Romániában mindenki egyetért azzal, hogy az 1990. május 20-án megválasztott parlament elsőrendű feladata az ország alaptörvényének megalkotása lenne. Kizárólag ez biztosíthatja, hogy az ország európai demokratikus jogállammá váljék. Ahhoz azonban, hogy a jogállamiság feltételei létrejöjjenek, olyan alaptörvényre van szükség, amely lehetőséget nyújt a romániai nemzeti és etnikai kisebbségeknek önrendelkezésük, önazonosságuk megőrzésére, fejlesztésére.
A román alkotmánynak magába kell foglalnia, sőt bizonyos értelemben felül kell vizsgálnia az eddig létező – az 1923-as, 1952-ös és 1965-ös – alkotmányok nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit.
Azt már az 1918-as, Erdélyt Magyarországtól elszakító, úgynevezett Gyulafehérvári Nyilatkozat is elismerte, a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak több szinten és fórumon kell érvényesülnie. Ezzel szemben napjaink román parlamentjének alkotmánytervezete számos olyan alapelvet és rendelkezést tartalmaz, amelyek ellentmondásban állnak mind az előző alkotmányok alapelveivel és rendelkezéseivel, mind a nemzetközi okmányokban foglaltakkal.
Az alkotmánytervezet Alapelveinek 1. szakasza például provokatívan kijelenti: Románia szuverén, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Ez az alapelv egyértelműen ellenkezik azzal az európai normával, mely szerint az eddig belügyekként kezelt problémák (az erőszak megfékezése, a környezetvédelem, az emberi, sőt immár a gazdasági és a politikai jogok) globális, nemzetközileg elfogadott szinten értelmezendők.
A nemzetállam alapelvének alkotmányba foglalása azt jelenti, hogy Románia nem ismeri el a területén élő kisebbségek létjogosultságát, jóllehet tizenhárom nemzeti és etnikai kisebbség képviselője tagja a jelenlegi román parlamentnek, és ezen közösségek tagjainak száma meghaladja az ötmilliót.
Mivel a jelenlegi román vezetés nem határolta el magát egyértelműen az immár intézményessé vált negatív eszméktől, sőt az alkotmány még alapot is ad ezen eszmék ideológiai szintre emeléséhez, nincs jogi garancia arra, hogy a romániai nemzeti és etnikai kisebbségek a jövőben szabadon gyakorolhassák egyéni és kollektív jogaikat.
A dokumentum egyéb jogszerűtlenségektől sem mentes. Az alkotmánytervezet II. Cím II. fejezete 15. szakaszának 3. bekezdése kimondja, hogy: „Minden olyan párt […] amelyet kizárólag etnikai, felekezeti vagy nyelvi alapon hoztak létre, alkotmányellenes.” E rendelkezés szöges ellentétben áll az alkotmánytervezet Általános Alapelvek fejezete 7. szakaszának 2. bekezdésében foglaltakkal, mely szerint: „Az állam elismeri és szavatolja minden kisebbség önazonosságának megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kinyilvánításához való jogát, a gazdasági, politikai, kulturális, felekezeti, jogi és társadalmi élet minden területén. Minden megkülönböztetés a törvény által tiltott.”
E rendelkezés ellentétes ugyanakkor jó néhány nemzetközi dokumentummal is, így a Politikai és polgári jogok nemzetközi egyezségokmányával, A valláson és meggyőződésen alapuló megkülönböztetés összes formáinak megszüntetésére vonatkozó nyilatkozattal, valamint A kisebbségek védelmére vonatkozó európai egyezmény tervezetével, melyek nem tartalmaznak semminemű megszorítást a társulási jogra vonatkozóan. Ráadásul számos európai országban a nemzeti kisebbségeknek politikai pártjaik vagy politikai szervezeteik vannak. Ilyenek például a nagy-britanniai három nemzeti párt, Belgiumban a flamandok és a vallonok politikai pártjai, Spanyolországban a baszkok és katalánok pártjai, Finnországban a Svéd Néppárt stb.
Amikor pedig a román alkotmánytervezet alkotmányellenesnek nyilvánítja a felekezeti alapon szerveződő pártokat, akkor nem vesz tudomást az Európában igen jelentős politikai erőknek számító kereszténydemokrata pártokról és mozgalmakról.
Az alkotmánytervezet II. fejezete 11. szakaszának 4. bekezdése leszögezi: „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek a törvényes keretek között szavatolt joga, hogy saját anyanyelvükön részesüljenek oktatásban és képzésben, valamint az a joga, hogy anyanyelvüket a közhatalommal való érintkezés során a szükséges és lehetséges mértékben használják.”
Az alkotmánytervezet ezen rendelkezése jelentős visszalépést mutat az előző román alkotmányok hasonló tárgyú rendelkezéseihez képest, hiszen az 1952. évi alkotmány 82. szakasza (illetve az 1965. évi alkotmány 22. szakasza) előírja: „A Román Népköztársaságban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelv szabad használata, az anyanyelvű oktatás minden fokon, saját anyanyelvű könyvek, újságok és színházak. Azokban a járásokban, amelyekben a romántól eltérő népességek is élnek, az összes szervek és intézmények használják szóban és írásban ezen nemzetiségek nyelvét, és tisztviselőket neveznek ki az illető nemzetiségek soraiból vagy más helybéliek közül, olyanokat, akik ismerik a helybéli népesség nyelvét és életmódját.”
A zavaros és jogilag megfoghatatlan… egyben visszaélésekre alkalmat adó… efféle fogalmazás egyik szembetűnő példája a II. fejezet 9. szakasz 4. bekezdésének rendelkezése, mely szerint: „A törvény tiltja és bünteti […] a nemzeti, etnikai és nyelvi kizárólagosságra és szeparatizmusra való felbujtást.” E jogszerűtlenségeket könnyűszerrel kihasználhatják szélsőséges erők, növelve ezáltal a káoszt és a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyek romániai létbizonytalanságát.
(Marosvásárhely)
- Külföld [6]