Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

„A csehszlovák szocialista rendszer államvédelmi hatósága illegalitásba vonult, és mai fő célja a demokratizálódó társadalom destabilizálása” – állapította meg nemrég egy interjúban Stanislav Deváty, a tavalyelőtti prágai rendszerváltás körülményeit kivizsgáló parlamenti bizottság tagja. A Charta ’77 alapítója, a kommunista börtönöket is megjárt parlamenti képviselő szerint a bizottság riasztó adatok birtokába jutott, és egyre több jel utal arra, hogy a szovjet KGB fiókszervezetének számító csehszlovák StB (az államvédelmi hatóság szlovák rövidítése) ügynöki hálózata továbbra is földalatti, destruktív tevékenységet folytat.

Botrányról botrányra

A csehszlovák társadalom már csaknem egy éve küzd a kommunista múlt e nyomasztó terhével, mely hónapról hónapra súlyosabbnak tűnik. Amikor a rendszerváltás utáni első belügyminiszter, Richard Sacher parancsot adott ki az StB feloszlatásáról és az ügynöki hálózat felszámolásáról, az ország naivabb része örömmámorban tört ki. Alig néhány hét múlva azonban olyan tények kerültek napvilágra, melyek alapjaiban rázták meg a lakosság nagy részének felhőtlen optimizmusát. Kiderült, hogy a probléma sokkal súlyosabb annál, semhogy egyetlen tollvonással megoldható lenne.

Bár hivatalos adatokat még nem tettek közzé, abban mindenki megegyezett, hogy az ügynöki hálózat létszáma a lakossághoz viszonyítva óriási volt. Az utolsó megbízható adat 1968-ból származik, s ekkor az StB irodáiba 200 ezer besúgó szállította jelentéseit az ország hangulatáról és gondolatairól. Semmi okunk feltételezni, hogy a husaki és bilaki „normalizáció” időszakában ez a szám csökkent volna, ellenkezőleg. Óvatos becslések szerint a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban minden harmincötödik felnőtt lakos szervezett titkosügynök volt – vagyis saját kezűleg aláírt szerződést kötött az StB-vel, és parancsnoka évente legalább egyszer írásban értékelte „munkáját”. Az államvédelmi hatóság valósággal átszőtte és megbénította Csehszlovákia civil társadalmát. Fennállt a veszély, hogy az ügynökök egy része a rendszerváltás után is folytatja tevékenységét, és egyre több jel mutatott arra, hogy az emlékezetes november 17-i prágai diáktüntetés szervezésében is részt vettek. A fordulat után kooptált képviselőkkel megújított csehszlovák parlament ezért egyik első döntésével bizottságot hozott létre. Ennek feladatul adta a rendszerváltás körülményeinek kivizsgálását és az StB szerepének feltárását.

Eközben Richard Sacher szövetségi belügyminiszter – igaz, jogellenesen – ellenőriztette a parlamenti képviselők belügyi adatait, és néhány nap múlva robbant a bomba: a parlament több új tagja aktív StB-tiszt volt, sőt ott voltak a rendszerváltást kivizsgáló képviselői bizottságban is. Ezek után már senkit sem érdekelt, hogy Sacher törvényellenesen jutott az adatok birtokába. Egyre többen követelték a névsor nyilvánosságra hozatalát. A botrány időközben tovább dagadt: kiderült, hogy rendőrségi besúgó volt a szlovák forradalom egyik vezéralakja, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) volt elnöke, Ján Budaj; StB-tiszt volt a cseh katolikus Néppárt vezetője, Ján Bartoncik; a morva önrendelkezésért küzdő tekintélyes politikai mozgalom elnöke, Bártu és sokan mások.

Ellenlépések és kétségek

A Sacher-féle parlamenti ellenőrzés után több vezető politikai mozgalom úgy döntött, hogy parlamenti képviselőjelöltjeit feddhetetlenségi vizsgálatnak veti alá, vagyis ellenőrzik az ügynökök névsorában az adatait. Ily módon kívánták megelőzni későbbi zsarolhatóságukat, és megnyerni a választók bizalmát. Az StB-ügyben azonban ez a lépés sem hozott megnyugvást. A feddhetetlenségi vizsgálatok lefolytatását ugyanis a törvény az illető jelölt írásbeli beleegyezéséhez kötötte. Ennek hatására sokan visszaléptek a jelöltségtől, de az aláírók közül néhányan mégis fennmaradtak a listán – ügynökök voltak. Az, hogy e tény ellenére korábban mégis vállalták a feddhetetlenségi vizsgálatot – melynek során átnézték adataikat –, arra enged következtetni, hogy volt parancsnokaiktól biztosítékokat kaptak arra nézve, hogy nem buknak le. Ha ez mégis megtörtént, ez egyértelműen azt jelentette, hogy az egész vizsgálat irányított volt, és eredményei megbízhatatlanok. Felmerült a gyanú, hogy a volt StB-t nem sikerült szétverni, és az ügynöki hálózat továbbra is működik.

A parlamenti választások után létrejött szabad törvényhozás a november 17-ei események kivizsgálására új képviselői bizottságot hozott létre. Ez a csoport kitartó és szívós munkával egyre több adat birtokába jutott, és nemrég megszerezték a teljes ügynöki hálózat névsorát. Az 1952 óta vezetett nyilvántartás több mint félmillió adatot tartalmaz. Az StB precíz volt: aki itt mint ügynök szerepelt, az megbízható, ellenőrzött és jól dolgozó besúgó volt. Szerződést csak azzal kötöttek, aki megfelelt a szigorú feltételeknek, és bebizonyította elszántságát. A munka önkéntes volt és jutalmakkal járt.

Hallgatás vagy robbantás?

A mai helyzet rendkívüli veszélyeket hordoz magában, és sok tekintetben politikai földcsuszamlással járhat. A szóban forgó parlamenti bizottság előzetes információiból ugyanis az tűnik ki, hogy a névsorban ott található a jelenlegi politikai elit egy része is, beleszámítva a törvényhozást és a kormányzatot. Stanislav Deváty szerint a névsort teljes egészében nyilvánosságra kell hozni, mivel csak így akadályozható meg a korábbi ügynökök zsarolhatósága és irányíthatósága, valamint a társadalom további destabilizálása. Rendkívül radikális lépésről lenne szó, melyben a végső döntés a parlament kezében van. A képviselői bizottság a vizsgálat eredményét és az ügynökök névsorát a törvényhozás elé tárja, és februárban a parlament dönt. Ha az anyagot trezorokba zárják, több mint 300 ezer ügynök továbbra is zsarolható, és a társadalomban tovább nő a kölcsönös bizalmatlanság. Senki sem lehet biztos a másikban. Amennyiben a jelentés és a névsor nyilvánosságra kerül, a következmények beláthatatlanok. Ha a képviselői bizottság mégis ez utóbbi megoldás mellett szállt síkra, rendkívül komoly indokokkal rendelkezhet.

Úgy tűnik, a KGB volt fiókszervezeteivel folytatott harcban a volt szocialista országok közül Csehszlovákiában jutottak legmesszebbre, és itt a legnagyobb az elszántság a probléma gyökeres megoldására. Egyre több képviselő és vezető politikus jut arra az elhatározásra, hogy a társadalom belső megtisztulása és a felelősségek pontos megállapítása nélkül nincs mód a múlttal való elszámolásra és a demokratikus társadalom létrehozására. A parlament februári döntése a bizottság jelentésének ügyében ezért sorsdöntő lesz.

• Külföld