Csámpaiék éppen levesüket főzték, amikor megnyílt a mennyezet, s a következő napot, március 6-át már a szabad ég alatt töltötték. Végső elkeseredésükben kevéske bútorukkal a polgármesteri hivatal elé költöztek.
A hatvanegy éves Csámpai Rudolf 1965 óta lakott a házban. Édesanyja akkor önkényesen foglalt el egy emeleti lakást, mint sokan mások. A család 1987-ig lakott ott, majd a házgondnok „kérésére”, az anya halála után feleségével beköltöztek a mosókonyhába. Most innen is menniük kellett.
A két idős, beteg ember (a feleség két hete veseműtéten esett át) a megfagyást, éhen halást választotta tehetetlenségében. (Csámpaiék párnakészítésből éltek, motyóik között ott volt egy varrógép is. Jellemző a szegénykultúrára, hogy noha a férfi tizenhat évet dolgozott munkaviszonyban, nyugdíját mind ez idáig nem tudta elintézni.) Nem akartak önkényesen más lakásba bemenni, ezért úgy döntöttek, hogy a térre költöznek – nem gondolván arra, hogy ezzel mekkora bonyodalmat okoznak a hivatalnak.
Este, háromnegyed tízkor dr. Kacskovics Imréné alpolgármesternő azzal lépett ki a hivatalból, hogy az önkormányzat mindent megtett a hajléktalanságát demonstráló házaspár érdekében de nem talált megoldást. Hívták a sajtót, hátha elveri a port – akárcsak a kormánypártok a parlamentben – a polgári engedetlenkedőkön. Hívták a Szetát és az Újpesti Családsegítő Központot. A polgármesteri hivatal előtti téren a csepergő esőben nejlonfóliával letakart ajtó nélküli szekrények és egyéb kacatok között fekvő Csámpaiékat a helyi SZDSZ-csoport békétlenjei és néhány Szeta-aktivista vette körül. Az alpolgármesternő felajánlotta mindenkinek, hogy helyezze el a saját otthonában őket. Ők megjegyezték, hogy a „gondoskodó” önkormányzatnak talán nem kellene beletörődnie a jelenlegi helyzetbe. Kacskovicsné leginkább a hangot kérte ki magának: miből gondolják a háborgó SZDSZ-esek és szetások, hogy ő nem törekedett megoldásra. A házaspár csak magát okolhatja, elvégre mehetnének a menhelyre… Igaz, külön, igaz, varrógép nélkül.
Tizenegy körül érkezett meg kifogástalan öltönyében György István polgármester úr, halk szóval mindenkit az ülésterembe invitált. Jöhettek Csámpaiék is – legalább melegen lesznek – gondolták a szetások. Novemberben, megválasztása előtt nyilatkozta lapunknak György István: „a kialakult helyzetben a segíteni akarás felelőssége motivál, úgy érzem, hogy nagyon komoly és nagyon nehéz feladat az, amire vállalkozunk, nem is tudjuk, hogy mi az, amibe belevágunk.” Hivatalba lépése után már nem motiválta annyira a segíteni akarás felelőssége. Nem hívta vissza a parlament szociális bizottságának alelnökét, aki többször kereste őt a bontásra ítélt házak lakóinak ügyében. Az éjszakai megbeszélésen mégis ő lépett fel támadólag. Szerinte ugyanis a Szeta és a Fekete Doboz legfőbb célja, hogy mondvacsinált ügyek fölfújásával lejárassák a polgármestereket és munkatársaikat. Ezt a célt szolgálta a ferencvárosi polgármestert kipellengérező tv-dokumentumfilm, amely egy ottani kilakoltatást használt fel ürügyül. Az SZDSZ és a Fidesz támogatásával megválasztott György István úgy vélte, hogy a Szeta nem jó ügy mellett áll ki. Ő soha nem fogja a jogsértőket, az önkényes lakásfoglalókat pártolni a 4300 törvénytisztelő lakásigénylővel szemben, ő nem azért lett polgármester, hogy engedjen a zsarolásnak. A főváros a telep lebontásakor csak azoknak biztosított lakást, akik kiutalással laktak. Különben is, ha történetesen az egyébként nem létező szükséglakásba