A szocialista rendőr nagyon érzékeny lelkületű (volt). Gyakran elég (volt) egy megjegyzés, esetleg egy grimasz, olykor egy pillantás, máris csattan(t) a gumibot, kattan(t) a bilincs. A szocialista rendőr gyűlöl(te) az öntudatos állampolgárt, vele szemben mindig rendkívül durván lép(ett) fel.
A szocialista ügyész és a szocialista bíró hasonló érzékenységgel reagál(t) az állampolgári öntudat legcsekélyebb megnyilvánulására.
Ha a rendőrségen megvert gyanúsított a beismerő vallomását a verésre hivatkozva a bíróság előtt visszavonta, nemritkán kapott további nehéz hónapokat a nyakába, hamis vád címén. Ez (volt) a rendőrállam gyakorlata. Nem volt a rendőr elbizonytalanodva, ütött, mint a bolondóra.
Napjainkban mintha rendszervisszaváltás tanúi lennénk (ezen a téren is).
Szűcs János 54 éves gépészmérnök, kisszövetkezeti elnök 1989. március 1-jén 23 óra tájban a Kelenvölgyről elnevezett presszóban tartózkodott. Egy hölgy társaságában ült egy asztalnál, amikor… de ettől kezdve már a történet kettéválik („mert megoszlik, mint az egy élet, az egy igazság maga is” – J. A.).
Az egyik történetet Szűcs János meséli, a másikat az ügyészek állapították meg.
Szűcs szerint három egyenruhás és egy civil rendőr igazoltatni kezdte a vendégeket, illetve a civil ruhás egy egyenruhással az asztalához lépve kérte a személyi igazolványát. A művelet közben a civil rendőr hetykén a mérnök pulóverén díszelgő koronás címerre bökve megkérdezte: – Hát ez mi?
A még jókedvű vállalkozó rövid felvilágosításában arra is utalt, hogy a magyar emberek általában ismerik ezt a nemzeti jelképet, valószínű persze, hogy a moszkvai rendőriskola tananyagában nem szerepel. Megemlítette azt is, hogy egy rendőrnek sem illendő zsebre dugott kézzel intézkedni.
A társalgás ezen a ponton véget ért. Az időközben az asztalhoz lépő másik egyenruhás rendőr segítségével hárman felrántották Szűcsöt a székről, mindkét karját hátracsavarva a söntésrészbe (irodába) taszigálták. Itt kapott vagy kettőt ököllel, miközben hátrabilincselték a két karját. Az URH-s kocsi hátsó ülésére lökött – időközben nagyon lecsendesedett – vállalkozót sűrű szitkok és további ütlegek között fuvarozták a kerületi kapitányságra. Itt, még mindig hátrabilincselt karral, az alagsori fogdába vitték, és úgy taszították be az ajtón, hogy tehetetlen zsákként vágódott arccal a kövezetre. A pulóverjéről valaki letépte az annyi bajt okozó címert, és jól megtaposta. („Látod, te mocskos, rohadt fasiszta.”) Még egyet-kettőt belerúgtak a tehetetlenül földön fekvő emberbe, majd az egyik rendőr a hajába markolva felemelte fejét, és közvetlen közelről könnygázt fújt az arcába. Ezek után aláírattak vele egy jegyzőkönyvet, és elzavarták.
Másnap Szűcs orvosi látleletet vetetett fel, és feljelentést tett a rendőrök ellen.
Feljelentést a rendőrök is tettek a szabad szájú vállalkozó ellen, hivatalos személy megsértése címen. Szűcs János panaszát a Katonai Ügyészség és a Fővárosi Főügyészség is elutasította (nem történt bűncselekmény – állapította meg a rendőr-ügyész).
A rendőrök feljelentése nagyobb megértésre talált az ügyészeknél, de hiába emeltek vádat, Szűcs elítéltetésére – az amnesztia miatt – már nem kerülhetett sor.
Ezzel véget is érhetne a történet (ha nem is a lovagiasság szabályai szerint), de nem ért véget.
A főügyészség hamis vád miatt nyújtott be vádiratot Szűcs János ellen 1989. december 13-án a Budai Központi Kerületi Bírósághoz.
A vállalkozó-elnök címeres esetét a rendőrök (és rendőr-ügyészek) így látták:
„Németh Ferenc tzls., Trombitás Zsolt rendőr zls. és Bódis Tibor rendőr zls. ellenőrzés végett bementek az espressóba. Német és Trombitás igazoltatta a vendégeket, Bódis elállta a kijáratot. Szűcs János amint meglátta őket, kiabálni kezdett: »Mit keresnek itt a rendőrök, nem itt van a helyük, hanem odakinn.« Ekkor Bódis r. zls. igazolásra szólította fel, de csak többszöri felszólításra adta át Szűcs a személyi igazolványát. Bódis r. zls. közölte, hogy feljelenti igazolás megtagadása miatt. Ezt követően Szűcs János tovább szidalmazta a rendőröket. Az asztaltól eltávozó rendőröket a söntéspulthoz is követte, akik többször elküldték, de nem ment el, ezért úgy döntöttek, hogy a kerületi kapitányságra előállítják. Felszólították, hogy menjen velük, de erre nem volt hajlandó, így kénytelenek voltak megbilincselni és a helyiségből kivezetni.”
A rendőr-ügyész figyelemre méltó megállapítása még – Szűcs János sérüléseit dokumentáló orvosi látleletről –, hogy a jobb csukló vizenyője bilincselés következménye, a bal szemhéj vizenyőjét okozhatta könnygáz, de keletkezhetett a szemhéj dörzsöléséből is.
Emlékeztetőül: Az igazoltatás és előállítás és… 1989. március 1-jén történt, a vádiratot a főügyészség 1989. december 13-án nyújtotta be a bíróságnak. A bíróság az ügyet 1991 januárjában tűzte ki tárgyalásra.
A vádiratot több mint egy évig „hibernáltak”.
Most jött el az ideje elővenni. Most, amikor a bíróságok sorra ítélik szabadságvesztésre átváltható pénzbírságra rágalmazás címén a „hallgatag többségnek” azon tagjait, akik kinyitották a szájukat, de nem a diplomáciában szokásos szóhasználattal, és nem tudták munkahelyi vezetőikre jogilag értékelhető módon rábizonyítani, hogy meglopták őket, és ma is a nyakukon élősködnek.
Most, amikor e sorok íróját maga az igazságügy-miniszter jelentette fel a bíróság – egy 1976-os bírói végzés – védelmében. Egy bírói végzés ügyében, amely négy évre elmegyógyintézetbe csukatott egy embert, aki röpcédulákat merészelt írni a kommunista rendszer ellen.
Felfeslőben lenne a törvény szövedéke? Vagy már tátong is rajta az öklömnyi lyuk?