Közhely, hogy a közkegyelem részint politikai, részint jogi gesztus. Most viszont igen érdekfeszítő volt, ahogy kettévált ez a két, szerves egységbe kívánkozó vonatkozás. A jog önálló életre kelt, sőt csaknem piszkos testvére fölé is kerekedett, hála a büntetőjogászokká magasztosult MDF-es képviselők buzgalmának.
Az ügyész MDF-esek leszögezték: „minden büntetőjogász előtt egyértelmű, hogy a megvalósult magatartásformák kimerítették a büntető törvénykönyvben… foglalt különféle bűncselekmények tényállásait.” (Salamon László dr.) Felbujtást és a pszichikai bűnsegélynyújtást (Salamon dr.), terrorcselekményt és lázadást (Szokolay Zoltán kár, hogy nem dr.) kiáltva, túllicitálták a köztársasági elnök előterjesztését (mely szerint „csak” a kényszerítés, a személyi szabadság megsértése, a közérdekű üzem megzavarása, a törvény elleni izgatás, valamint – gondoljunk Barna Sándor budapesti főkapitányra – az elöljárói intézkedés elmulasztása történt ama válságos napokban). A vádlottak csuklójáról legszívesebben le sem vették volna a bilincset, már ha lehetett volna tudni, pontosan kikről is van szó. Illetve, két tettest megneveztek ügyészeink: az SZDSZ ügyvivői testületét, amely a közrend fenntartását szorgalmazva bocsátott ki a demonstrációt támogató nyilatkozatot, továbbá Göncz Árpádot, aki – így vádolt Zacsek Gyula orvosdr. – nem sietett mindjárt a bűncselekmény fejreolvasásával megoldani a krízishelyzetet.
Mint védőügyvédek, MDF-eseink tökéletesen megértették, hogy bimbózó demokráciánkban előfordulhatnak kisiklások, meg hogy a kormány félrevezető magatartást tanúsított a suba alatti benzináremeléssel, aminek következtében azt hitte a szegény nép, hogy törvénytisztelő módon cselekszik. Mint bírák, ítélőszéknek képzelték a Házat, mert esetleg különbizottsággal vizsgáltatja ki az ügyet (Szabó Iván), amely, ugye, ne tegyünk különbséget a Kalasnyikovok miatti lesittelhetőség és az úttorlaszolás miatti meneszthetőség között. A végén aztán az ítélőszék keresztényien (Salamon dr., Szokolay) kegyet gyakorol, nem mulasztva el a mutatóujjrázó intést, miszerint ilyesmi aztán többé ne forduljon elő. De mi van, ha mégis? Ennek az önkéntelenül előtoluló kérdésnek fényében határozottan szűklátókörűnek tetszik a büntetőjogászi szemlélet. Október 25-én, az első, pénteki napon a minisztertanács úgy határozott: adjon a honvédség műszaki segítséget a blokád szétoszlatásához. Göncz Árpád, értesülve e döntésről, megtiltotta a hadsereg felhasználását, és vissza is rendelték a már útnak indult katonai járműveket. Szerencsére ugyanis az alkotmány idejekorán rendelkezett arról, hogy a katonaságot csak vészhelyzetben szabad felhasználni, a vészhelyzet kimondásában pedig a parlament, vagy ha ez nem összehívható, akkor az Alkotmánybíróság elnöke, a miniszterelnök és a köztársasági elnök illetékes. Ha mármost a köztársasági elnök az alkotmány helyett a büntető törvénykönyvben mélyedt volna el, vér folyhatott volna, és még az is odalett volna a demokráciából, ami már megvan, és amiért most oly bátran állott ki a büntetőkegyet gyakorló MDF-frakció. A büntetőjogászok persze most nem feledik a tényállást, az amnesztia – hallottuk a szóviccet Szabó Ivántól – nem azonos az amnéziával. De micsoda amnézia ez: tényállásokat hajkurászva feledni, hogy a benzináron keresztül jórészt a kormány, sőt – és ez a fő bökkenő! – sajnos a parlamenti rendszer ellen is lázadt a magánfuvaros és a neki meleg termoszt kihordó lakosság.
Az MDF-frakció persze most sem egységes. Ott van Palotás János, aki az ellenzéknél tetszést aratva bizonygatja, hogy az amnesztia a válságot lezáró társadalmi konszenzusból (vagyis nem a törvényhozó ítélőszék kegyéből) eredeztethető; igaz – legalábbis ezt halljuk ki egy mellékmondatából – hasonló szellemben, a parlamenten kívüli vállalkozói erőkkel kötendő konszenzust propagálva vezeti le azt a mellékes vívmányt is, hogy – szerinte – meg kell rendezni a világkiállítást. Kónya Imre frakcióvezető keményen vádolja ugyan büntetőjogilag az SZDSZ-t, de nincsenek ínyére a terjedelmes vádbeszédek. Hiszen ő a kapocs a frakció és a miniszterelnök között. Utóbbit pedig már végképp a politikum foglalkoztatja, elannyira, hogy a költségvetési vitán alkudni is hajlandónak mutatkozott, csak hogy a büdzsé feletti szavazáskor – amely ugyebár politikai, sőt bizalmi szavazás volt – minél nagyobb kormánypárti arányt szerezzen. „Ez az Országgyűlés – mondotta december 30-án – nemcsak most, a költségvetésnél kerül olyan helyzetbe, hogy kénytelen lesz átfogóan gondolkodni. Előttünk áll még egy amnesztiatörvény-javaslat is.” Az SZDSZ-frakcióból származó források szerint a színfalak mögötti ajánlat úgy szólt: ha a legnépesebb ellenzék soraiból kevesebben szavaznak, az amnesztia is liberálisabb lesz.
A liberalizmus fokát végül is jócskán befolyásolta a parlament szakszerű munkálkodását átható körültekintés, amely fölülmúlta a köztársasági elnök elegánsan elnagyolt előterjesztését. A Ház gondolt például azokra is, akik a barikád másik oldalán követtek el törvénytelenséget. Salamon dr. igyekezett továbbá a visszaesőket kivonni a törvény hatálya alól, továbbá beszámítani a blokádstikliket azok büntetésébe, akik öt éven belül szándékos bűncselekményt követnek el. Az első megszorítást leszavazta a Ház, a második esetében viszont már csak Palotás, Roszik Gábor és még három MDF-es képviselő mondott nemet a kormánypártiak közül. Felemás eredmény született tehát abban a tekintetben, hogy a nyomozóhatóságok szaglásszanak-e azután, ki mit csinált a blokád napjaiban. Igaz, az efféle felderítés valószínűleg elég képtelen vállalkozás (nem számítva az esetleges feljelentéseket). Végül is a mindössze 285 szavazó képviselő közül 21-en nem szavazták meg az amnesztiát, és 39-en tartózkodtak. Az ellenzők táborába tartozik többek között Csurka István, Zétényi Zsolt (MDF), Borz Miklós, Mizsei Béla (FKgP), akik másfelől egyetértettek a visszamenőleges firtatás Salamon-féle javallatával. A nagy büntetőjogász szónokok közül a körültekintő védőügyvéd Salamon, a kritizáló Szokolay és persze Kónya frakcióvezető végül is egyetértett a keresztényi közkegyelemmel, Szabó Iván és Zacsek Gyula viszont nem szavazott.
Amnesty national. A kegygyakorló Ház helyreállította a törvényességet.
- Beszélő [6]