helyeznék el Csámpaiékat, mi a garancia arra, hogy holnap nem lepi el több száz önkényesnek minősített házfoglaló a hivatalt, lakást kérve. Kacskovicsné pénzügytechnikailag ítélte lehetetlennek a megoldást. A nem létező költségvetéssel érvelt, szembeállította a rossz minőségű lakásba sem jutók helyzetét a diákétkeztetésből kimaradókéval. Horváth Antal, a kerületi SZDSZ tekintéllyel bíró tagja figyelmeztette a polgármestert, nem jár el választói akaratának megfelelően, ha a korábban már alkalmatlannak bizonyuló apparátusbéliekre hallgat. Kiderült, hogy Csámpaiékat csak a bontóbrigád látogatta, sem a tanács, sem a családsegítő nem járt el ügyükben. Az indulatossá fajuló vitában a Szeta képviselői, Morvay Bea és Szombat Tibor úgy vélték, nem lehet terhére róni az érdekeik érvényesítésére képtelen idős embereknek, hogy nem adtak be lakáskérvényt, nem tudtak élni törvény adta jogaikkal. Az anya után örökölt önkényes minősítés nem lehet akadálya annak, hogy a kilakoltatások hivatkozási alapjául szolgáló, nem éppen jogállami 1971-es rendelet egyik bekezdése alapján méltányosságból szükséglakást utaljanak ki. Időt szerettek volna nyerni: átmeneti, egy hónapos elhelyezést. Hátha közben adódik megoldás. (Például pályázat útján szükséglakás.) Három órán keresztül teljesen kilátástalannak tűnt pusztán annak megértetése, hogy ember utcán nem aludhat –5 Celsius-fokban.
Éjféltájt lakásügyi hivatalnokokkal erősödött a polgármester csapata. Váltig állította, üres lakás nincs a kerületben, majd türelmet kértek, hogy visszavonulhassanak tanácskozni. Kisvártatva autóba ültek, s elhajtottak helyszíni szemlét tartani. Mint később kiderült, egy hat négyzetméternyi ajtó, fűtés, villany, víz nélküli szükségszobát néztek meg a Kolozsvári utcában. Hajnali két óra körül a Csámpai–Szeta-csapat előtt kihirdették a verdiktet: ideiglenesen kiutalják a takarításra váró helyiséget. „Tudjuk, hogy ezzel ellentmondásba kerülünk, de igyekszünk következetesek lenni” – indokolta meg döntésüket a hivatal jegyzője.
Bibó István Elit és szociális érzék című tanulmányában alaposan elveri a port a mindenkori társadalmi eliten, amely csak kegyes leereszkedéssel képes a szociális problémákhoz nyúlni, csak a tünetekre figyel, ahelyett hogy igazi társas érzékkel elősegítené a válságos helyzetbe jutottak viszonyainak megváltoztatását.
A mi új elitünknek, úgy tűnik, lelkiismereti problémái sincsenek. Tagjai gátlástalanul nyúlnak végső eszközökhöz. Miközben a középosztály tekintélyes része jutott az utóbbi évtizedekben fiktív lakáscserékkel, lelépésért jogellenesen kifizetett pénzekkel polgári lakásokhoz, jogra, jogállamra hivatkozva tagadjak meg a szanálásra ítélt nyomortelepről kiebrudaltak elhelyezését. Az ő esetükben, úgy látszik, a hagyományos elitek kegyesen leereszkedő „szociális érzéke” sem kötelező. Nyugodtan kilakoltathatják akár szenteste előtt két nappal is, és nyugodtan elbonthatják a fortyogó leves fölül a tetőt, anélkül hogy a fedél nélkül maradtak elhelyezéséről gondoskodnának.
Csámpaiék az éjszaka hátralevő részét a lépcső és porta közötti átjáróban tölthették, másnap elfoglalták húgyszagú, vizes odújukat a Kolozsvári úton.
Egészen véletlenül a házban van egy tíz éve üresen álló szoba-konyhás lakás, lezárva.
(A lap elkészültekor hoz döntést a képviselő-testület, hogy szerdán végrehajtják-e a Bihari út 8.-ban lakók erőszakos átzsuppolását az akták szerinti fiktív címekre.)
Hivatkozott cikkek
Kapcsolódó cikkek
- Önkormányzat [7]