Skip to main content

A balkáni út elutasítása

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Viharos parlamenti ülésszak Pozsonyban


„Azok a politikusok, akik nem állnak ki az önálló Szlovákia mellett, azok nem is szlovák emberek, hanem közönséges hazaárulók. (…) Aki ellenkezik, le lesz hengerelve, és aki továbbra is ellenáll ennek az eszmének, azt bíróság elé állítjuk, és árulóként ítéljük el” – jelentette ki a pozsonyi Národná Obroda hasábjain Ján Slota zsolnai polgármester, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt országgyűlési képviselője. Kijelentése óriási felháborodást keltett, s egyre többen vélték úgy, hogy Szlovákiában az 1948-as kommunista hatalomátvételhez hasonló állapot jött létre. Ezt a véleményt támasztották alá Vladimír Meciar exkormányfő egyre harciasabb kijelentései, a kormányzó Kereszténydemokrata Mozgalom elbizonytalanodása; valamint a Duray Miklós vezette Együttélés Politikai Mozgalomnak a szeparatista erőkkel való egyre nyilvánvalóbb kokettálása. Félő volt, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács őszi ülésszakán felbomlik az eddigi kormánykoalíció, s hogy a nacionalista ellenzék alkotmányellenes módon kikiáltja a szlovák szuverenitást. Ez szerencsére nem következett be. Ehhez a vereséghez azonban bonyolult út vezetett.

Autonómia és konföderáció?

Ma már nyílt titok, hogy az Együttélés tárgyalásokat kezdeményezett a Meciar exkormányfő vezette nacionalista A Demokratikus Szlovákiáért mozgalommal, valamint a Ján Carnogursky miniszterelnök vezette Kereszténydemokrata Mozgalommal, s ezeken a találkozókon az önálló Szlovákia támogatásáért cserében Dél-Szlovákia autonómiáját kérték. Carnogursky elutasította az ajánlatot, Meciar azonban nem. Ezt követően az Együttélés képviselői az alkut megkötve érezvén, többször nyíltan kiálltak az önálló Szlovákia megteremtése mellett, és következetesen elutasították a föderális államforma bármilyen védelmét. Az Együttélés nem vett részt egyetlen olyan tüntetésen sem, melyet a közös állam megőrzése céljából rendeztek, sőt Duka-Zólyomi Árpád, a mozgalom alelnöke az Új Szó című napilap hasábjain szeptember 21-én leszögezte, hogy ezek a tömegtüntetések nem garantálják a nemzeti kisebbségek jogbiztonságát. Duka-Zólyomi arról a demonstrációról beszélt, melyen a demokratikus szlovák pártok mellett ott voltak és beszédet mondtak a Független Magyar Kezdeményezés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői is.

Bizonyos jelekből azonban arra lehet következtetni, hogy az Együttélés elképzelései nem csupán a Meciarral folytatott tárgyalásokra alapozódtak. A jelek szerint a hatalomért mindenre képes exkormányfő más irányú tárgyalásokon is megpróbálta biztosítani a hatalomátvételhez és a szuverenitás kikiáltásához szükséges magyar szavazatokat. A Kereszténydemokrata Mozgalomhoz közel álló megfigyelők információi szerint Meciar nem csupán Duray Miklóssal, hanem magyarországi politikusokkal is megbeszéléseket folytatott, s Szlovákia önállósodása esetére ismét kilátásba helyezte a Magyarországgal kötendő konföderációt. Ezt támasztja alá Dobos László Együttélés-képviselő nyilatkozata is, az Új Szó szeptember 16-i számában, melyben a szlovákiai magyar politikus igent mondott az önálló Szlovákiára, és ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy teljesen új alapokra kell helyezni a szlovák–magyar viszonyt is. Az Együttélés hirtelen pálfordulása óriási felháborodást váltott ki a szlovákiai magyar közvélemény körében. Tudnivaló, hogy a szlovákiai magyaroknak csupán a két százaléka támogatja az önálló Szlovákia létrejöttét, s többségük a föderatív elrendezésben látja a kisebbségi jogok biztosítékát. Ezt tükrözték a szlovákiai magyar sajtóban megjelent levelek, állásfoglalások és elemzések is, melyek egyértelműen elutasították az Együttélés ingadozó magatartását. Dusza István, az Új Szó főmunkatársa szeptember 27-én a következőképpen vélekedett az Együttélés szándékairól: „…megdöbbentő, hogy van olyan politikai mozgalmunk, melynek egyes képviselői talán valamifajta odadobott konc – de sokkal rosszabb, ha az esetlegesen önállósuló Szlovákiától való fokozatos elszakadás reményében – lepaktál ezekkel a Meciar, Prokes, Brnák urak vezette populista pártokkal (…) részt vállalni abban, hogy ez a nemzeti vonal hatalomra kerüljön, és Szlovákiát önállósítsa, felér nemzeti kisebbségünk lágerbe terelésével.”

Az egyértelműen elutasító hangnem végül megtette a hatását, s talán az Együttélés vezetői is rájöttek, hogy nem érdemes komolyan venni Meciar szavait. Az Együttélés képviselői a szlovák parlament szóban forgó ülésén a többi magyar párt képviselőivel együtt már elutasították a szlovák szuverenitás egyoldalú és alkotmányellenes kinyilatkoztatását.

Ingadozó kereszténydemokraták

Mint ismeretes, Szlovákiában a magyar mozgalmak képviselői jelentik a mérleg nyelvét, és támogatásuk nélkül a kormány már hónapokkal ezelőtt megbukott volna, ezért is voltak fontosak az Együttélés-képviselők szavazatai. Azonban az is közismert, hogy a Ján Carnogursky miniszterelnök vezette Kereszténydemokrata Mozgalom minden parlamenti ülésszak előtt komoly válságot él át, és döntenie kell: az alkotmányosság vagy az alkotmányellenes önállóság útját választja-e. Most ismét az alkotmányosság megőrzése mellett döntöttek, s így a parlament őszi ülésszaka váratlanul simán zajlott le. Mindez persze nem jelenti, hogy a jövő tavaszi választásokig a kormánykoalíció útja egyszerű sétagalopp lesz. Az SZNT előtt ott fekszik az önálló Szlovákia alkotmánytervezete, s a következő ülésen meg kell tárgyalni a szuverenitás kikiáltásáról szóló alkotmány-törvényjavaslatot is. A KDM-ben ilyenkor a Ján Carnogursky vezette föderális szárny mindig komoly harcot vív a nemzeti frakcióval – s bár eddig Carnogursky megőrizte vezető pozícióját, sohasem lehet teljesen biztos győzelmében. A nacionalista és a kommunista ellenzék valószínűleg most próbálkozott meg utoljára a nemzeti köntösbe bújtatott hatalomátvétellel, s egyre nyilvánvalóbb, hogy kilenc hónappal a választások előtt a sorozatos sikertelenségek lehetetlenné teszik együttes fellépésüket és az esetleges kormányátalakítást. Úgy látszik, nem tudják megakadályozni a népszavazást, amely az ország jövőjét hivatott eldönteni, sem pedig a feddhetetlenségi vizsgálatokat. A jelek arra mutatnak tehát, hogy Meciarék immár nem fogják komoly formában felvetni sem az önállóságot, sem a koalíció megbontását, sem pedig a hatalomátvételt.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon