Kompromisszumok dicsérete
– Campeanu úr, Ön a Társadalmi Dialógus nevű ellenzéki értelmiségi tömörülés egyik alapító tagja. Részt vesz-e a militánsabb aktivistákat tömörítő Polgári Szövetség tevékenységében is?
– Nem. Ám minthogy a Polgári Szövetség vezetőségében igen sok olyan kollégám is jelen van, aki a Társadalmi Dialógus csoportnak is tagja, ezért sokan úgy gondolják, hogy az előbbi ez utóbbinak valamiféle fiókszervezete. Ez nem igaz. A szövetségben részt vevők valóban úgy vélik, valamilyen militáris lépésre van szükség. Ez egyesíti őket, ez adja a szövetség lényegét. Távolmaradásom korántsem különcségemmel magyarázható, hisz sokan hozzám hasonlóan vélekednek, főképp az elméleti megközelítések hívei.
A Polgári Szövetség azt vallja magáról, hogy az egész román civil társadalmat reprezentálja. Ez azért sem igaz, mert társadalmunkat jellemző konfliktus osztja meg. Nálunk a legfőbb ellenzéki erők parlamenten kívüliek. Tehát nem intézményekben tömörülnek. Nekik ugyan kezdeményező szerep jutott a decemberi forradalomban, ám továbbra is csak a társadalom egy töredék részét alkotják.
A másik nagy problémám, hogy a Polgári Szövetség követeli a kormány lemondását. Ugyanakkor nem látom, hogy a jelenlegi – a választások által legitimitást élvező – kormány helyett egy másik, ilyen legitimációval nem rendelkező kormányzat ugyan hogyan oldhatná meg a válságot. Ráadásul e téren a szövetség nem határoz meg semmiféle alternatívát. Dokumentumukban így fogalmaznak: „esetleg egy pártokon kívüli kormányt” lehetne alakítani.
– Mostanság elég ritkán szokás az 1989-es decemberi romániai eseményeket forradalomnak nevezni. Az ön álláspontja más?
– Igen. Minden olyan szóbeszéd, hogy puccs lett volna, ellenőrizhetetlen. És nem hiszek azok meséiben sem, akik ma azt állítják, hogy már egy ideje konspiráltak Ceausescu ellen. Viszont saját szememmel láttam emberek százezreit, akik kivonultak az utcákra, és az addig uralmon lévő rezsimet megdöntötték, legyőzve saját felelmüket is.
– A decembert követő – társadalmi, gazdasági, hatalmi – átalakulásokat is forradalminak tekinti?
– Hát ez attól függ. Mert ha például Magyarországgal hasonlítjuk össze a mi helyzetünket, azzal a Magyarországgal, ahol – az átalakulás pillanatában – programok tucatjai álltak rendelkezésre, akkor azt kell mondanom, hogy december nem lehetett forradalom. Romániában a tömegek nem erőszakolták ki valamilyen program megvalósulását. Spontán robbanás történt, mely megnyitotta az utat forradalmi programok kidolgozása és megvalósítása felé. Más kérdés persze, hogy jelenleg az ellenzéknek éppúgy nincs reális programja, miként a kormánynak sem. Ez utóbbi ugyan rendelkezik a választási győzelemből fakadó többségi súllyal, de – híján a szakértelemnek – semmiféle társadalmi, politikai többséget sem képvisel. A román kormány egyetlen előnye, hogy gyönge. Ugyanis erre hivatkozhat, ha – és ez gyakorta megesik vele – nem tud cselekedni. Nemcsak programja hiányzik, de cselekvőképességgel sem rendelkezik.
Az ellenzék – kiszorulván a parlamentből – igyekszik most mindent megmozgatni, hogy fellazítsa, paralizálja a politikai intézményeket; nemrég a parlament feloszlatását követelték. Ezért is látom úgy, hogy a Polgári Szövetség nem az intézmények radikális fellazítására, inkább e radikalizmus mérséklésére kellene törekedjen.
– Romániában senkinek se lenne programja? Tudtommal a RMDSZ-nek igenis van…
– Sajnos ezt nem ismerem. Egyébként sem vagyok járatos az etnikai problémákkal kapcsolatos dolgokban. Nyilvánvaló, hogy a többségi – tehát a román – oldalról jövő sovinizmust tekintem veszélyesebbnek, de nem tagadom a kisebbségi sovinizmus létét sem. A mi feladatunk az, hogy segítsük a kisebbségeket, a kisebbségek feladata viszont az, hogy hagyják magukat megsegíteni.
Ara-Kovács Attila
Csapdák és rögeszmék
– Segít egy ilyen konferencia a problémák megoldásában?
– Az ilyen eszmecserék összeférhetetlennek tűnő véleményeket, nézeteket, sőt olykor kultúrákat szembesítenek egymással. Ügyelni kell viszont arra, hogy ha az olyan jelenségekről, mint a nacionalizmus, csak leíró jelleggel beszélünk, a vizsgálat sem fogja tudni kivonni magát e szemlélet hatása alól. Nem veszélyes, ártalmatlan nacionalizmus ez, de ugyancsak nacionalizmus. Sajnos, ebbe a csapdába a mostani konferencia előadói is időnként beleestek.
– Valósnak tartja a konferencián kialakult nacionalizmusképet, vagy a háttérben most is működött az önfelmentő stratégia?
– A „valós” kép kifejezés csak akkor indokolt, ha azt hisszük, hogy egyetlen igazság van. A nacionalizmus esetében azonban ez távolról sem így van. Nincsenek „a” románok vagy „a” magyarok, a valóságban csak magyar, illetve román nyelvű és kultúrájú emberek és mikroközösségek vannak. A megfoghatatlan fogalmak a legveszélyesebbek: könnyen a manipuláció eszközeivé válnak. A mindennapokban emberek találkoznak egymással, és egymásban azt fogják látni, amit beléjük diktáltak. Nem állítom, hogy nacionalizmus nem is létezett, s csak egy hatalmi elit találta ki a maga megerősítésére. Kétségtelenül valós társadalmi alapja van, ezt mozgósította és erősítette fel sztereotip általánosításokkal a hatalom.
– Milyen hatással lehet az értelmiség a hatalomra?
– Erre nincsenek meg az eszközeink. Legfeljebb közvetve, a közvélemény befolyásolásával tudunk hatni rá. A közeljövőben persze nem várható, hogy az „ellenségrögeszme” kivész, ennyire nem vagyok optimista. Az is előrelépést jelent, ha árnyaltabbá tudjuk tenni ennek az „ellenségnek” a képét. Ám naivitás azt hinni, hogy a holnap meghozandó jó törvények holnaputánra megoldják a problémát.
– A nacionalizmusról általában elvont fogalmakban gondolkodunk. Hogyan látja az antropológus e jelenséget a mindennapokban, a kisközösségek szintjén?
– Kevésbé problematikusan. A vegyes lakosságú kistelepülések, azt hiszem, ma is nagyrészt természetes adottságként tudják megélni az etnikai különbséget. Az igazán súlyos problémák a mesterségesen megváltoztatott összetételű közösségekben jelentkeznek. A természetes közegükből kiragadott s így talajt vesztett emberek identitásválsággal küzdenek. Az új helyzetben legkönnyebben egy olyan etnikai identitást tudnak magukévá tenni, ami már nem a mindennapokban, az emberek mindennapi kapcsolataiban csiszolódott forma, hanem a tömegtájékoztatás által sugallt, előítéletektől és sztereotípiáktól terhes nemzettudat.
Feischmidt Margit
- Külföld [7]