításokra is sor került: „a szóban, illetve emlékeztetőben jóváhagyott módosítások jogszerűsége… jelenleg vitatható.”

Az ÁSZ-nak – a jelentés szerint – saját magára nem sikerült értelmeznie megfelelően az Országgyűlés határozatát, így tévesen átcsoportosítottak több mint 18 millió forintot; ehhez sem, más átcsoportosításokhoz sem sikerült fellelni a jóváhagyó okiratot. Az ÁSZ által „betervezett” előirányzatok egyébként a parlamentnek beadott költségvetés fejezeti és gazdálkodószervezeti bontásának sem felelnek meg.

Az ÁSZ-nál túlléptek egyes bérkereteket, s a bérek és bérelőirányzatok felhasználása „nem felel meg a költségvetési szerveknél kialakítandó tartós bérnyilvántartási rendnek”. Talán az sem meglepő, hogy a szabálytalan jutalmazásokra, szabályellenes helyettesítési juttatásokra is példákat sorol az ellenőrző jelentés, önmagukkal sem voltak szűkmarkúak az ÁSZ vezetői. Decemberig jó munkájuk jutalmaként Hagelmayer István 234 ezer, Sándor István és Nyikos László elnökhelyettesek egyformán 210 ezer forintban részesültek. Utóbbi ebből „egyhavi összeget visszafizetett”. (Vajon azért, mert annyira szabálytalan volt a kifizetés, vagy mert úgy érezte, nem érdemelte meg?) Pedig – amint az ellenőrző jelentés írja is – a három legfőbb vezető jutalmát csak a munkáltató állapíthatja meg. Ez pedig a parlament. A bérszámfejtés „parlamenti jóváhagyást tartalmazó okiratot nem tudott bemutatni”.

S hogy el ne felejtsük, megismétlem: a jelentés az állami pénzek fölhasználásának legfőbb őrénél, az Állami Számvevőszéknél készült.

• gazdaság